Jó volt a tegnap este. Hosszú-hosszú idő után végre eljutottunk a srácokkal beverni egy sört így hétköznap, mert miért ne. Komolyan mondom, mostanában még inni sincs pénz, ezt kifejezetten felháborítónak tartom 🙂 Amiért ezt most elmeséltem az az, hogy a beszélgetés során szóba jött (izé, szóba hoztam) az egyik kedvenc írómat, Douglas Adams-t, akinek a Galaxis Útikalauz Stopposoknak című művet (mit művet? csodát!) köszönheti a világ. Nem is ragoznám sokáig, tessék elolvasni ezt az idézetet a könyvből, amelyet tegnap is előadtam a srácoknak (persze nem szó szerint):

Természetesen köztudott, hogy a fecsegés öl, mégis olykor lebecsüljük ezt a veszélyt.  Így például amint kimondta Arthur, hogy "Én is nagy gondban vagyok az életstílusommal", szív alakú hézag nyílt a téridő folytonos szerkezetében, és a szavak messze-messze visszarepültek az időben. Csaknem végtelen távolságot szeltek át a térben, míg egy távoli galaxishoz értek, ahol különös és harcias lények rettenetes interstelláris háború küszöbén álltak. 

Utoljára ült tárgyalóasztalhoz a két ellenséges vezér. Halálos csend ereszkedett közéjük, amint a VI’hurgok parancsnoka, fekete, gyémántokkal kivert harci rövidnadrágjában, rezzenéstelenül a vele szemben guggoló, zöld, édeskés gőzfelhőbe burkolózó G’Gugvuntt vezérre meredt. Mivel háta mögött a csillogó űrcirkálók milliói alig várták, hogy szórhassák az elektromos halált, felszólította az alávaló teremtményt, hogy vonja vissza, amit az az anyjáról mondott. 

A lény rezgett émelyítően forrongó gőzében. E pillanatban suhantak át a konferenciatermen Arthur szavai: "Én is nagy gondban vagyok az életstílusommal."

Sajnos a mondat a VI’hurgok nyelvén az elképzelhető legszörnyűbb sértést jelentette, melyre kizárólag egy több száz évig tartó háború nyújthat elégtételt.  

Idővel persze, miután a pár évezrednyi háború megtizedelte a galaxisukat, a harcban álló felek rájöttek, hogy szörnyű félreértés áldozatai. A két szemben álló hadiflotta egykettőre napirendre tért az egyéb nézeteltérések felett, hogy nyugodtan megindíthassák közös támadásukat a mi Galaxisunk ellen, melyet időközben egyértelműen a sértő megjegyzés forrásaként azonosítottak. 

További hosszú évezredek teltek el, míg a félelmetes harci hajók – átszelvén a kozmikus ürességet – süvöltve rázúdultak az első, elibük kerülő bolygóra. Ez történetesen a Föld volt, ahol a méretarányok számításában elkövetett szarvashiba következtében az egyesült csatahajóflottát felnyalta egy arra járó kiskutya.

Nem fűznék hozzá semmit, aki ezen esetleg visítva röhögött, annak mindenképpen ajánlom a mester műveit!