Sok hátrányos tulajdonságom mellett van néhány jellemvonásom, amik kifejezetten praktikusak némely esetekben. Például amikor eltévesztem meló után a lépcsőházat, és felmegyek lifttel a kilencedikre ("bazz, valami paraszt letépte a vészhívó használati utasítását reggel óta"), majd ott konstatálom, hogy ez nem az én albérletem ajtaja ("jé, a lakótársaim raktak ki húsvéti dekorációt, nahát"), akkor tudok magamon röhögni 🙂 Amúgy Pisti lakótársam erre reagálva megjegyezte, hogy ezen már mindenki átesett, aki valaha ebben az albérletben lakott, visszavezetve az 1700-as évekig, de a pálmát ő vitte, mert ő gyalog(!) ment fel potyára, mert amikor ő tévesztette el a lépcsőházat, akkor még a lift se működött 🙂
A tegnapi nap után mondjuk ez a kis tévesztés nem is meglepő, mivel már megint sikerült csúnyán lealjasodni teljesen spontán módon. Történt ugyanis, hogy délután hogy hogynem egyszer csak elkezdett lenni a kezemben egy szatyor, teli Sparban vásárolt szeszesitalokkal, és – szintén teljesen meglepő módon – mellettem termett Dezső is, aki "természetesen" valójában nem is Dezső, de már megint kénytelen voltam kitalálni valami hülye nevet neki. Ekkor – felocsúdva az első meglepődésből – úgy döntöttünk, hogy esetleg kezdjünk el fogyasztani a készletből egy utcai padon üldögélve. Söröztünk ("jó ez a Desperados, de azért kell rá inni normális sört is"), meg én kábé 10 perc alatt a seggére vertem egy kétdekás Hubertusnak, úgyhogy teljesen kultúráltan fogtuk fel az alkoholfogyasztás mibenlétét. Ezek után valahogy sötét lett, meg voltunk még valami kocsmában, meg izé 🙂 Egyszer csak a Béla fedőnéven futó kedves közös barátunk lakásán találtuk magunkat, ahol állítólag énekeltem is ("a lakótársaim biztos örültek neked"), meg felborogattam mindent amit értem 🙂 Későre járt az idő, így elhatároztuk, hogy hazafele vesszük az irányt. A Palotain baktattunk hazafele, amikoris feltűnt négy(?) hasonlóan illuminált fiatalember, akik "Igyatok!" felkiáltással hozzánkvágtak valami kétliteres kanisztert benne valami kétes színű/szagú/állagú folyadékkal. Én olyannyira komolyan vettem addigra az ivást, hogy tulajdonképpen ha hypot itattak volna velem, az se okozott volna túl nagy traumát, mindenesetre Dezső – aki hozzám képest éles kontrasztot alkotott viszonylagos józanságával – néhány méter után egészséges kölyökrókákat hozott a világra a srácok italának hathatós segítségével. Ez a momentum dereng az este kései óráinak nagyon maszatos emlékképeiből, a többi történést a jótékony homály fedi a számomra.
A reggel ilyen előzmények után elég nyögvenyelősen indult, de szerintem ez nem meglepő. Megvolt a szokásos zuzmótlanítás, meg a két liter víz, továbbá a hangulatot teljesen feldobó enyhe, ámde konstans hányinger, meg a többi szokásos örömteli tényező, amelyek ilyen arconpörgős esték után olyannyira be tudják aranyozni az ember napját. Ami érdekes volt, hogy végre a gyakorlatban is tapasztalhattam az alkohol agyműködés-gyorsító hatását, a bölénycsordás elméletre alapozva. Ennek a mechanizmusnak köszönhető, hogy ma – egy hónap után – először puskázás nélkül be tudtam írni a céges gépembe a kusza karakterkombinációból álló jelszavamat! Kifejtem: van ugye a bölénycsorda. A bölénycsordának van egy olyan érdekes szokása ,hogy hömbölödik keresztül a nagy prériken Amerikában. Namármost: jönnek az oroszlánok (tudom, nem érdekel :)), és le akarják vadászni őket. Na kiket fognak könnyen elkapni? A gyenge, beteg, öreg példányokat, amelyek nem életrevalóak. Mivel a csorda sebessége hozzájuk igazodik, ezért a haláluk jó a közösségnek is, mert nem kell miattuk lassan hömbölödni, így nő a banda túlélési esélye. Na ugyanez van a piával is: mivel egy jó szeszelés során elpusztulnak a gyenge/lassú agysejtek, így másnap már gyorsabban tudsz gondolkozni 🙂 Ezt tessék megcáfolni! 🙂
Ha antilopot írtál volna akkor hitelesebb a történet. És ezzel meg is cáfoltam az elméletet, hisz ez nem jutott eszedbe… 😛 😀
@Tsyga: átírhattam volna természetesen antilopra is, de azzal, hogy hagytam bölénycsordaként adtam egy plusz humorbonbont a dolognak 🙂