Tag-Archive for » társadalomkritika «

A követendő példa: Bill Gates

Nos, ha valaki, akkor Bill papa az az ember, akinek a szavára adni lehet üzleti ügyekben. A Microsoft azzal a bájos arroganciával tarolta le a világ operációs rendszer piacát már réges régen, amely az igazán nagy mammutcégek sajátja. Igaz, hogy a válság szele megérintette ezt a céget is, de nem követném el azt a hibát, hogy aggódni kezdjek a cég jövőjéért, mindössze arról van szó, hogy a szokásos 18 milliárd dolláros bevétel helyett mindössze 16-17 jött össze nekik 2008 utolsó negyedévében. Ami érdekes volt számomra a céggel kapcsolatban (jópár más vonatkozása mellett, például lenyűgöz az a folyamat, ami a garázsban kis zugfejlesztőgárdát a világ leggazdagabb bagázsává tette), hogy – mint kiderült – Gates úr annak idején szintén egy recesszív gazdasági környezetben alapította az azóta mindenki által ismert nevet, logot, brandet: a Microsoft-ot. Érdemes végiglapozni ezt a galériát, mókás dolgok szerepelnek benne:

http://picasaweb.google.com/Recession101Campaign/Recession101#

Megtudhatjuk belőle például, hogy nem kell aggódni, minden válság véget ér egyszer, illetve ez csak egy próba, nem a vég, illetve hogy ne tessék kelteni a hisztériát, mivel az hozza magával a válság mélyülését. Nagy igazság még az is, hogy a tehetség és a tapasztalat olyan adottságok, amelyeket nem tud a válság befolyásolni, úgyhogy ha valaki valamiben igazán jó, annak a körülmények ellenére lehet lehetősége kilábalni a süllyesztőből. Mondhatnám erre, hogy éljen a kincstári (azaz megalapozatlan) optimizmus, de nem teszem, bár látok épp elég ellenpéldát erre a kijelentésre, akár volt kollegák esetében (akik iszonyat profik abban, amit csinálnak, konkrétan műszaki zseni volt némelyik, most pedig munkanélküliek), akár ismerőseim között, akik szintén értékes munkaerők lehetnének, ha lenne hol. Sebaj, az átlag amerikai mindent elhisz, amit nagy betűkkel lát kiírva (még ha világítana is, az lenne a tuti), lehetséges, hogy ha teliszórnánk az országukat ilyen hirdetésekkel megoldódna az egész eszelős szivatás, amit ők okoztak? 🙂 Mindenesetre az ötlet jó, és lehet, hogy nekünk is jót tenne egy ilyen pozitív életszemléletre ösztönző kampány ÁFA-emeléses, megszorítós, fájnifogós kis országunkban, ahol emberi sorsok mennek a levesbe a több ezer kilométerrel odébb nyerészkedő öltönyös junkie-k miatt (sarkítottam sokszorosan, de az eleje igaz, tényleg láttam embereket sírni gyárak portájánál, mert ellehetetlenítették a munkába járásukat azzal, hogy megszüntették a céges buszukat). Fontos lenne, morálisan kicsit helyrerakhatná ezt az országot, ha lenne egy példa, amely azt bizonyítaná, hogy nincs minden veszve, igenis talpra lehet állni. Lehetne ez egy új, mindenki számára szimpatikus vezér, aki független az utóbbi húsz év mocskolódásától, egy friss, őszinte, az eddig ismert pártokhoz semmilyen formában nem kötődő, karizmatikus politikus (és most nem pejoratív értelemben véve használom ezt a szót), akit valóban nem a hatalom érdekel, hanem a helyzet jobbá tétele, de áll mögötte erő is hogy ezt megvalósíthassa. Aki van annyira idealista, hogy ezt átsugározhassa az emberekre (igen, lehetséges!), viszont van annyira realista is, hogy tudja a módját ennek. Hiszem, hogy sokat segíthetne rajtunk (és most tegyük félre, hogy alig látszunk a térképen, és nálunk sokkal hatalmasabb erők taszítgatnak minket ide-oda, mint egy levelet a háborgó óceánon) egy kis optimizmus, valami fény az alagút végén. Persze a magyar nép eredendően sötéten látja a helyzetet, és széthúzó (erről is a történelmünk tehet), de talán egy ilyen vérfrissítés még helyrerakhatná a mostanra teljes morális válságba zuhant magyarságot… Lehet, hogy kicsit elkanyarodtam a témától, és a fentebb vázolt eszménykép nem segítene a gazdagási válságon, de tudjátok mit mondok? Ha az emberek bizakodnának, akkor sokkal könnyebben viselnék el azt, hogy egyre többe kerül a kaja, a benzin, a fűtés, meg a hasonló “apróságok”. És ehhez kell valami fény az alagút végén.

Antikapitalista fogyasztók

“Válaszd az életet. Válassz szakmát. Válassz karriert. Válaszd a családot. Válaszd a kibaszott nagyképernyős tévét, válassz mosógépet, kocsit, cédéjátszót és elektromos konzervnyitót. Válaszd a jó egészséget, alacsony koleszterolt és a fogászati biztosítást. Válaszd a fix kamatozású jelzálogkötvényt. Válassz szabadidőruhát és hozzá illő táskát. Válaszd a barkácsolást és a vasárnap reggeli tűnődést arról, hogy ki vagy. Válaszd a fotelben ülve bámult, agysorvasztó, szellemromboló tévévetélkedőket, a kibaszott szemét-kaját, amit a pofádba tömsz. Válaszd az elrothadást a legvégén, a nyomorult otthonodban a végső hugyozást és a végső szégyent az önző, kibaszott szemét miatt, aki lett belőled. Válaszd a jövőt. Válaszd az életet. ”

Na persze. Ezek a rohadt tőkések megint megvezették szegény idealista fiataljainkat, akik a globalizmus ellen lázadnak. Teszik ezt azzal a tudattal, hogy jó cél érdekében vernek szét városokat emelik fel szavukat a G8-as találkozókon, mivel az egyre terjeszkedő multicégek boldogan települnek egyre szegényebb országokba, ahol még a helyi keresetekhez képest is éhbérért dolgoztathatják a népet (nem tudom máshol hogyan van, de szeretném ezúton üzenni a kedves vezérigazgatóiknak, hogy az adókedvezmény által megspórolt pénzt költsék gyógyszerre), továbbá napi 25 órában varratják a focilabdákat csontsovány indiai kisfiúkkal. Közben az emberekben – a reklámok és a média által gerjesztve – folyamatos elégedetlenséget tartanak fent, és így ösztönzik őket a fogyasztásra. Bizony, ha nem fogyasztasz, nem vagy hasznos tagja a társadalomnak. Ha netán megtermeled a magadnak szükséges élelmet, vagy csak egyszerűen nem akarod mindenből a legújabbat, legmenőbbet, legdrágábbat, akkor előfordulhat, hogy kinéznek az emberek, és ezt is a globalizáció áldásos hatásainak tudhatjuk be szerintem. Az egész világon a néptömegek már egészen kis koruktól kezdve átesnek egy korrekt kis agymosáson (kezdve azzal, hogy célpiacnak tekinti őket egy olyan marketinggépezet, amelyet olyan emberek működtetnek, akik kurvára leszarják a gyerekek szüleinek anyagi helyzetét, és a másokra való tekintet helyett az lebeg a szemük előtt, hogy meglegyen a pénz a yachton meztelen lányok seggéről kokaint szippantgatásra), és ez a módszer végeredményben előállítja a kapitalista rendszer legkisebb láncszemét, mondhatni a bolyban a dolgozót, a méhkaptárban a herét, a sakkban a parasztot, azaz: a fogyasztót. A fogyasztó az a társadalmi réteg, aki már nem azért eszik, hogy éljen, hanem azért él, hogy egyen. Ő az, aki kényszeresen megveszi a legújabb fogkefét, mert az egy új fejlesztésnek köszönhetően most már kettővel több sörtét tartalmaz. Hatnak rá a reklámok, szorong, ha nincs pénze, és nem bír létezni TV nélkül. A választásokon arra a pártra szavaz, amelyik a legszebben csomagolja be színes papírba a lófaszt, amit majd a következő négy évben kapni fog, és nem akarja – vagy tudja, de ez az ijesztőbb verzió – felfogni, hogy a kampány alatt végig hazudtak neki, és miután hatalomra került az általa választott párt, és nem válnak valósággá a beígért dolgok, akkor ő az, aki a legcsalódottabb.

Szóval nagy vonalakban ez a fogyasztó, és sajnos mindannyiunknak azzá kell válnunk, különben az életmódunk nem teszi lehetővé a létfenntartáshoz szükséges dolgok beszerzését: ennie mindenkinek kell. Viszont ha például nem mindenből a legdrágábbat, a legjobb marketinggel rendelkezőt választjuk, azzal máris tehetünk egy lépést afelé, hogy kilógjunk az agyatlan birkák tömegéből. Néha megijedek, hogy mennyire manipulálható, és törékeny a legtöbb ember. Mennyire meg lehet őket félemlíteni, és mennyire nincs önálló akaratuk. Mennyire ostobán tudnak benyelni mindenféle marketingfogást, és mennyire elhisznek mindent, amit a kedvenc pártjuk nagyvezére mond. Az ember olyan mint a víz, csak amíg a víz nagy tömegben kék, addig az ember nagy tömegben ostoba. Ezért néha még csodálkozok is, hogy hogyan tud úgymond virágzani ez a civilizáció (az ilyen páréves válságoktól, mint ami most is van nagyvonalúan eltekintek), és hogyhogy nem irtottuk még ki magunkat teljesen. Komolyan mondom, kész csoda.
Az oka amúgy, hogy miért jutott eszembe ez a fenti eszmefuttatás az egy link volt, amit m.irc barátom, és törzskommentelőm (meg ivócimborám [:)] ) rakott ki iwiw-üzifalra, tessék elolvasni:

http://www.nol.hu/archivum/archiv-405629

Annak a klasszikus esete ez, amikor egy különösöen befolyásolható korosztályt (jelen esetben a tizen- esetleg huszonéveseket) céloz meg egy cég egy olyan termékkel, ami egy nagyon szép eszmét használ arra, hogy profitot hozzon, jelen esetben az antikapitalizmust. Rémlik nekem, hogy volt már hasonló pár éve: akkor egy élelmes vállakozó piacra dobta a ‘noname’ típusú ruhákat, és röhögni fogtok: menő márka lett belőle, és a cikkben említett cipőkhöz hasonlóan aranyárat kellett értük fizetni. Amúgy az üzleti fogás csodálatra méltó, de elszomorító, hogy ilyen orruknál vezetett marhák az AdBusters vásárlói. (Ez az ideológiai alapokon nyugvó pénzcsinálás nem csak a ‘noname’-nél volt megfigyelhető: az összes 15-16 éves, lázadó korban levő, magát nagy panknak tartó gyerek is beleesik ebbe a hibába, amikor megveteti anyuval a 25000 forintos bakancsot.) Az üzlet megy, jó bevételt könyvelhet el a cég, de tényleg igaz a cikk végét záró mondat: a kapitalizmust legyőzni még nem sikerült, de meglovagolni már igen. Ez komolyan mondom groteszk.

Approved napok

Minden nap úgy telik, mintha egy gép szerepét tölteném be, ami éppen nagygenerálon van egy szervízcsarnok egyik javítóállomásán, és én épp csak beugrottam volna pár napra, hogy a munkája nehogy elvégzetlen maradjon. Érdekes, hogy mindenem adott, ami a gépet képessé tette erre a feladatra, bár én lassabban dolgozok mint ő, mivel ő egyből, a "gondolataival" tudta működtetni a rendszert, míg nekem ehhez az elavult kezeimet, meg a szememet kell használnom. A főnökeim ezért nem neheztelnek rám, tudják ők is, hogy nem lehetek olyan tökéletes mint az elődöm, sőt, vele ellentétben valószínűleg hibákat is követek el néha, amelyek lehetőségéről már előre szóltak mindenkinek, akik kapcsolatba kerülhetnek a ténykedésemmel. Természetesen mindenki elnézően reagált, tudták, hogy milyen kellemetlenségekkel jár, ha egy ember végzi el egy gép munkáját. Én igyekszek meghálálni a főnökeim belém vetett bizalmát, és csak reménykedni tudok, hogy ha visszatér a Gép a szervízről nem fognak eliminálni, mint felesleges láncszemet a gépek uralta világban. Tudom, hogy csak a szén-dioxidot termelem, és tudom, hogy ezzel – ha kicsit is, de – veszélyeztetem a gépek töretlen fejlődését ezzel a szennyezési hajlamommal, de sajnos nem tudom megállni, hogy ne piszkítsam be az általuk tökéletesen tisztára teremtett steril világot. Én sajnos – velük ellentétben – ha meghalok, egy csomó eltakarítandó szerves anyagot hagyok magam után, míg náluk ez úgy néz ki, hogy eleve nehezebben halnak meg, és ha ez netán be is következik, akkor is sokkal higiénikusabb a romeltakarítás utánuk. Ezért is tekintek rájuk félelemmel vegyes tisztelettel, és veszem tudomásul mindenféle ellenérzés nélkül azt, hogy amikor csak tehetik éreztetik velem a felsőbbrendűségüket. "Ez a világ rendje" – mondják nekem a mailjeikben, és én ezt is vallom most már. A mi időnk lejárt, most ők következnek.
 

A cég

Igen, tudom volt egy hasonló (konkrétan ugyanilyen) címmel futó film is, amelynek a regényverzióját próbáltam magamévá tenni tizenéves koromban (nem sok sikerrel) (szerk.: igen, bazze, nem hagyta magát :)), de most a sajátomról szeretnék írni. Szóval: én biza’ az ájbíemben dolgozok, ami szöges ellentétben áll az eddigi cégeimmel. Volt pár előtte is, dolgoztam a Postánál, a csodálatos téti gyáregységben (régi olvasóim vágják, hogy milyen "jól" éreztem ott magam a vége fele), sőt ügynök is voltam többedízben (valahogy mindig potenciált láttak bennem az ilyen ügynökhajcsárok, vagy csak simán tudták, hogy engem be lehet hülyíteni azzal, hogy nagy pénzeket emlegetnek, nem tudom), azok az idők is egy elég színes szakaszát jelzik az életemnek. Ez a cég más. Sose dolgoztam még ilyen helyen, ezt vérkomolyan mondom. Találóan egyik tanult kollegám (asszem hzf mester volt az) úgy aposztrofálta a helyet, mint a netkávézó, ahol még fizetnek is azért, hogy netezz, de ez azért nem egészen állja meg a helyét. Erre az utóbbi napokban voltam kénytelen rádöbbenni, mivel olyan elvárásoknak kellett megfelelnem például ma is, amelyek arra kényszerítettek, hogy a napi 2-3 óra semmittevésemet (ezalatt értsd: Zé pajtival kávézgatás, céltalan lődörgés, satöbbi) szinte a nullára redukáljam! Itt mindenki kurvára ráér (de komolyan), de most engem kérem szépen szivatnak erősen 🙂 Ez annyira nem is gond, mert érezhetően gyorsabban elmegy a nap, mintha egész nap tejes teát(!) szürcsölgetnénk a Csöcsben (az elnevezés eredetét nem szeretném részletezni, ez a cég büféje mindenesetre), dehát akkor is. Ma például mire hazaértem, úgy éreztem, mintha az agyamat jó erősen kifacsarták volna, majd kidobták volna a napra száradni (hogy most ne éljek a nemrég ellőtt cukorrépás hasonlattal). És a poén az, hogy – elvileg ennek természetesnek kéne lennie a helyzetemben – folyamatosan emlékeztetnem kell magam arra, hogy mekkora kurva nagy mákom is van nekem tulajdonképpen azzal, hogy szinte üresjárat nélkül sikerült az előző munkahelyemről való eltávolításom után munkát találnom, ráadásul olyat, ahol egész nap csak a seggemet kell meresztenem, és nem kell műszakonként 800 darab alumíniumöntvényre rácsavaroznom egy nyomatékkulccsal az olajszűrőket szépen sorban. Bizony, volt pár hónap az életemben, amikor olyan munkát végeztem, amihez abszolút semmi ész nem volt szükséges, csak jó mozgáskoordináció, és monotonitástűrési képesség. Annak ellenére, hogy kikészített néha, mégse éreztem soha cikinek a dolgot, a munkát nem kell szégyellni, akármilyen szar is, és akármennyire is lenézően kezelnek érte egyes képmutató emberegyedek. Abból is lehet előnyt kovácsolni, ha az ember minden szart elvállal, lásd Tony Montana a Sebhelyes arcúban, az elején még mosogatófiú, utána ő lesz az alvilág császára (ja, meg ronggyá is lövik az elegáns villájában, de legalább jól bekokózhatott előtte Katt ide, érdemes! :).

Ilyen előzmények után itt van ez a cég. Örülnöm kéne annak, hogy érdemesnek tartottak arra, hogy itt melózzak, bár had tegyem hozzá, hogy egyelőre úgy kezelnek, mint egy hozzá nem értő, de talán fejlődőképes csávót, bár ezen se kell fennakadnom, mert ez fedi a valóságot (remélem a második fele is :)). Sok az ún. Esőember itt (utalás Dustin Hoffman klasszikus filmjére, amelyben egy autista zsenit játszott), konkrétan itt a legnagyobb az egy négyzetméterre jutó szarul szocializált arcok száma (és ezzel máris ellentmondtam magamnak, mivel pár napja még azzal nyugtattam magam, hogy egész értelmes arcú embereket látok a folyosókon), sok a magát kurva nagy expertnek tartó geek (ami még ha igaz is, esetleg egy kicsit szerényebben is el lehetne viselni azt a fene nagy tehetséget, amivel megáldotta őket az a rengeteg számítógép előtt görnyedés, amelynek eredményeképpen nem jártak emberek közé, nem építettek ki kapcsolatokat nőkkel, na innen a szarul szocializáltság), de alapvetően már megtaláltam azt a pár embert, akikkel körülvéve magam elviselhető az a napi nyolc óra. Talán nem lesz gond, ha meg mégis majd max minden nap jól besörözök, és nem fog érdekelni semmi 🙂 (Amúgy visszaolvastam kicsit, durva, hogy az utolsó oldal szinte csak arról szól, hogy folyamatosan be voltam rúgva :))

Éljen a magyaros kincstári pesszimizmus!

Van ugye az ominózus Soproni-reklám, amelyben egy erősen DiCapriora hajazó kócoshajú fiatalember a reklámozott terméktől "enyhén" elvonatkoztatva szaval az Erős Pistáról, meg a sárga villamosról. Mindamellett, hogy kábé a harmadik megtekintésig nem reagáltam a spotra egy kobramarással vetekedő sebességű távkapcsolómozdulattal, mégis tetszett az általa – a sok sopánkodásba belefásult magyaroknak – közvetített ismeretlen érzés, mégpedig: büszkének lenni arra, hogy magyarok vagyunk. Ne tessék kiröhögni, de még most is van mire, és most nem csak a pornónagyhatalom státuszunkra gondolok, hanem néhány a reklámarc által felsorolt dologra. Számomra sokkal szimpatikusabb az indokolatlan optimizmus, mint a folyamatos sírásrívás.

Most viszont mégis egy jól megszokott "aszarisízetlen"-stílusú iwiw-üzifalas bejegyzést kopizok ide, mert mindamellett hogy nem értek vele egyet, azért néhol vicces volt számomra:

Nincsen karikás ostorom,Nincs lakásom, se autóm, és lehet, hogy maholnap munkám sem lesz.
Albérletben élek, és ott is fogok megrohadni.

Nem vagyok gazdag és nem hordok márkás gatyát.

A világ egyik legszebb és legnehezebb nyelvét beszélem, amit rajtam kívül még több millióan leszarnak.

A vezetéknevem megelőzi a keresztnevem, és nem tartom furcsának ha valaki Bélának nevezi el a kisfiát.

A trabantom megelőzi a gyalogosokat és kerékpárosokat, és nem örülök, ha a turisták összekevernek a bevándorlókkal.

Büszkén gondolok Orbán Viktorra, az igazságosra, Gyurcsány Ferencre, népünk megmentőjére, a tömegközlekedésünkre, az oktatási és egészségügyi rendszerünkre, a közbiztonságunkra, az államadósságunkra, a gyorsan épülő 4-es metrónkra és M0-ás körgyűrűnkre, a faji öldöklőinkre, a tanárverő diákjainkra, a focistáinkra, a kivándorló feltalálóinkra, az adócsaló gazdagokra, az élősködő bevándorlókra.

Itt élek Európa segglyukában.

Pesszimizmusban (pont az írótól fura, hogy ezt itt felsorolja… -szerk.), dohányzásban, alkoholizmusban, rákos megbetegedésekben, öngyilkosságban, a jogszabályok kijátszásában, a törvények megkerülésében mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk él a világon a legtöbb pornós pics@.

Magyarország!! Én így szeretlek!Megb@szhatom mire megyek vele

Csak úgy sugárzik belőle az életöröm, ugye? Ez nem használ az országnak szerintem…

A sötét háttér és a szarnak adott pofon esete

Ma – mint ahogy azt mindenki tudja, ugye? 🙂 – este fél 9 és fél 10 között illendő volna mindenkinek vegetálnia egyet mindenféle elektronikus eszköz használata nélkül a töksötétben a lakása legbiztonságosabb sarkába kuporodva. Bizony, bizony. Se számítógép, se mikró, de még villanyt se szabad kapcsolni annak, aki csatlakozik a kezdeményezéshez, amelyet a WWF nevű terrorszervezet környezetvédő egyesület hirdetett meg idén sokadszorra. A fenti sorokból facsarható cinizmus ellenére bizony ez akár egy hasznos dolog is lehetne, sőt, ha addigra meg tudom oldani, hogy eszméletlen részeg legyek, akkor azt is megígérem, hogy tényleg nem fogok semmi olyan eszközt használni, ami árammal megy (a vödör nem számít annak, amibe majd… tudjátok).

Eme nemes kezdeményezéshez kapcsolódott az Index, az Origo, sőt az Iwiw is, oly módon, hogy az ominózus órában (szerk.: illetve a nap folyamán) fekete háttérrel fognak betöltődni a khm… kevésbé környzettudatos júzerek böngészőjébe. Egyáltalán: ebben az órában nem is lenne szabad netezni, nem? 🙂 Na sebaj, ezzel a húzással az oldalak üzemeltetői megtették a gesztust, ők bizonyították, hogy rendkívül fontos nekik Földünk jövője. Na erre én megemlíteném, hogy a hasonló látogatottsággal bíró blogom idestova 3-4 hónapja (indulása óta!) sötét háttérrel rendelkezik, ráadásul sötétZÖLDDEL, tetszik érteni 🙂 A WWF igazán megemlíthetne az oldalán, mint a környezettudatosság mintaképe, vagy valami, sőt esetleg egy kis pénzdíjjal is megdobhatnának, amit persze környezetünk megóvására fordítanék (mondjuk vennék a Greenpeace-eseknek láncokat, amikkel kiköthetnék magukat a fákhoz).

Az event enyhén gagyi kampányképe

Komolyan: nem ezen fog múlni a spórolás mértéke ebben az órában. Sokkal többet jelentene, ha az ilyen cinikus véglények, mint én tényleg elővennék az évek óta a szekrény alján porosodó gyertyákat, és azok fényében esetleg szeretkeznének az asszonnyal egyet (visszahozván ezzel a romantikát a szürke hétköznapokba), vagy mondjuk barchobáznának egyet a haverjaikkal. Marha kíváncsi lennék arra, hogy mennyi fény fog égni egy tízemeletesekkel teli lakótelepen mondjuk este 9 óra felé. Feltételezem, hogy nem kevés… Ezzel lehetne tényleg spórolni, sőt ami még fontosabb: felhívni a figyelmet arra, hogy csúnyán szétbarmolt bolygócskánknak szüksége van arra, hogy visszafogjuk magunkat a kizsákmányolása terén. Nem azzal, hogy sötét a háttér…

(Már megint: forrás)

 

Update: mivel asszony elment PASO-koncertre (haverok dettó), ezért most is használok elektromos készülékeket, de ígérem, hogy mondjuk hajnali 4-től 5-ig nem lesz bekapcsolva semmi 🙂 Amúgy az Index is mókás címlappal örvendeztetett meg 20:32-kor:

Oktatófilm rovatunkban ma: a biztonsági öv

Teljesen egészséges emberből egy másodperc alatt lesz egy roncs, akire több millió forintot kell költeni, hogy meggyógyítsuk, és nem lesz megint teljes ember.

/Magyari Zoltán, baleseti sebész/

Pár hónapja találtam az Index videón (már megint) ezt a remek videót: 

Megtekintése után a következő gondolatok merültek fel bennem:

1.  Ez a csávó, aki a disznót röpteti megegyezik ezzel az arccal, akit a csúnyagonoszbomberdzsekis nácik inzultálnak ezen a videón? (A válasz amúgy valószínűleg igen :))

2. Károlyt, a Totalcaros újságíró fiút majd a menő napszemüvege fogja megfogni, ha (száz)nyolcvannal ütközik a nagy pesti forgalomban?

3. Ki fogja kifizetni Károly kórházi ápolását/rehabilitációját, ha szerencséje van, és túléli?

4. Ki fogja kifizetni Károly temetését? (Valószínűleg a családja.)

5. Károly belegondolt abba, hogy mekkora egy felelőtlen barom is ő voltaképpen?

6. Ezek szerint mégis igaz az "összefújja a szemetet a szél" című mondás, mivel Károly gyűjti maga köré az olyan idiótákat, akik ahelyett, hogy bekötnék magukat inkább levágott övcsattal verik át az autójuk figyelmeztető rendszerét?

7. A disznót utána megehették? 🙂

A viccet félretéve: jelentkezhetne már végre valaki (akár kommentben, akár emailben, akár postagalamb útján), aki megindokolja nekem, hogy miért nem köti be magát. Szeret repülni? Akkor az ejtőernyőzést tudnám javasolni, mert nem lehet jó érzés úgy járni, mint ez a szerencsétlen disznó a filmen. Amúgy ez a levágott csatos sztori teljesen megdöbbentő volt a számomra, ezek szerint vannak emberek, akik ha beszállnak a kocsijukba, akkor reflex-szerűen dugják a csatot a helyére, ahelyett, hogy valóban bekössék magukat (bár lehet, hogy bennehagyják, nem tudom a részleteket). A másik durva példa tényleg az, hogy ha nem vagy bekötve, és neked jön egy mopedes hülyegyerek hússzal szemből, akkor egyikőtök se sérülne meg alapesetben, viszont mivel kinyílt a légzsákod, és nem vagy bekötve, akkor olyan ütést mér az arcodra, hogy az orrod beépülhet a fejedbe! Tényleg  igaza volt Einsteinnek, amikor azt mondta, hogy két dolog végtelen: az emberi hülyeség, és a világűr…

Amúgy milyen érdekes, hogy az élet teli van ellentmondásokkal: valaki aki leszokik a cigiről, hogy egészségesebben éljen, viszont az övet sose köti be, az tulajdonképpen adott a szarnak egy pofont? (Igen, én gondolom hülyén, de tessék indokolni :))

Komolyan: kössük be magunkat, és pláne ne legyünk menők arra hogy buták vagyunk, mint Napszemüveg Károly! 🙂

1984

„A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük, minden egyéb magától következik.”

A Nagy Testvér maga

Gondolom néhány olvasómnak egyből beugrott Orwell negatív jövőképe erről az évszámról. Ő alapvetően remek dolgokat írt, például a másik nagy kedvencem, az Állatfarm is a nevéhez köthető (ami szintén egy érdekes kis társadalomkritika, kábé azt írja le, hogy hogyan mocskolja be a magasztos eszmét a vér, és az önzés). Néhány hónapja adódott végre lehetőségem elolvasni a regényt, tegnap pedig az utamba került a mű filmverziója, és mondanom se kell, egyből lecsaptam rá, mint az a bizonyos tyúk arra a bizonyos langyos… tudjátok mire.

van ám még tovább is…

Demagógia

A demagógia (a görög demos, nép és agogos, vezetés szavakból) a retorika azon fajtája, amely az érzelmekre és az előítéletekre próbál hatni. A politika és a politológia egyaránt használja, általában tetszetős, részigazságokon, vagy irreális elképzeléseken alapuló politikai programok vagy kijelentések rosszalló (pejoratív) megjelölésére. Számos jelzős szerkezetben is előfordul, attól függően, hogy a politika vagy a kijelentés mely területre vonatkozik (például szociális demagógia, faji demagógia, osztálydemagógia).

Nézzünk egy iskolapéldát a demagógiára: 

 

(A videóban szereplő érzetek:

giggles – röhögőgörcs ♦ munchies – zabagép talkative- beszédkényszer happy – boldog lazy – lusta relax – lazulós dr chill – még lazulósabb 🙂

és a rosszfiúk:

memory loss – memóriazavar panic attacks – pánikrohamok paranoia – üldözési mánia)

Kommentáljam? Akkor kommentálom. A fenti videóban a következő történik: srác rágyújt egy marihuánás cigarettára, és az agyába először vicces gondolatok érkeznek meg, majd jönnek a rossz gondolatok, és tönkretesznek mindent. Ez egy lószar, a demagógia klasszikus esete. A videót az addict blogról nyúltam (a mai nap a lopkodások jegyében fog eltelni, sebaj :)), érdemes megnézni az ott született kommentárokat!

 

Kifogás mindig akad, tényleg

Mostanában olyan az ország, mint egy méhkas, amelyet mézszerzési célokkal látogatott meg egy különösen éhes medvecsapat. A lakosság nagy része anyázik (finoman fogalmazva), a kisebb része szeretné a cigányokat eltávolítani innen (megintcsak finoman fogalmazva), meg úgy egyáltalán: mindenki magyaráz mindenfélét, de az igazi megoldást senki se tudja. Már megszokhattuk ezt, etnikai kérdésekben sose tudta senki az utóbbi 18-19 évben, hogy mi a teendő. Az acsarkodás, meg a szájtépés nagy erőkkel folyik, miközben a cigányok ilyen fórumbejegyzésekkel borzolják a kedélyeket:

van ám még tovább is…

  • Témaváltó


      Fatal error: Uncaught Error: Call to undefined function wp_theme_switcher() in /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-content/themes/WP_redlight/sidebar.php:6 Stack trace: #0 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/template.php(790): require_once() #1 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/template.php(725): load_template('/home/raktahu1/...', true, Array) #2 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/general-template.php(136): locate_template(Array, true, true, Array) #3 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-content/themes/WP_redlight/index.php(66): get_sidebar() #4 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/template-loader.php(106): include('/home/raktahu1/...') #5 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-blog-header.php(19): require_once('/home/raktahu1/...') #6 /home/raktahu1/public_html/regiblog/index.php(17): require('/home/raktahu1/...') #7 {main} thrown in /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-content/themes/WP_redlight/sidebar.php on line 6