Ilyenkor (hajnali 2:56) már réges régen aludnom kéne, de a mai éjjel máshogy alakult. A kezdetek azok voltak, amikor a rózsaszín-vörös nyári naplemente által beburkolt városba belevetve magam leértem a baráti iszogatás helyszínére, a már sokszor emlegetett Vadászkürt nevű egységbe. Szabályos kis szentségtörés volt részemről az, hogy headsettel zenét hallgattam közben (mentségemre legyen mondva, hogy legalább Stereomilk volt az, ami a Junkies-os Szekeres Andris szólózenekara, és itt szeretném megemlíteni, hogy a szóban forgó arc egy kibaszott nagy zseni), mivel így sikeresen agyoncsaptam a nyári este legfőbb hangulati elemét, a tücsökmuzsikát. Na sebaj, néhány korsó VBK után sokkal szebb a világ (bár ma amúgy se volt vele semmi bajom, kész csoda), így Dave barátommal belevetettük magunkat az éjszakába jól. Képzeljétek el, hogy inni indultunk, de ehhez képest egy városnéző túra kerekedett a dologból. Megdöbbentő volt ráeszmélni, hogy – annyi városfelderítő túra után – nagyon rossz helyen kerestem eddig Fehérvár csodálatos helyeit, mivel ott voltak az orrom előtt, csak eddig nem kerestem őket arrafele. Megnéztem például az órát, amely 24 órában van skálázva, illetve bejárhattam néhány nagyon hangulatos belső udvart, amelyeket Pápán is annyira szerettem, de itt sokkal több van, és sokkal hangulatosabbak. Ígérem, fogok csinálni is majd képeket ezekről a helyekről egy normális géppel, mert egész egyszerűen csodálatosak. Ez a város gyönyörű, csak épp eddig az igazán gyönyörű részét nem is láttam.

A szájtátva bámulós belváros után beültünk egy rockkocsmába a Budai úton (a nevét sikeresen elfelejtettem, de valami fém lesz), ahol megittunk két korsó vadászt darabját 500Ft-ért. Azért az ember nem gondolná, hogy pont egy szakadt rockkocsmában (amely alapvetően lehangoló, legalábbis szerintem) fog az ember ilyen kurva drágán inni, de némi pánikhangulat után sikerült kifizetni. A két piának a nagy részét már én ittam meg (igen, alkesz vagyok, naés?), de sajnos részeggé így se sikerült válnom, egész egyszerűen nem hatott a szesz. Álmos lettem csak tőle kicsit, de némi beszédközponti malfunkciót leszámítva nem éreztem semmit, amiért érdemes lenne inni. Dave mindenesetre szórakoztatott a különféle khm… érdekes történetével, így volt erőm tovább élvezni az estét, és nem hazahúzni éjfél előtt. Kinéztünk még a halastóra, illetve néhány környékbeli játszótérre, ahol leteszteltük a nagyon nem a mi korosztályunknak szánt játékokat, ezzel szórakoztatva a környék paneljeiben békésen alvó polgártársainkat (akik feltételezhetően nagyon élvezték, amikor a játszótér dombjának tetején előadtam a Bordalból egy velős kis részletet). Ezek után némi térfengés után hazatértem (csodás ez a város éjszaka! a lágy hűvös szél, a kihalt utcák, és a lombokon átszűrődő lámpafény felejthetetlen élmény, már ha az ember kombinálja némi szesszel, és zenével megfűszerezve némi melankóliával), és most itt ülök, és valami hiányérzet jár át. A legjobb az lesz, ha talán lefekszek aludni