Ezek is érdekelhetnek:

1. Kis éji duma 2.
2. Már megint berúgtunk
3. Blogírás pro és kontra

Imádok éjjel írni. Nyugalom van, nem áll fenn a veszélye, hogy valaki rámtör, és megzavar a nyugodt pötyögésben, sőt ha nyár lenne, az ablak is tárva-nyitva lenne, és hallgathatnám a kutyák távoli ugatását, és a messzeségben elzúgó buszok duruzsolását, ami elhal a sötétben. Erre még sajnos várnom kell pár hónapot, de vigasztal a tudat, hogy el fog jönni, csak idő kérdése.

Az is lehet, hogy néhány hónap múlva egy luxushajó korlátjára könyökölve fogom nézni a csillagokat egy idegen ország vizein idegen emberek között… Akkor tényleg csak magamra számíthatok majd, nem lesz senki, aki kiáll majd mellettem… És ez megrémít. Sajnos túlzottan emocionális vagyok, viszont elég korrekt kis pajzsot növesztettem magamra, hogy a külvilág ezt ne lássa. Ha csak belegondolok, már a torkomban van a gombóc, de előbb-utóbb meg kell lépnem ezt, vagy bármilyen külföldi melót, mert itthon jobb esetben a vegetálás, rosszabb esetben az adósságcsapda vár folyamatos stresszel.

Visszatérve az éjszakára: ez a kedvenc napszakom. Hangulata, szaga van. Érzed, hogy ellentétben a többi emberrel, te még ébren vagy, a város sötét, mindenki alszik, a csönd szinte tapintható… Hallgatod a remek zenéket, amiket szinte személyesen neked írtak, annyira tetszenek, és egyszerűen jól érzed magad. Elszáll a végigmelózott nap fáradtsága (amit mostanában magamban csak úgy hívok, hogy niggermunka éhbérért, és akkor most még bocsánatot kell hogy kérjek a négerektől is), elfelejted a rezsit, a testi-lelki bajaidat, és egyszerűen csak jól érzed magad. Kortyolgatom a jéghideg sört (Löwenbrau, személyes kedvenc), és ellazítom az izmaimat. Ez az én személyes szeánszom, ami új erőt ad nekem. Ha nem szoktam volna le a cigiről, akkor most elszívnék egyet az ablakpárkányon ülve, bár pár apróság ezt megakadályozná, egyrészt tél van, másrészt meg túl keskeny, sőt rács is van az ablakon (mielőtt valaki tévesen asszociálna, nem, nem börtönből írok, csak a földszinti lakások tulajdonosainak paranoiája elérte az előző lakót, akitől vettük a pecót, és szereltetett mindenhova ilyeneket). Az ablakpárkányról eszembe jutott egy régi történet, amely nem mellesleg azzal ért véget, hogy összekhm… melegedtem az első komolyabb nőmmel :

Győrben laktam, és a cégnél, ahol dolgoztam volt egy pesti lány, akit leküldtek hozzánk, hogy gatyába rázza a csapatot. Este meló után valahogy egymás mellé keveredve kutyagoltuk át a várost, és pont a vasúti aluljáró környékén jártunk, amikor felvetette, hogy esetleg nézzek fel hozzá, mert hogy ő most főzni fog nekem. Már nem emlékszem pontosan, hogy miért akart nekem főzni, a legvalószínűbb ok az lehet, hogy mint általában, akkor se volt semmi kajám az albérletemben, és ezt elmondhattam neki. Egy tetőtéri lakásban lakott, nem messze a Dunától (vagy Rábától, Győrben sose tudom melyik melyik ). Alighogy felértünk hatalmas vihar kerekedett, csapkodtak a villámok, és pillanatok alatt rákezdett az eső, mintha (ahogy mondani szokás) dézsából öntötték volna. Böbe (mert így hívták a csajt) megkért, hogy ha nem gond aludjak nála, mivel a lakótársa, Zsani, aznap éjjel kimaradt, és ő meg félt volna a villámlásoktól egyedül abban a hodály lakásban. (Igen, átlátszónak tűnik a kérés, de utólag váltig állította, hogy nem akart semmit, és tényleg csak ezért kért meg. Higyjük el neki! ) A vacsora elkészült, a vihar is csillapodott, én meg kiültem az ablakba, és néztem az esőt… Rágyújtottam egy cigire, és néztem, ahogy a csillogó cserepeken locsognak az esőcseppek, és ahogy az utcai lámpák fénye megvilágítja az esőfüggönyt. Gyönyörű volt, tényleg. Utólag belegondolva életem egyik legszebb estéje volt, és egy olyan lánnyal éltem át, akinek most már a nevére sem emlékszek… Ezek azok a pillanatok amikért tényleg érdemes élni, és ha nagyon el vagyok kenődve, csak arra kell gondolnom, hogy még rengeteg ilyen vár az életben, és nyomjam tovább… (Mondjuk mostanában a kibaszott monoton napok egymásutánja néha úgy érzem kiöli belőlem ezt az énemet, de néha azért előtör az érző ember a biorobot alól )

Az este további része már nem publikus, de egy röpke kapcsolat lett a vége, aminek már nem volt varázsa, ezért nem is tartott sokáig… De azt az estét nem felejtem el amíg élek…

Most, hogy sikeresen villantottam valamit az intimebb érzéseimből is, tessék mán szavazni a következő kérdéskörben:

Ezek is érdekelhetnek:

1. Érzelgős szarság egyesek bosszantására :)
2. Miért?
3. Kifogás mindig akad, tényleg