Tag-Archive for » írás «

Blogírás pro és kontra

Mostanában néha elgondolkozok, hogy miért is érdemes, és miért is tud kellemetlen lenni, ha az ember beleosztja az eszét a nagyvilágba, ezzel úgymond maradandóvá teszi az amúgy múló gondolatait a többi embertársa számára. Mint minden éremnek, ennek is két oldala van, de szerencsére egyelőre úgy érzem, hogy több pozitívummal jár ez, mint amennyi hátránnyal, talán pont ezért is csinálom már hónapok óta. Mert miért, és hogyan is történik a blogírás technikailag? Nálam ez úgy néz ki, hogy ha van egy kis szabadidőm, épp nem vagyok agyonidegelve (szerencsére ez a ritka nálam), és van valami témám (ami mondjuk nem mindig igaz, lásd Kis éji dumák, amelyeket egy nagyon kedves barátom múlt héten egy baráti borozás közben külön ki is emelt, mint kiemelkedő írásaimat), akkor leülök a gép elé, és nekiállok pötyögni. Általában ezt felelősséggel teszem, bár a mai napig bűntudatom van egy post miatt, amelyben hamisnak bélyegeztem egy hoaxgyanús üzit, amelyről később kiderült, hogy valódi, és sűrű bocsánatkérések között töröltem az oldalról. Erre például nem vagyok büszke, mindenesetre említhetnék azért kellemes emlékeket is (mint például az első “idegen” kommentelőmet, azaz olyan hozzászólót, akit nem ismerek személyesen), vagy azokat az örömteli momentumokat, amikor valakivel személyesen találkozva méltatja az oldalt mondván, hogy milyen jókat írok, és milyen szórakoztató az egész. Erre törekszek is, bár van amikor a kellemes angolszász melankólia ösztönöz az írásra (az az Interpolos fajta, ha tudja valaki mit értek ezalatt), na akkor szoktam kicsit lehúzós lenni, mindenesetre érdekes, hogy az utóbbi (sőt, ha belegondolok a blog fennállása óta eltelt) időkben pont egy ilyen post hatására született a legtöbb komment, talán ebből is látszik, hogy az emberek szeretnek lelkizni. Nem fog ez rendszeressé válni, de mindenesetre tény, hogy néha elkap egy kis szentimentális szomorúság, de – és ebben hiszek – én ezt pozitív jellemvonásomként értékelem, mert gyakorta jól is esik kicsit negatívabb lenni az átlagosnál (igen, emos vagyok 🙂 ).

Visszatérve az alaptémára: jó dolog blogot írni – a már említetteken kívül – azért is, mert kiváló módja annak, hogy bizalmat gerjessz vele az újonnan megismert emberekben. “Figyelj, adok egy címet, nézd meg, mert én írom”- és ezzel a kommentárral odaadod az illetőnek a blog címét. Ha nem is válik rendszeres olvasóddá, de látja, hogy vannak gondolataid, meg szeretsz írni, tehát lehetséges, hogy ezzel imponálhatsz neki. Természetesen nem ez a fő oka annak, hogy vezetem ezt a szegletét a végtelen internetnek (mert ennél azért individualistább vagyok), de ez is egy kedvező benyomást kialakító tényező lehet!

Aztán van ugye a grafománia kiélésének a vágya, ami – már ha nem vagyok nagyon fáradt – akkor folyamatos írásra késztet. Van, hogy leülök, és nekiállok gépelni. Azt az elején nem tudom, hogy mi lesz a téma, de gyakran ez nem is érdekel, csak írom a hülyeségeimet. Ennek is meg lehet a haszna, bár ez megint önös érdek: milyen jó lesz mondjuk 10 év múlva visszaolvasni, hogy annak idején mik mozgattak, mit tartottam fontosnak, min járt az agyam, és miért írtam, amit írtam! Igen, ennyi erővel vezethetnék naplót is, de egyrészt az igencsak gay (úgy kezdenék minden bejegyzést, hogy “Kedves Naplóm” 🙂 ), másrészt vagyok annyira magamutogató, meg elismerésre vágyós típus, hogy szeretném, ha mások is elolvashatnák az okosságaimat, és erre – a kockás füzettel ellentétben – egy webes felület nagyon megfelel. Borzongással tölt el a tudat, hogy – kiindulva a különféle információimból – törzsolvasóim vannak Angliában (!) (ezúton üdvözölném is őket :)), tehát vannak emberek, akik nem ismerhetnek személyesen, és mégis érdekli őket, amit kiokádok ide karakterek formájában magamból.

Előnye még az is (sőt, ez talán a legnagyobb előnye), hogy elmondhatom magamról, hogy létrehozok valamit, ami csak az enyém, és – néhány rosszabb pillanatomtól eltekintve – akár büszke is lehetek rá. Jó érzés alkotni, fejlécet hegeszteni, fogalmazni, kommentárokat várni, csinosítgatni az egészet. Jó érzés “admin” felhasználónévvel belépni valahova. Ez nekem nem nagyon adatott meg addig, amíg el nem kezdtem ezt az egészet, és nagyon tetszik 🙂

Térjünk át a kevésbé kellemes témára, mert bizony a törpök élete se játék és mese 🙂 Mert bizony, vannak hátrányai is az egésznek, bár valóban kevesebb, mint amennyi előnye.

Kezdjük a legviccesebbel: akárhányszor khm… elmegyek meginni két sört, és hazamászok hazaérek utána az albiba mindig ellenállhatatlan késztetést érzek arra, hogy megosszam világmegváltó gondolataimat a néppel. Ezeket rendre törlöm másnap reggel, bár az eggyel ezelőtti post kivétel lett ezalól, mivel mire odajutottam volna, hogy törlöm, a ‘Mr. P’ néven elhíresült kommenter pajtásom már jól hozzászólt, így nem volt szívem átadni azt a néhány idióta sort az enyészetnek 🙂

Aztán van, amikor – szintén név nélkül – egyes emberek lecsesznek, hogy miért írtam azt, amit, vagy miért nem írtam, azt amit. Alapvetően ezek a vélemények hidegen szoktak hagyni (mert ugyebár egy-egy ember véleményét tükrözik), de mégis zavaróan tud néha hatni, hogy van, akit annyira nem tetszik némelyik post stílusa, hogy még meg is jegyzi, amikor találkozunk, hogy ezt vagy azt mégis minek írtam meg (direkt fogalmazok általánosságokban). Ilyenkor szoktam kicsit sajnálni, hogy javarészt olyan emberek olvasnak, akikkel személyes kapcsolatban is állok (hangsúlyozom, hogy ilyenkor, amúgy kifejezetten örülök neki), mert ugyebár az ilyen kis konfliktusok abból adódnak, hogy nem felel meg az általuk rólam alkotott kép az általam leírtakkal, azaz ‘nem nézik ki’ belőlem, hogy ilyesmit is tudok írni. Bizony, mindenkinek van egy páncélja, kinek vastagabb, kinek vékonyabb, de senki nem mutatja meg a valódi énjét úton-útfélen, mert túlzottan is sebezhetővé válna ezáltal. Nekem is megvan ez a jópofa, fenetudjamilyen (akik ismernek jobban meg tudnak ítélni kívülről, mint én magamat) imidzsem, és bizony néha itt a blogon megmutatok magamból egy kis darabot a páncél alatt rejlő puhább dolgokból, és ebből néha adódik kellemetlenségem. Hiába tudom, hogy nem kéne ilyenekről írni, de mégis néha muszáj, bár ezzel kockáztatom a mások által rólam kialakított kép egységességét.

Végülis blogot írni jó. Kellett hozzá idő, hogy megszokjam, de most már lassan úgy vagyok vele, hogy lételememmé vált az, hogy néha írjak ilyen hosszú postokat, amelyeket – néhány fanatikust leszámítva – senki nem olvas el. Van, hogy tízpercenként nézem a látogatottsági statisztikákat, és képes vagyok órákat eltölteni azzal, hogy a számomra totál érthetetlen php-kódokban turkálok, csak azért, hogy valamivel csinosabbá tehessem az oldal kinézetét. Fél éve elmondhatom – már ha kérdezik – hogy hobbim a blogolás mint olyan, és ez sokkal jobban hangzik, mint a “öö… számítógépezés, internet” című klasszikus szilikongyerek duma, amely kettős alapján a “bedöglök a gép elé, oszt lövöldözök” kép jelenik  meg mindenki előtt. Nem, nem vagyok sznob, csak mégis elégedettséggel tölt el, hogy most már bloggernek nevezhetem magam (a JonC néven elhíresült blogger, mondhatni :)). És ez a fontos szerintem.

Kategória: Régi post  Tag(ek): ,  Kommentáld!
Másnapos fogalmazásképtelenség

Tegnap éjjel sikerült behasítanom Tamás barátom hathatós támogatásának, és Marci háziborának segítségével (mindkettőért köszi srácok), úgyhogy most nem fogok írni, mivel elég nehezen tudok koncentrálni úgy, hogy a fejem konkrétan szét akar robbanni, ráadásul nincs itthon kaja, ami felszívná a szeszt a gyomromban, ezért az is fáj rendesen. Viszont hogy ne maradjatok olvasnivaló nélkül, ezért íme egy nagyon régi sztori egy nagyon régi buliról, amelyet Petivel éltünk át amikor még Ajkán voltunk kollégisták:

van ám még tovább is…

Szerelmem, Raiffeisen

Imádom a bankokat. Tényleg. Mennyire jó érzés is az, hogy az ember tudja előre, hogy még 19-20 évig a fizetésének egy elég jelentős része (finoman fogalmaztam) jó kezekbe kerül. Még a végén elinnám, jobb helyen van náluk. Sőt, kifejezetten jól esik az embernek, amikor a félévenkénti elbírálás közeledtével jóleső borzongással várhatja a levelet arról, hogy mennyivel emelkedett a törlesztése. Komolyan, legalább visz egy kis izgalmat az ember életébe. Most is olyan jó volt kellemesen izgulva bontani a bank által küldött levelet (ami parfümillatot árasztott, és a legfinomabb papírra volt nyomtatva), amelyben közölték – sok felesleges információ mellett, a lap alján, durván elrejtve, gondolom a lelkivilágomat akarták megóvni ezzel – hogy 36000-ről emelnek egyet 61000-re a következő fél évre. Utána meg gondolom 86000 Ft lesz, már alig várom. Természetesen ezután égető vágy támadt bennem, hogy találkozzak személyesen is velük, hogy kifejezhessem a hálámat irántuk, pláne, hogy a lehető legrosszabb HUF/CHF árfolyamon számolták az új törlesztésemet, had dögöljön meg a paraszt persze. Be is libbentem (szinte a felhők között járva) a helyi fiókjukba, ahol túláradó örömömet látva megnyugtatott az ügyintéző lányka, hogy megoldható az is, hogy fél évig még a régi törlesztésemet fizessem, persze ez sincs ingyen, mert az így képződő elmaradásomat a futamidőre vetítve szétosztják, és ki kell fizetnem. Majdnem feleségül kértem, komolyan. Hát nem csodálatos, hogy a nagy, és okos banki szakemberek ilyen lehetőségeket is kínálnak nekünk a kifizethetetlen emelések mellett? Aranyba kéne önteni őket. Lehetőleg jó forróba.

Már régóta (amióta ez a kurva válság felütötte a fejét) gondolkozok, hogy be  kéne menni mondjuk a Parlamentbe, és rájuk borítani az asztalt. A gond az az egésszel, hogy az az asztal, amit fel kéne borítani nem itt, Magyarországon van, de még csak nem is Európában. Ez az ominózus bútordarab bizony valami amerikai pénzintézet legelegánsabb irodájában van, valahol a 135. emelet környékén egy felhőkarcolóban. Ott, ahol a kapzsi, kapitalista, profitorientált öltönynyakkendős tömeggyilkosok tanyáznak. Oda kéne egyszer beruccanni egy laza asztalborogatásra, nekem viszont nincs pénzem repülőjegyre… (se)

Visszatérve a honi helyzetre: tegnap félkómás zombiszerű állapotban pislákoltam félárbócra eresztett szempillákkal a szentséges szórakoztatódoboz fényárjába, és a Tények esti kiadásában felfedeztem egy némi reménykedésre okot adó hírt: ha a szentséges Parlamentünk (áldassék a nevük, meg persze a forró arany nekik is jár, megérdemlik) elfogadja, akkor júniustól lesz lehetőség ingyen bankot váltaniuk a hitelkárosultaknak hitellel rendelkezőknek, ha a bank egyoldalúan módosítja pl. a kamat mértékét (és nem negatív irányba, az sajnos nem divat). Ez talán kicsit visszafogja ezeket a khm… jóembereket a túlzott kiszipolyozástól, mivel tudják, hogy az ügyfeleikkel játszanak, akik egy kedvezőtlen döntés miatt abban a szent pillanatban otthagyhatják őket. Ennek a technikai részleteit nem ismerem (mármint hogy ezt a két bank hogyan zongorázza le egymás között), de úgyis megtudjuk időben. Ez a hír egy fájdalmas szakítás rémképét vetíti előre köztem, és a Raiffeisen között, de ha jó kislány lesz, akkor lehet, hogy adok neki még egy esélyt, pláne, hogy még fél évig – kis túlzással – nyugodtan aludhatok, és hagytak egy kis haladékot nekem arra, hogy a fejemet a guillotine alá rakjam. Még egyszer köszönet nekik ezért!

A Tények riportja megtekinthető itt:

 

(a hír forrása)

Leszokásom története

Olvasom az indexponthun, hogy újabb városok fognak szigorítani a dohányosok füstölési jogain, így márciustól Szolnokon, és Szegeden se lehet bárhol rápöffenteni egy cigarettára. Érdekes, hogy tiltják, de a belőle származó adóbevételre azért igényt tart az állam. Én – mindamellett, hogy már bő fél éve egy slukkot nem szívtam, de erre mindjárt kitérek – felháborítónak tartom, hogy például Pécsett még a buszra várva se lehet rágyújtani, mondván eldobálják az emberek a csikket, stb. Namármost: ha én kisdobos becsületszavamra megígérem, hogy kukába fogom dobni a csikket, akkor se gyújthatok rá? Nanemár. Tisztában vagyok vele, hogy a szabályok nem a rendszerető többség miatt születnek meg, hanem a mindig jelen levő tahóbb kisebbség miatt (nem, most nem cigányozok :)), akik valóban eldobálják a szemetüket. Szomorú dolog, hogy mindig amiatt a néhány ember miatt kell szívnia a nagytöbbségnek, akik tesznek minden társadalmi normára, de ez az élet minden területén igaz, és amióta világ a világ ez így volt, és így is lesz.

van ám még tovább is…

Kategória: Régi post  Tag(ek): ,  Csak egy kommentár
A gyerek a Föld gondjainak forrása a britek szerint

Ezek a hülye angolok/angol hülyék már megint nem bírnak magukkal. Nem elég, hogy folyamatosan esik náluk az eső, ehetetlen a kajájuk, kriketteznek, gusztustalan téglaépítésű sorházakban laknak, sőt a focidrukkereik is oltári barmok, most nyilvánosságra hoztak egy kutatást, hogy miért ne akarjunk gyereket. Ezeket a kedvenc érveimet idézném belőle (dőlttel az én véleményem):

5. Ha a leendő szülők ellensúlyozni szeretnék az új jövevény érkezéséből adódó szén-dioxid-kibocsátást, akkor szorgalmas fásításba kellene fogniuk, és egészen pontosan 1073 új fát kellene elültetniük. (Na persze, inkább ne bocsátson ki szén-dioxidot a jövő generációja, de a Kínában zajló levegőszennyezés nem zavar senkit. Naná.)

8. A brit gyerekek évente annyi alumíniumhulladékot dobálnak szanaszét, amiből a brit légitársaság teljes személyszállító flottáját minden évben vadonatúj gépekre lehetne cserélni. (Alumíniumhulladékról nekem a mellettem figyelő Tuborgos doboz jut az eszembe. Ezek szerint egy (nem az összes, csak egy!) átlagos felnőtt férfi annyi sörösdobozt dobál szét évente, amiből egy komplett Halálcsillagot meg lehetne építeni a körülötte repkedő Tie Fighterekkel :))

13. A nők 96 százaléka szerint a szülés kedvezőtlenül befolyásolta hüvelye állapotát.(Na, ez viszont tényleg komoly gond, követeljük a szűk khm… tudjátok miket! :))

19. A Föld jövőjével foglalkozó vezető brit fórum szerint a túlnépesedés szempontjából minden egyes óvszer megvásárlása fantasztikus – 9 millió százalékos – hozammal kecsegtető befektetés, a családtervezéshez szükséges eszköz ára ugyanis így viszonyul azokhoz a károkhoz, melyet egy-egy újabb gyerek érkezése ró bolygónkra. (Ez gondolom arra akar rávilágítani, hogy minden olyan aktus, amelyből nem született gyerek 9 millió százalékát hozza a konyhára egy óvszer árának. Akkor én már kőgazdag vagyok, csak nem vettem még észre :))

Szerintem inkább menjenek vissza krikettezni, meg ötórai teázni ahelyett, hogy ilyen érvekkel próbálnak hatni az emberekre. Szigorúan a környezetvédelmi szempontok alapján mondjuk egy kórház építése se feltétlenül lenne ajánlatos, mert rengeteg káros anyagot juttat a környezetbe, de azért mellékesen emberek életét mentik az ilyen intézményekben (mármint külföldön, Magyarországon ez nem törvényszerű :)). A gyereknemzés témában is hasonló a helyzet: egy gyerek nem csak szén-dioxid, meg eldobható pelenka-forrás, azért ő majd ha felnő hasznot is fog termelni, meg hasonló apróságok, sőt, feltalálhatja majd az ultimate megoldást a szemétproblémákra, ezzel effekítve tárgytalanná téve a környezetvédelem problémakörét. Erre ugyan kicsi az esély (a generációmból kb. nekem van rá sansz :)), de azért megvan. Majd írok a Nobel-díj átadómról! 🙂

A post végén túloztam kissé, de szerintem sikerült érzékeltetnem, hogy mekkora hülyeség ez az angol felmérés. Gyereket nem ezért nem vállal, aki nem vállal, hanem mondjuk mert még túl fiatal hozzá, nincs meg az egzisztenciális háttere, stb. Ez az írás max érdekességnek, meg humorbonbonnak jó, másra nem. Ja, ha valakit érdekel a többi rendkívül komoly érv, akkor itt megtalálja a teljes cikket: Forrás.

Két nap krónikája

Izgalmasan telt a tegnapi és a mai napom. Tegnap például kedves hugomat és szintén rendkívül kedves barátját költöztettük hozzánk. Hihetetlen volt: egészen este 8-9-ig arra nem volt időm, hogy bekapcsoljam a gépet! Ezt többször szóvá is tettem (két marha nehéz szekrény utánfutóra helyezése között, sűrű bazmegeléssel fűszerezve, természetesen), de valahogy senki nem kezdett el sajnálni. Ebből is látszik, hogy a világ kegyetlen. Az est végére már nem is tűnt olyan jó poénnak az egész, pedig úgy délig tartottam a pozitív hozzáállásomat az egészhez, vettem óccsósört is, mert az hozzátartozik a költözködés hangulatához állítólag. Estére már csak a "nagyon elegem van már az egészből/ki van a nemiszervem már az egésszel, közösüljön vele" kombináció ismételgetése ment üzembiztosan, egyéb mondatok megalkotásához már túl fáradt voltam. A legérdekesebb pillanat az volt, amikor a srác – akinek a lakásberendezését költöztettük hozzánk – a kezembe nyomott egy vödröt teli kövekkel. Nézek rá hülyén, erre közli, hogy a gekkó terráriumába kellenek, mert ezek nélkül szegény hüllő (vagy mi) nem érzi jól magát. Erre én konstatáltam, hogy "bazz, köveket még sose kellett költöztetnem", és szabályosan éreztem, hogyan inog meg az emberiségbe vetett hitem…

Ez a sikló pont ebbe a dobozba van méretezve 🙂

 

Amúgy ezzel a költözködéssel a következő állatok kerültek velem egy fedél alá:

van ám még tovább is…

Kategória: Régi post  Tag(ek): ,  Kommentáld!
Mai létforma leírásunk kockáknak

A cica

 

Kezdjünk mindjárt a legelején. Először is vedd le a szemed a monitorról! Most nézz körbe, látni fogsz egy érdekes világot, amely a leggyorsabb 3D-s kártyákat is meghazudtoló részletességgel tárul fel előtted. Ebben a világban (amelyet furcsamód valóságnak neveznek), számtalan olyan létforma leledzik, amelyeket nem árt megismerni. Ilyen például a cica. Rendes házban mindig van egy ilyen, lehet, hogy már találkoztál is vele, amikor éppen WC-re, vagy enni indultál a gép mellől. Ez a kis négylábú állatka szőrös, és megfelelően modellezett mozgású lény, akiből ha kettő van egymás után, akkor hiba van a Mátrixban. Egérrel táplálkozik, de ne aggódj, a Te egered kicsit sem kavarja fel. Ha rád ugrik és megkarmol, akkor ne szedd le plazmavetővel, mert csak játszani akar, és sajnos megfelelő cheat sincs ahhoz, hogy végre elhúzzon aludni. Mellesleg néha dorombol, mert szereti az embert, és ha kis bizsergést érzel a szívednél, akkor bizony Te is szereted őt. Ez nem felhasználói hiba, csak egy kis élet a számítógépen túl. Meg lehet szokni…

 

(pofátlanul bepötyögve egy ezer éves GamePro magazinból by me :))

 

 

Kategória: Régi post  Tag(ek): , ,  Kommentáld!
Minden FPS-ek ősatyja + novella általam :)

A cím alapján azok akik járatosak a témában egyből rávághatják, hogy "Wolfenstein3D", viszont most annak az evolúciós létrán eggyel feljebb helyet foglaló továbbfejlesztéséről, a Doom-ról szeretnék írni néhány érdekes dolgot. 1993-ban adták ki, és az idSoftware nevű, akkor még viszonylag ismeretlen cég fejlesztette. Azóta az alapító tagjai (John Carmack, és John Romero) már régen eljutottak arra a szintre, hogy hétvégente megengedhetik maguknak a kokószippantgatást meztelen lányok fenekéről (bocs, nekem mindig ez ugrik be a gazdagságról :)).

Ez a játék korszakalkotó volt mindenféle értelemben. Technikailag azért, mert ez volt az első, ahol pl. szintkülönbségek, liftek, szabadtéri részek, nem csak 90 fokos szögletek, stb.-k szerepelhettek a pályákon. Az ellenségek hasonlóan voltak megjelenítve, mint anno a Wolfenstein-ben, a "mindenki feléd néz"-feeling átjárta a játékot rendesen. Ez annak volt köszönhető, hogy az ellenfeleket/tárgyakat a játék ún. sprite-ként ábrázolta (gyk.: képzeljétek el, hogy papírlapok, amik mindig egy oldalukat mutatják feléd, tehát nem tudod körbejárni őket). Ezen amúgy majd a Quake megjelenése fog változtatni, ahol már tényleg 3D minden (leszámítva a robbanásokat, de ezt nem nagyon reklámozták :)).

A technikai fejlődésen kívül ami örök legendává tette a játékot az a hangulata volt. A futurisztikus környezet, a sátánista motívumokkal operáló pályák (pentagramok, gyertyák, stb.), az addig sose látott brutalitás (elég csak annyit említenem, hogy a felvehető fegyverek között szerepelt a láncfűrész is), az ijesztő pályák (megcsonkított emberek lógnak láncokon pl. az egyik teremben, meg egyáltalán a klausztrofóbia érzése egy elhagyatott, lidércektől hemzsegő Mars-bázison), illetve a komor hangulatot nagyban gerjesztő midi-zenék is nagyban hozzájárultak a játék sikeréhez. A shareware-verzióját (ami a játék 3 epizódnyi pályájából csak az elsőt tartalmazta) anno többen telepítették a gépükre, mint a Windows 3.1/3.11-et!

Jó kis játék volt nna. Annak idején még a Vészhelyzet megfáradt orvosai is ezt tolták az egyik részben, és a hatása a mai napig vitathatatlan. Ha ez a játék nem jelent volna meg, akkor nem biztos, hogy kialakult volna az FPS-stílus, vagy nem feltétlenül így alakult volna ki. A hangulat adta el a játékot, és a hangulat volt az, ami sok embert inspirált alkotásra a játék univerzumával kapcsolatos témákban. Ezek közé tartozok én is, mivel annak idején (persze már jóval a Doom lecsengése után) írtam két kis szösszenetet, ami talán jól bemutatja a játékból sugárzó lenyűgöző atmoszférát. Kicsit hosszúak (főleg a második), de annak ellenére, hogy régen írtam őket (és régen sok szart is megírtam (meg mostanában is) :)) még most is vállalhatónak érzem őket.

van ám még tovább is…

  • Témaváltó


      Fatal error: Uncaught Error: Call to undefined function wp_theme_switcher() in /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-content/themes/WP_redlight/sidebar.php:6 Stack trace: #0 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/template.php(790): require_once() #1 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/template.php(725): load_template('/home/raktahu1/...', true, Array) #2 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/general-template.php(136): locate_template(Array, true, true, Array) #3 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-content/themes/WP_redlight/index.php(66): get_sidebar() #4 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/template-loader.php(106): include('/home/raktahu1/...') #5 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-blog-header.php(19): require_once('/home/raktahu1/...') #6 /home/raktahu1/public_html/regiblog/index.php(17): require('/home/raktahu1/...') #7 {main} thrown in /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-content/themes/WP_redlight/sidebar.php on line 6