Tag-Archive for » helyzetjelentés «

Tudjátok, hogy…

… milyen érzés, ha a éccsanyátok által utalt hazaút+kaja kombinációra szánt pénzt az OTP egy elegáns mozdulattal lenyúlja rendezendő a feléjük fennálló tartozásaidat?

Elárulom: szar.

De akkor is hazajutok holnap!

A cég

Igen, tudom volt egy hasonló (konkrétan ugyanilyen) címmel futó film is, amelynek a regényverzióját próbáltam magamévá tenni tizenéves koromban (nem sok sikerrel) (szerk.: igen, bazze, nem hagyta magát :)), de most a sajátomról szeretnék írni. Szóval: én biza’ az ájbíemben dolgozok, ami szöges ellentétben áll az eddigi cégeimmel. Volt pár előtte is, dolgoztam a Postánál, a csodálatos téti gyáregységben (régi olvasóim vágják, hogy milyen "jól" éreztem ott magam a vége fele), sőt ügynök is voltam többedízben (valahogy mindig potenciált láttak bennem az ilyen ügynökhajcsárok, vagy csak simán tudták, hogy engem be lehet hülyíteni azzal, hogy nagy pénzeket emlegetnek, nem tudom), azok az idők is egy elég színes szakaszát jelzik az életemnek. Ez a cég más. Sose dolgoztam még ilyen helyen, ezt vérkomolyan mondom. Találóan egyik tanult kollegám (asszem hzf mester volt az) úgy aposztrofálta a helyet, mint a netkávézó, ahol még fizetnek is azért, hogy netezz, de ez azért nem egészen állja meg a helyét. Erre az utóbbi napokban voltam kénytelen rádöbbenni, mivel olyan elvárásoknak kellett megfelelnem például ma is, amelyek arra kényszerítettek, hogy a napi 2-3 óra semmittevésemet (ezalatt értsd: Zé pajtival kávézgatás, céltalan lődörgés, satöbbi) szinte a nullára redukáljam! Itt mindenki kurvára ráér (de komolyan), de most engem kérem szépen szivatnak erősen 🙂 Ez annyira nem is gond, mert érezhetően gyorsabban elmegy a nap, mintha egész nap tejes teát(!) szürcsölgetnénk a Csöcsben (az elnevezés eredetét nem szeretném részletezni, ez a cég büféje mindenesetre), dehát akkor is. Ma például mire hazaértem, úgy éreztem, mintha az agyamat jó erősen kifacsarták volna, majd kidobták volna a napra száradni (hogy most ne éljek a nemrég ellőtt cukorrépás hasonlattal). És a poén az, hogy – elvileg ennek természetesnek kéne lennie a helyzetemben – folyamatosan emlékeztetnem kell magam arra, hogy mekkora kurva nagy mákom is van nekem tulajdonképpen azzal, hogy szinte üresjárat nélkül sikerült az előző munkahelyemről való eltávolításom után munkát találnom, ráadásul olyat, ahol egész nap csak a seggemet kell meresztenem, és nem kell műszakonként 800 darab alumíniumöntvényre rácsavaroznom egy nyomatékkulccsal az olajszűrőket szépen sorban. Bizony, volt pár hónap az életemben, amikor olyan munkát végeztem, amihez abszolút semmi ész nem volt szükséges, csak jó mozgáskoordináció, és monotonitástűrési képesség. Annak ellenére, hogy kikészített néha, mégse éreztem soha cikinek a dolgot, a munkát nem kell szégyellni, akármilyen szar is, és akármennyire is lenézően kezelnek érte egyes képmutató emberegyedek. Abból is lehet előnyt kovácsolni, ha az ember minden szart elvállal, lásd Tony Montana a Sebhelyes arcúban, az elején még mosogatófiú, utána ő lesz az alvilág császára (ja, meg ronggyá is lövik az elegáns villájában, de legalább jól bekokózhatott előtte Katt ide, érdemes! :).

Ilyen előzmények után itt van ez a cég. Örülnöm kéne annak, hogy érdemesnek tartottak arra, hogy itt melózzak, bár had tegyem hozzá, hogy egyelőre úgy kezelnek, mint egy hozzá nem értő, de talán fejlődőképes csávót, bár ezen se kell fennakadnom, mert ez fedi a valóságot (remélem a második fele is :)). Sok az ún. Esőember itt (utalás Dustin Hoffman klasszikus filmjére, amelyben egy autista zsenit játszott), konkrétan itt a legnagyobb az egy négyzetméterre jutó szarul szocializált arcok száma (és ezzel máris ellentmondtam magamnak, mivel pár napja még azzal nyugtattam magam, hogy egész értelmes arcú embereket látok a folyosókon), sok a magát kurva nagy expertnek tartó geek (ami még ha igaz is, esetleg egy kicsit szerényebben is el lehetne viselni azt a fene nagy tehetséget, amivel megáldotta őket az a rengeteg számítógép előtt görnyedés, amelynek eredményeképpen nem jártak emberek közé, nem építettek ki kapcsolatokat nőkkel, na innen a szarul szocializáltság), de alapvetően már megtaláltam azt a pár embert, akikkel körülvéve magam elviselhető az a napi nyolc óra. Talán nem lesz gond, ha meg mégis majd max minden nap jól besörözök, és nem fog érdekelni semmi 🙂 (Amúgy visszaolvastam kicsit, durva, hogy az utolsó oldal szinte csak arról szól, hogy folyamatosan be voltam rúgva :))

Hát ezt komolyan nem hiszem már el

Komolyan nem hiszem el, hogy soha nem tudok postot írni, mert:

1. vagy nincs időm

2. vagy nem vagyok használható állapotban 🙂

Úgyhogy ma se írok, mert ezt a pár sort is vagy 15X javítottam vissza szavanként, mire bepötyögtem. Béke veletek, holnap már talán ügyesebb leszek 🙂

A napok hordaléka

Annyira utálom amikor több napnyi történés felgyűlik úgymond dokumentálatlanul. Ilyen esetekben szokott előfordulni az, hogy azt se tudom hol álljak neki a sztori elmesélésének, bár pozitív tendenciának tudom be, hogy – néhány héttel ezelőtthöz képest – komoly mennyiségű élménnyel gazdagodok mostanában akár pár nap alatt is, és ez a tény okozza azt, hogy sok megosztandó sztorim képződik, amelyek leírása nehézségeket okoz számomra (nna). Ugye hétvégén elég macerás postot írni – net híján, pontosabban nyugodt percek híján, mivel net még csak csak akadna – tegnap meg még ráadásul húsvét is volt, szóval tolódott a dolog. Ennyit a csúszás hátteréről, következzen a rizsa, amely interpretálása – tekintettel arra, hogy 19 órája ébren vagyok, továbbá megittam (már megint) vagy 4 sört – nehézkes lesz, de a lehetőségekhez képest igyekszek majd épkézláb magyar mondatokat írni, ígérem 🙂

Tegnap jelentem a Somlón tettünk tanulmányi kirándulást én, Jucc, és néhány barátom. Sajnos a pincéknek a közelébe se mentünk, pedig aztán néhány pohár után már az a kurva savanyú alkoholos lé is finomnak tűnik, amelyet a hegyen termelnek a jómunkás emberek (és akkor most természetesen bocsánatot kérek a somlói borok elkötelezett híveitől, de én nem szeretem), viszont felmentünk a kilátóba, és a várba is. Előbbi a nevét amúgy fogalmam sincs honnan kaphatta, mivel kilátás az speciel nem nagyon van, viszont van a hegy tetején egy szép kis tisztás, ahol csodálatos maligángőzös szalonnasütéseket lehetne rendezni, már ha az embernek nem kéne másnap Fehérvárra indulnia az 5:30-as busszal. A hely amúgy kifejezetten feelinges, Tamás barátom fel is vetette, hogy kéne itt fesztivált szervezni, mire én közöltem vele, hogy a speciális mentők valszeg csoportos kedvezményt adnának, ha egy este alatt kb 30 fosrészeg fiatal esne bele a környék szakadékaiba (amúgy egyszer Zircen a Buli nevű rendezvényen Hori barátommal, és akkor aktuális barátnőjével majdnem sikerült meghalnom egy borgőzös éjszakán megkísérelt éjszakai hegymászás közben, de ne térjünk el a tárgytól). A vár már érdekesebb volt, konkrétan volt néhány perc, hogy percekig meg se tudtunk szólalni, csak ittuk be a panorámát. Gyönyörű volt nna. Szabályosan ki is ment a fejemből, hogy milyen kínok árán vonszoltam fel magam, és kedves barátnőmet ide (cigimentes életmódtól nő a tüdőkapacitás? lószart! :)), és milyen is volt az a néhány ijesztő pillanat, amikor úgy éreztem, hogy menten asztmás rohamot kapok. Ennyit a friss, erdei levegő jótékony hatásairól is, inkább bújok be egy jó kis szennyezett városba 🙂

Másnap persze vissza Fehérvárra, hajnalban kelés, utána "meló". Ezt el kell mesélnem: találtam egy olyan netes oktatást, ami a konfliktuskezelést tanítja. Na, ebben volt egy olyan rész, hogy egy néni magyaráz neked, hogy "Ne felejtsd el, hogy én vagyok a főnököd, és azt kell tenned amit én mondok", és ki kell választani a 3 felkínált válasz közül, hogy melyiknél ér beljebb a nyelved a seggében. Ha jól válaszoltál, akkor mosolygott, én meg már vártam, hogy mikor fogja ledobálni a textilt, mint egy strippokerban 🙂 Sajnos erre nem került sor, pedig a kurzus készítői helyében nem hagytam volna ki a ziccert, speciel engem jobban érdekelt volna az egész 🙂

A műszak utolsó hatvan percét már elneveztem magamban "töltsünk ki értelmetlen teszteket Facebookon" órának, így tudtam meg magamról, hogy én egy papucsállatka vagyok (Koránt sem vagy olyan határozott, mint aminek mutattod magadat. Mélységesen lusta vagy. De legalább a testedet borító csillók szinkron mozgást végeznek, mint az enyhe szélben ringó búzatábla), illetve hogy egészen biztosan a Pokolra fogok jutni. Miután ezekkel is megvoltam, a jól végzett munka megnyugtató érzésével pattantam fel a biciklimre. Már a porta környékénél jártam, amikor a portásfülkéből kilépett egy őr. Aki olvasta az előző postot, az tudja, hogy milyen kellemes, meghitt viszonyt ápolok ezekkel a lényekkel, ezért a lehető legkisebb feltűnéssel igyekeztem leszállni a nyeregből. Ezután gyalogosan közeledtünk egymáshoz. Tutira vettem, hogy mindjárt ideér, lever egy pofont, és a fülemnél fogva kihúz a Park területéről, vagy esetleg közvetlen közelről fejbelő. Egyre közelebb ért, én meg igyekeztem nem odafigyelni rá, és ekkor… elment mellettem. Kibaszott paranoia 🙂 Holnap akkor is tekerek, ha őrt is kell miatta vernem. Amúgy ma mesélték, hogy azért nem lehet biciklizni az Ipari Park területén, mert egyszer réges-régen (egy messzi-messzi Galaxisban) az egyik Videoton-vezér részeg kisfia elgázolt egy kerékpárost – na azóta tilos biciklizni 🙂 Érthető a logika, nem?

Délután aztán jött a – szinte hagyományszámba menő – velencei kiruccanás, meg a nagy sörök, de szerencsére ma azért nem aljasodtam le annyira mint múlt héten (az volt az a nap, amikor a "Minél többet élsz…" c. postot "írtam"), sőt. Megnéztük a Chelsea – Liverpool meccset (bazzzzzzzz!!), illetve találkoztam néhány új arccal is. Zé bátyja is közéjük tartozott, akiről tudni kell, hogy egy kurva nagy darab srác, és jövő héttől effektíve egy helyen fogunk dolgozni. Mármint mi ketten 🙂 Diszisztebiginingofabjútifulfrendsip mondhatni. Úgyis kevés a kidobó alkatú arc az ismeretségi körömben 🙂

Most pedig itt ülök, frissen fürcsizve, jópár óra alváshiánnyal, és pár sörrel a gyomromban úgyhogy szerintem nem ártana aludnom se. Rengeteg mindenről tudnék még írni, de ezek holnapra csúsznak át, mert a szervezetem egyre nyilvánvalóbb jelzésekkel tudatja, hogy épp itt az ideje, hogy aludjak egyet ebben a tavaszi eső által áztatott városban.

 

Szerk:

(csak zárójelben: ez a 100. post!)

Kategória: Régi post  Tag(ek):  2 hozzászólás
Minél többet élsz…

…annál kevesebbet blogolsz…

Gondolatzsizsegés

Csak úgy pörögnek a gondolataim, meg a sztorijaim – amik az utóbbi napokban estek meg – az agyamban. Annyi minden történt mostanában velem, annyi impulzus, élmény, elgondolkodtató eset történt, és tett rám hatást mostanában, hogy épp elég lesz összeszedni őket, de ígérem, hogy megpróbálom. Mindez persze azzal jár, hogy kezd átmenni a net eme szeglete énbloggá, ellentétben a régi időkkel, amikor még írtam játékokról, meg hasonló dolgokról, mivel velem nem történt semmi érdekes (írtam volna a napomat? reggel délben felkeltem, cséztem pár órát, délután jött Jucc, aztán tévézés… na ez tényleg izgalmasan hangzik :)), viszont a grafománia akkortájt is tombolt bennem, így írtam mindenről, csak a kicsi életemről nem, mert az nem volt túl izgalmas, valljuk be, mostanság viszont csak úgy pörögnek az események, és amíg meg nem unom ezt a tempót, addig kifejezetten élvezem is az egészet (ezdeszép kis mondat lett eheh). Érdekesnek találom, hogy emberek úgy üdvözölnek (ha nem is régi barátként, de mindenesetre) ismerősként, hogy soha nem találkoztunk azelőtt személyesen, csak olvasói ennek a blognak, és – mivel jogosan úgy érzik, hogy jobban ismernek, mintha vadidegen lennék – nem kell megtennem az összes udvariassági kört, amit ismeretlenek találkozásakor alapesetben meg kell tenni, és ez nagyon tetszik. Komoly előnye ez annak, hogy anno azon a borús január éjszakán unalmamban megírtam az első két postot, és azóta tényleg komoly betűmennyiséget sikerült felhalmoznom, remélhetőleg a Ti szórakozásotokra is, nem csak az enyémre (bár be kell hogy valljam, hogy a blog legkomolyabb törzslátogatója én magam vagyok, istenem, kissé egoista vagyok, szeretem újra elolvasni az okosságaimat :)).

van ám még tovább is…

Kategória: Régi post  Tag(ek):  Kommentáld!
Szolgálati közlemény

Post legközelebb hétfőn, most megyek haza az albérletből. Nem ám szomorkodni, hogy nem írok, tessék hasznosan eltölteni ezt a két napot (nem adok tippeket :))!

Triggerelni a process-t

Ezt az aranyköpés-számba menő kifejezést ma hallottam a kedves cégemnél 🙂 Istenem, errefelé az emberek ettől érzik magukat fontosabbnak/menőbbnek, hogy csak nyomokban használják édes anyanyelvünket (mehetne rájuk a "nyomokban magyar nyelvet tartalmaz" matrica :)), de gondolom pár hét múlva én se fogok tudni egy értelmes magyar mondatot elmondani anélkül, hogy tartalmazza a "site", "development", vagy a "access" szavak valamelyikét. Durva volt látni, hogy a negyvenes korosztály tagjai is ugyanúgy félig angolul tolják, mint a fiatalabbak, bár ez talán nem is olyan meglepő lévén, hogy kezd felnőni egy olyan generáció, akiknek a szülei is már angolt/németet tanultak a suliban orosz helyett.

Amúgy csodálatos volt ez a mai nap, egészen reggel 9-től délután 5-ig előadásokat hallgattam, a nyakam és a hátam szabályosan sajog, mivel kitekeredett testhelyzetben kellett eltöltenem az egész napot (miután gondos mérlegelés után a legszarabb helyet foglaltam el az egész teremben, mondhatni owned… basszus, kezdődik! :)). Túl sokat nem fogok írni magáról az anyagról, amit próbáltak beleverni a csökött agyamba (a vége felé úgy éreztem magam, mint egy különösen elhanyagolt cukorrépa, legalábbis az értelmi szintemet tekintve), mivel a lelkünkre bogozták, hogy semmi információ nem hagyhatja el a site… ööö cég területét. Mindenesetre nosztalgikus hangulatba kerültem az első 2-3 óra után, ugyanilyen mocskosul unalmas volt annak idején az ING-es oktatásom néhány napja is, úgyhogy rutinos túlélőként kapcsoltam ki az agyam negyed órácskákra, és gondolkoztam teljesen más témákon, például, hogy milyen jó lesz már hazahúzni 🙂

Meglepődve vettem továbbá tudomásul, hogy az itt dolgozók is emberek (jééé), szóval nem nagyon találkoztam az általam geek-sztereotípiaként azonosítható egyedekkel, mint mondjuk ez az ellés itt, sőt viszonylag emberszerű entitások jöttek szembe a folyosón. Ezek egyik prominens képviselőjével, Zével is sikerült felvennem a kapcs contactot, jó arc, amikor telefonon kérdeztem tőle, hogy az rendben van, hogy kint vagy a főbejáratnál, de miről ismerlek fel, akkor azt válaszolta, hogy "egy kurva nagy brit zászló van a hátamon" 🙂 Ezek után már valóban megtaláltam 🙂

Jelentem továbbá, hogy – alaptermészetemet meghazudtolva – még most se néz ki úgy a szobám, hogy egy ösvényen kelljen bevergődni a gépig, illetőleg az ágyig, hanem egyelőre a rend az úr. Érdekes amúgy ez a hely: a két lakótársamból az egyiket az elmúlt két napban nem sikerült még egy percre se látnom, de Gonzales (a másik srác, ez a művészneve a személyiségi jogok védelmében :)) megnyugtatott, hogy valószínűleg jövő hét elejéig nem is fogom 🙂 Valamikor éjjel fog hazaesni a melóból, akkor meg már alszok elvileg, úgyhogy azt elmondhatom, hogy egy lakásban fogunk aludni, de még sose beszéltünk 🙂

Ahogy láthatjátok, az elmúlt hetek legmozgalmasabb napját tudhatom magam mögött, ennek megfelelően el is fáradtam a sok üldögélésben. Visszaolvastam amúgy a tegnapi postomat, és meg kell mondjam, hogy komolyan megijedtem, hogy már nem vagyok fogalmazóképes, olyan erőltetettnek éreztem a szövegét 🙂 Annyi mentségem van, hogy két sör után csont fáradtan írtam. Sebaj, nem szedjük le, ez is én vagyok 🙂

Fehérvár…

Ezt is megértem: az első postomat írhatom ebből a remek városból, üldögélve a kényelmetlen faszéken a billentyűzetet egy kiszuperált kisszekrényen pihentetve. Ismeretlen lakás, ismeretlen bútorok, ismeretlen utcák, de mégse félek. Számítottam némi pánikra az első időkben, de egyelőre elkerült az oly ismerős feszélyezettség-érzés, ami akkor szokott elkapni, ha ismeretlen környezetben kell produkálnom.Azt azért hozzá kell tenni a sztorihoz, hogy a tudat, hogy 3 nap múlva hazautazok sokat segít a dolgon  🙂 Hiányzik azért otthon mindenki, főleg Jucc (a barátnőm), de azért az is segít, hogy már most sikerült néhány sráccal összehaverkodni (már amennyire néhány óra alatt le lehet spanolni, kivéve ha mindenki részeg, mert akkor sokkal gyorsabban megy :)), úgyhogy még az is lehet, hogy lesznek haverjaim itt a Zolin kívül is 🙂

Ígértem a barátnőmnek képeket az albérletről, tudom, hogy másoknak nem túl érdekesek ezek a fotók (ezért elnézést is kérek ezúttal), de hirtelenjében ez tűnik a legegyszerűbb módnak arra, hogy megmutathassam neki. Jucci, itt lakok:

Kilátás a konyhából (aki ismerős a városban az már rá is jöhetett hol lakok :))

A szobám #1

A szobám #2

Kategória: Régi post  Tag(ek):  Kommentáld!
Egy napom Zoltánnal

Nem, nem a nemtom milyen bank Emesés reklámjának döbbent arccal meredő ügyintézőjével bandáztam (pedig biztos jó arc, ha még nem kapott dührohamot a csaj hülyeségeitől), hanem gyerekkori cimborám, Zoli társaságában volt szerencsém eltölteni a tegnapi nap felét. Az apropója az egésznek az volt, hogy albérletet kell keresnem Fehérváron, de izibe, mivel jövő hét szerdán már ott kéne elkezdenem építeni a kapitalizmust egy csodálatos multicég ölelő karjaiban. (Azt már meg se említem, hogy április 1. lesz, lehet, hogy ők is poénnak szánják az én alkalmazásomat…) Természetesen – bölcs előrelátásról téve tanúbizonyságot – egy időpontot szerveztem csak le, gondolván, hogy a neten látható képei alapján jónak tűnik a pecó (jó, csak egy szobája), semmi gond nem lehet, beszélek a főbérlővel, aztán az enyém a hely. Ez gyakorlatilag viszont kicsit másként alakult, de ne szaladjunk a dolgok elibe 🙂

van ám még tovább is…

  • Tagfelhő

  • Musicbox

  • Még meleg...

  • Szavazás

    • Verárjúfrom?

    • Belépés...