Sok hátrányos tulajdonságom mellett van néhány jellemvonásom, amik kifejezetten praktikusak némely esetekben. Például amikor eltévesztem meló után a lépcsőházat, és felmegyek lifttel a kilencedikre ("bazz, valami paraszt letépte a vészhívó használati utasítását reggel óta"), majd ott konstatálom, hogy ez nem az én albérletem ajtaja ("jé, a lakótársaim raktak ki húsvéti dekorációt, nahát"), akkor tudok magamon röhögni Amúgy Pisti lakótársam erre reagálva megjegyezte, hogy ezen már mindenki átesett, aki valaha ebben az albérletben lakott, visszavezetve az 1700-as évekig, de a pálmát ő vitte, mert ő gyalog(!) ment fel potyára, mert amikor ő tévesztette el a lépcsőházat, akkor még a lift se működött

A tegnapi nap után mondjuk ez a kis tévesztés nem is meglepő, mivel már megint sikerült csúnyán lealjasodni teljesen spontán módon. Történt ugyanis, hogy délután hogy hogynem egyszer csak elkezdett lenni a kezemben egy szatyor, teli Sparban vásárolt szeszesitalokkal, és – szintén teljesen meglepő módon – mellettem termett Dezső is, aki "természetesen" valójában nem is Dezső, de már megint kénytelen voltam kitalálni valami hülye nevet neki. Ekkor – felocsúdva az első meglepődésből – úgy döntöttünk, hogy esetleg kezdjünk el fogyasztani a készletből egy utcai padon üldögélve. Söröztünk ("jó ez a Desperados, de azért kell rá inni normális sört is"), meg én kábé 10 perc alatt a seggére vertem egy kétdekás Hubertusnak, úgyhogy teljesen kultúráltan fogtuk fel az alkoholfogyasztás mibenlétét. Ezek után valahogy sötét lett, meg voltunk még valami kocsmában, meg izé Egyszer csak a Béla fedőnéven futó kedves közös barátunk lakásán találtuk magunkat, ahol állítólag énekeltem is ("a lakótársaim biztos örültek neked"), meg felborogattam mindent amit értem Későre járt az idő, így elhatároztuk, hogy hazafele vesszük az irányt. A Palotain baktattunk hazafele, amikoris feltűnt négy(?) hasonlóan illuminált fiatalember, akik "Igyatok!" felkiáltással hozzánkvágtak valami kétliteres kanisztert benne valami kétes színű/szagú/állagú folyadékkal. Én olyannyira komolyan vettem addigra az ivást, hogy tulajdonképpen ha hypot itattak volna velem, az se okozott volna túl nagy traumát, mindenesetre Dezső – aki hozzám képest éles kontrasztot alkotott viszonylagos józanságával – néhány méter után egészséges kölyökrókákat hozott a világra a srácok italának hathatós segítségével. Ez a momentum dereng az este kései óráinak nagyon maszatos emlékképeiből, a többi történést a jótékony homály fedi a számomra.

A reggel ilyen előzmények után elég nyögvenyelősen indult, de szerintem ez nem meglepő. Megvolt a szokásos zuzmótlanítás, meg a két liter víz, továbbá a hangulatot teljesen feldobó enyhe, ámde konstans hányinger, meg a többi szokásos örömteli tényező, amelyek ilyen arconpörgős esték után olyannyira be tudják aranyozni az ember napját. Ami érdekes volt, hogy végre a gyakorlatban is tapasztalhattam az alkohol agyműködés-gyorsító hatását, a bölénycsordás elméletre alapozva. Ennek a mechanizmusnak köszönhető, hogy ma – egy hónap után – először puskázás nélkül be tudtam írni a céges gépembe a kusza karakterkombinációból álló jelszavamat! Kifejtem: van ugye a bölénycsorda. A bölénycsordának van egy olyan érdekes szokása ,hogy hömbölödik keresztül a nagy prériken Amerikában. Namármost: jönnek az oroszlánok (tudom, nem érdekel ), és le akarják vadászni őket. Na kiket fognak könnyen elkapni? A gyenge, beteg, öreg példányokat, amelyek nem életrevalóak. Mivel a csorda sebessége hozzájuk igazodik, ezért a haláluk jó a közösségnek is, mert nem kell miattuk lassan hömbölödni, így nő a banda túlélési esélye. Na ugyanez van a piával is: mivel egy jó szeszelés során elpusztulnak a gyenge/lassú agysejtek, így másnap már gyorsabban tudsz gondolkozni   Ezt tessék megcáfolni!