Tag-Archive for » news «

A sötét háttér és a szarnak adott pofon esete

Ma – mint ahogy azt mindenki tudja, ugye? 🙂 – este fél 9 és fél 10 között illendő volna mindenkinek vegetálnia egyet mindenféle elektronikus eszköz használata nélkül a töksötétben a lakása legbiztonságosabb sarkába kuporodva. Bizony, bizony. Se számítógép, se mikró, de még villanyt se szabad kapcsolni annak, aki csatlakozik a kezdeményezéshez, amelyet a WWF nevű terrorszervezet környezetvédő egyesület hirdetett meg idén sokadszorra. A fenti sorokból facsarható cinizmus ellenére bizony ez akár egy hasznos dolog is lehetne, sőt, ha addigra meg tudom oldani, hogy eszméletlen részeg legyek, akkor azt is megígérem, hogy tényleg nem fogok semmi olyan eszközt használni, ami árammal megy (a vödör nem számít annak, amibe majd… tudjátok).

Eme nemes kezdeményezéshez kapcsolódott az Index, az Origo, sőt az Iwiw is, oly módon, hogy az ominózus órában (szerk.: illetve a nap folyamán) fekete háttérrel fognak betöltődni a khm… kevésbé környzettudatos júzerek böngészőjébe. Egyáltalán: ebben az órában nem is lenne szabad netezni, nem? 🙂 Na sebaj, ezzel a húzással az oldalak üzemeltetői megtették a gesztust, ők bizonyították, hogy rendkívül fontos nekik Földünk jövője. Na erre én megemlíteném, hogy a hasonló látogatottsággal bíró blogom idestova 3-4 hónapja (indulása óta!) sötét háttérrel rendelkezik, ráadásul sötétZÖLDDEL, tetszik érteni 🙂 A WWF igazán megemlíthetne az oldalán, mint a környezettudatosság mintaképe, vagy valami, sőt esetleg egy kis pénzdíjjal is megdobhatnának, amit persze környezetünk megóvására fordítanék (mondjuk vennék a Greenpeace-eseknek láncokat, amikkel kiköthetnék magukat a fákhoz).

Az event enyhén gagyi kampányképe

Komolyan: nem ezen fog múlni a spórolás mértéke ebben az órában. Sokkal többet jelentene, ha az ilyen cinikus véglények, mint én tényleg elővennék az évek óta a szekrény alján porosodó gyertyákat, és azok fényében esetleg szeretkeznének az asszonnyal egyet (visszahozván ezzel a romantikát a szürke hétköznapokba), vagy mondjuk barchobáznának egyet a haverjaikkal. Marha kíváncsi lennék arra, hogy mennyi fény fog égni egy tízemeletesekkel teli lakótelepen mondjuk este 9 óra felé. Feltételezem, hogy nem kevés… Ezzel lehetne tényleg spórolni, sőt ami még fontosabb: felhívni a figyelmet arra, hogy csúnyán szétbarmolt bolygócskánknak szüksége van arra, hogy visszafogjuk magunkat a kizsákmányolása terén. Nem azzal, hogy sötét a háttér…

(Már megint: forrás)

 

Update: mivel asszony elment PASO-koncertre (haverok dettó), ezért most is használok elektromos készülékeket, de ígérem, hogy mondjuk hajnali 4-től 5-ig nem lesz bekapcsolva semmi 🙂 Amúgy az Index is mókás címlappal örvendeztetett meg 20:32-kor:

A gyerek a Föld gondjainak forrása a britek szerint

Ezek a hülye angolok/angol hülyék már megint nem bírnak magukkal. Nem elég, hogy folyamatosan esik náluk az eső, ehetetlen a kajájuk, kriketteznek, gusztustalan téglaépítésű sorházakban laknak, sőt a focidrukkereik is oltári barmok, most nyilvánosságra hoztak egy kutatást, hogy miért ne akarjunk gyereket. Ezeket a kedvenc érveimet idézném belőle (dőlttel az én véleményem):

5. Ha a leendő szülők ellensúlyozni szeretnék az új jövevény érkezéséből adódó szén-dioxid-kibocsátást, akkor szorgalmas fásításba kellene fogniuk, és egészen pontosan 1073 új fát kellene elültetniük. (Na persze, inkább ne bocsátson ki szén-dioxidot a jövő generációja, de a Kínában zajló levegőszennyezés nem zavar senkit. Naná.)

8. A brit gyerekek évente annyi alumíniumhulladékot dobálnak szanaszét, amiből a brit légitársaság teljes személyszállító flottáját minden évben vadonatúj gépekre lehetne cserélni. (Alumíniumhulladékról nekem a mellettem figyelő Tuborgos doboz jut az eszembe. Ezek szerint egy (nem az összes, csak egy!) átlagos felnőtt férfi annyi sörösdobozt dobál szét évente, amiből egy komplett Halálcsillagot meg lehetne építeni a körülötte repkedő Tie Fighterekkel :))

13. A nők 96 százaléka szerint a szülés kedvezőtlenül befolyásolta hüvelye állapotát.(Na, ez viszont tényleg komoly gond, követeljük a szűk khm… tudjátok miket! :))

19. A Föld jövőjével foglalkozó vezető brit fórum szerint a túlnépesedés szempontjából minden egyes óvszer megvásárlása fantasztikus – 9 millió százalékos – hozammal kecsegtető befektetés, a családtervezéshez szükséges eszköz ára ugyanis így viszonyul azokhoz a károkhoz, melyet egy-egy újabb gyerek érkezése ró bolygónkra. (Ez gondolom arra akar rávilágítani, hogy minden olyan aktus, amelyből nem született gyerek 9 millió százalékát hozza a konyhára egy óvszer árának. Akkor én már kőgazdag vagyok, csak nem vettem még észre :))

Szerintem inkább menjenek vissza krikettezni, meg ötórai teázni ahelyett, hogy ilyen érvekkel próbálnak hatni az emberekre. Szigorúan a környezetvédelmi szempontok alapján mondjuk egy kórház építése se feltétlenül lenne ajánlatos, mert rengeteg káros anyagot juttat a környezetbe, de azért mellékesen emberek életét mentik az ilyen intézményekben (mármint külföldön, Magyarországon ez nem törvényszerű :)). A gyereknemzés témában is hasonló a helyzet: egy gyerek nem csak szén-dioxid, meg eldobható pelenka-forrás, azért ő majd ha felnő hasznot is fog termelni, meg hasonló apróságok, sőt, feltalálhatja majd az ultimate megoldást a szemétproblémákra, ezzel effekítve tárgytalanná téve a környezetvédelem problémakörét. Erre ugyan kicsi az esély (a generációmból kb. nekem van rá sansz :)), de azért megvan. Majd írok a Nobel-díj átadómról! 🙂

A post végén túloztam kissé, de szerintem sikerült érzékeltetnem, hogy mekkora hülyeség ez az angol felmérés. Gyereket nem ezért nem vállal, aki nem vállal, hanem mondjuk mert még túl fiatal hozzá, nincs meg az egzisztenciális háttere, stb. Ez az írás max érdekességnek, meg humorbonbonnak jó, másra nem. Ja, ha valakit érdekel a többi rendkívül komoly érv, akkor itt megtalálja a teljes cikket: Forrás.

A Terror News akta 2.


 Újra eljött az idő, amit már gondolom mindenki nagyon várt: újabb adagot teszek közkinccsé ebből az okosság-gyűjteményből, amit ennek a lemezújságnak köszönhetően felhalmoztam. (Aki esetleg nem érti, hogy mit beszélek, az kattintson ide izé ide!) Ezúttal néhány gyöngyszemet osztanék meg veletek Tomcat papa korai munkáiból, amikor még nem volt ilyen öö… kopasz (remélem most nem náciztam le, tényleg nincs haja). Ő volt az a geek csávó, aki megírta a Revenge-játékokat, amelyek menüvezérelt kalandjátékok voltak, és amelyek nagy népszerűségnek örvendtek annak idején a középiskolákban. Mostanában arról híres a srác, hogy érdekes akciókat szervez, és nagyon utálja a Bessenyei Pétert, meg a Tricikli nevű bloggert. Ennyi elég is róla, következzék egy kis gyűjtemény az írásaiból, amikor még csak coder, és kocka volt:

van ám még tovább is…

A Terror News akta 1.

Igen, tudom hogy írtam ma egy olyan elhamarkodott dolgot, hogy nem írok postot, de az állt a háttérben hogy iszonyatmód másnapos voltam még dél fele, és még az egeret molesztálni se nagyon volt kedvem, nemhogy odanyúljak a billentyűzetért 🙂 Ez most már elmúlt, úgyhogy egy pillanat alatt megindult az agyműködésem újra, így eszembe is jutott egy zseniális ötlet, ami bőven megér egy postot, és aminek a neve: nosztalgia!

Tudnotok kell, hogy nekem már nagyon régóta vannak ilyen blogírói ambícióim (olyan régóta, hogy amikor először nekiálltam egy weboldalt összebütykölni Frontpage-ben, akkor még nem is volt ismert az a szó, hogy ‘blog’), és egész tetemes mennyiségű cuccot gyűjtöttem össze anno mindenféle érdekes témában, azzal a címszóval, hogy ‘egyszer majd publikálom őket, és mennyire jó lesz az mindenkinek’.

A gyűjteményemet persze nem akarom egy postba sűrítve rátok zúdítani, úgyhogy kezdjük talán ezzel a részével:

van ám még tovább is…

  • Témaváltó


      Fatal error: Uncaught Error: Call to undefined function wp_theme_switcher() in /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-content/themes/WP_redlight/sidebar.php:6 Stack trace: #0 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/template.php(790): require_once() #1 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/template.php(725): load_template('/home/raktahu1/...', true, Array) #2 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/general-template.php(136): locate_template(Array, true, true, Array) #3 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-content/themes/WP_redlight/index.php(66): get_sidebar() #4 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/template-loader.php(106): include('/home/raktahu1/...') #5 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-blog-header.php(19): require_once('/home/raktahu1/...') #6 /home/raktahu1/public_html/regiblog/index.php(17): require('/home/raktahu1/...') #7 {main} thrown in /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-content/themes/WP_redlight/sidebar.php on line 6