Izgalmasan telt a tegnapi és a mai napom. Tegnap például kedves hugomat és szintén rendkívül kedves barátját költöztettük hozzánk. Hihetetlen volt: egészen este 8-9-ig arra nem volt időm, hogy bekapcsoljam a gépet! Ezt többször szóvá is tettem (két marha nehéz szekrény utánfutóra helyezése között, sűrű bazmegeléssel fűszerezve, természetesen), de valahogy senki nem kezdett el sajnálni. Ebből is látszik, hogy a világ kegyetlen. Az est végére már nem is tűnt olyan jó poénnak az egész, pedig úgy délig tartottam a pozitív hozzáállásomat az egészhez, vettem óccsósört is, mert az hozzátartozik a költözködés hangulatához állítólag. Estére már csak a "nagyon elegem van már az egészből/ki van a nemiszervem már az egésszel, közösüljön vele" kombináció ismételgetése ment üzembiztosan, egyéb mondatok megalkotásához már túl fáradt voltam. A legérdekesebb pillanat az volt, amikor a srác – akinek a lakásberendezését költöztettük hozzánk – a kezembe nyomott egy vödröt teli kövekkel. Nézek rá hülyén, erre közli, hogy a gekkó terráriumába kellenek, mert ezek nélkül szegény hüllő (vagy mi) nem érzi jól magát. Erre én konstatáltam, hogy "bazz, köveket még sose kellett költöztetnem", és szabályosan éreztem, hogyan inog meg az emberiségbe vetett hitem…

Ez a sikló pont ebbe a dobozba van méretezve 🙂

Amúgy ezzel a költözködéssel a következő állatok kerültek velem egy fedél alá:

• 4-5 darab madárpók méretű nyolclábú gusztustalanság
• 1 darab gekkó (na ő mondjuk jó arc, Dzsónak hívják, és át lehet látni a fején egy lyukon)
• 1 darab sikló (még pici, de másfél méteresre fog nőni)
• 1 darab vadászgörény (na ő mocskosmód büdös, és még harap is, nem leszünk haverok, úgy érzem :))

Emese, egy igazi asszony (kecsesek a lábai. mind a nyolc)

Mindez a másik szobában…

Vissza a költözködésre: úgy a 20. fordulónál (amit egy zsebkendőnyi méretű utánfutóval ejtettünk meg) már eléggé kezdett elegünk lenni az egészből, pláne, hogy durván félrebecsültük a művelet időtartamát, és a "délután 3-ra végzünk"-ből lett egy reggel 8-től este 8-ig tartó móka, és kacagás. Az egész persze fűszerezve volt utánfutótologatással is, mivel a sofőr srác nem tudott vele normálisan tolatni (mondjuk osztom a véleményét, hogy senki nem tud a világon vele :)), illetve sárban/kutyaszarban dagonyázással, meg éhhalál-hangulattal, ami a nap folyamán elfogyasztott minimális mennyiségű ételnek volt köszönhető. Este – az utolsó fuvar után – még jöhetett a pakolászás, hogy hozzáférhessek a 2 legfontosabb dologhoz, ami nélkül nem lehet élni: 1. számítógép 2. ágy (fontossági sorrendben :)). Már gyűjtöttem 3-4 nagy szemeteszsáknyi loot-ot a szobámban a homeless-eknek, majd holnap kirakom nekik a szemeteskonténer mellé, tudjanak quest-olni ("néddmá Józsi, egy Grand Marshal’s Longsword! be is rakom ide a babakocsimba!").

A fürdőszoba tegnap.

Hullafáradtan zuhantam az ágyba, hajnalban frissen pattantam ki a takaró alól a World is not Enough (Garbage) taktusaira. Lehúztam egy műszakot a cégnél, fél2-kor kirúgtak (leépítés miatt, persze), én meg kiröhögtem őket, mert tudtam, hogy kedden megyek felvételizni egy másik helyre, ahol kb. 2-2.5X többet kereshetek, mint itt. Mondjuk az még nem fix, hogy oda felvesznek, de majd előveszem a jobbik énemet a felvételin (most már muszáj lesz :)). Hazafele sétáltam a városban, nézegettem a széttépett szürkés felhőket az égen, figyeltem, hogyan bujkál közöttük a nap, és nagyon boldog voltam, hogy soha többet nem kell ilyen mocskos monoton biorobot-munkát végeznem, mint az utóbbi pár hónapban. Jó érzés volt, végigvigyorogtam az utat. Most viszont – letudván a takarítást, pakolást – lassacskán végigfekszek az ágyamon, és aludni fogok vagy 12 órát… 🙂