Ezt konkrétan 8 éve, 17 évesen írtam:
Egy esős éjszaka
Lassan lépek, nem is fázom
Szememben alszik a fény
Felettem morog, üvölt az éjjel
Mint egy prédára éhes lény
Baktatok végig a sok kedves utcán
A víz csillan a betonon
Olyan szép ez! – gondolom magamban
És megyek tovább az utamon
Csodálatos ez az éjszaka
Csak én érzek így, vagy mindenki más?
Esik az eső, a sok vízcsepp
Milliónyi vallomás
Egyedül vagyok, de most nem fáj
Velem vagy te is, Éjszaka
Mélyet sóhajtok, orromba kúszik
A levegő édes esőszaga
Senki sincs már a környéken
Csak én vagyok, és a Sötét
A lámpák sovány neonfényét
Tócsák verik szerteszét
Érzem, ez most csak az enyém
Nem osztozom senkivel
Nem kértem ezt a pillanatot
Nem tartozom semmivel
Átvágok egy kicsi parkon
Örülök a szívem mélyén
A víz gyémántként csillog
A zöldlevelű ágak végén
Még egy pár lépés és minden hiába:
Otthon vagyok
Felettem a felhők fölött
A Hold szomorúan ragyog
Ma éjszaka nem látta
Nem csodálta senki őt
A sötét legszebb ékszerét
Az ezer éves szeretőt
Ezt eddig nekem miért nem mutattad???
szerintem egész jó… 🙂