Hejj de kellemesen depresszív pár sort sikerült kitörölnöm most egy véletlennek a legnagyobb jóindulattal se nevezhető elegáns mozdulattal! Nem fogok akkor se depis szarokat postolni ha fene fenét eszik se. Szép nyári nap volt ma is, sütött a nap, szépen kelt fel a napocska a buszból kitekintve reggel… Épp elég szar van a világban, meg épp elég lehangoló impulzus éri az embert, és én nem akarok részt venni ebben az össznépi szarhalom-hordásban. Nem elég nekem, hogy pár napja hirtelen felindulásból letöltöttem a Sziámitól a “Ha előrelátó csecsemő lettél volna…” című habkönnyű slágert (amely annak idején a tinédzserkorom sötét útvesztőiben remek zenének tűnt, de mai fejjel meghallgatva csodálom, hogy Müller Péter még nem nyírta ki magát (akit érdekel a szóbanforgó csoda dalszövege, az kattintson ide)), még ilyesmiket is akarnék írni. Na nem. Majd a héten úgyis lesz DP (DrunkPost, saját szakszó), tessék figyelni a blogot, mert csak kábé éjjel 1-2-től reggel 7-ig lesz fent 🙂 Csinálhatnék nyereményjátékot is, hogyaszongya:

“Mi volt a Ráktalicskán szerda éjjel pár órán keresztül látható post témája?”
A – néhány összedobált, művészinek szánt, ámde nem azzá lett szó
B – random karakterek, mintha a macska végigfutott volna a billentyűzeten
C – értelmetlen, szentimentális baromság valami beteljesületlen vágyról, és a tajwani tengerpart szépségeiről

Szóval nem fogok depizni. Fess fiatal férfi vagyok egy lightos sörhassal, aminek leadása már folyamatban van (jó, ma kicsit visszavetett a projectban az a baszott nagy csirkemájas pizza, amit az arcomba tömtem), van aki szeret, és vannak terveim az életben. Ilyen távlati tervem például az is, hogy végre legyőzöm a bennem alapvetően bujkáló lúzerség utolsó csíráit is, és képessé teszem magam önálló döntések hozatalára. Sajnos – vagy szerencsére, ugye ez is nézőpont kérdése – én egy érzelgős fasz vagyok, bár néha tudok kemény és kegyetlen lenni, de kábé fél óra elég szokott lenni ahhoz, hogy bőgve kérjek bocsánatot az általam mondottakért. Persze ez nem szokott mindenkinél így történni, de általában zavarnak az általam elkövetett igazságtalan beszólások, és igyekezni szoktam kompenzálni őket, mihelyst elmúlik az az ötperc, amelynek köszönhetően kimondtam őket.
De hagyjuk is ezt a hülye témát, inkább írok arról ami mostanában foglalkoztat, vagy érdekesnek találtatott általam. Itt van kapásból a Google Picasa nevű webes fotóalbuma, amely – első ránézésre – kábé ugyanazt tudja, mint a Flickr, bár nekem a feltöltőprogramja jobban tetszik az előbbinek. Ami mégis nagyon tetszett, hogy – bár primitív, gépi módon – a képek alatt szereplő kommenteket az oldal automatikusan lefordítja az adott user anyanyelvére(!), tehát – kis gógyival – nem okoz problémát, ha egy koreai, egy amerikai, meg mondjuk egy orosz kommentált egy adott képhez, a Google okosan lefordítja mindet magyarra. Szemléletes példa lehet ez itt.  Néhány aranyköpéstől eltekintve a rendszer remekül működik. Eszméletlen.
Aztán megrökönyödve kellett tudomásul vennem, hogy a fizetésem már megint elfogyott (hanyadika is van? 13? 🙂 ), de ami főleg emelte a nap fényét az az volt, amikor reggel két gyors egymásutánban érkező SMS tudatta velem, hogy a két kedvenc biztosítóm a mai napot találta a legmegfelelőbbnek arra, hogy leemelje az utolsó fillérjeimet is a számlámról, ezzel effektíve elvéve azt a pénzmagot, amiből inni élni akartam a héten ebben a csodás városban. Szerintem megérezhették, hogy ha két nappal később akarták volna, akkor már nem jött volna össze 🙂 Szemetek!
Ja, és még annyit, hogy – teljesen más témára terelve a szót az előbbiekhez képest, ez a csapongás is ismérve a mai napomnak – abból, hogy július közepe van, és nyári hangulatban kéne telnie az év eme csodás szakának én majdhogynem nem veszek észre semmit szokás szerint. Nem mondom azt, hogy fesztiválokra akarok menni (mert nem, ha akarnék talán megtehetném, bár szűkösen), de azért mondjuk nem ártana csobbanni egyet, vagy akár csak valami vizet látni már végre. Holnap délután ezt lehet, hogy végre valahára sikerül összehoznom, mivel Zé bátyó invitálásának eleget téve megpróbálok lejutni Velencére egy laza fürdőzés erejéig. Talán meglegyint végre valami nyári hangulat, amit már évek óta nem éreztem igazán. Komolyan mondom, nem éri meg felnőni, és a nyarakat is munkával tölteni. Persze, én választottam ezt, ha igazán úgy élnék ahogy elképzelem álmaimban, akkor meglenne a napi betevő falatom, aztán nem érdekelne semmi más. A vicc az, hogy most sincs semmim (tehát a klasszikus ház, kocsi, nyaraló, akármi felsorolás egyike se adatott meg nekem), de mégis dolgozok… Komolyan mondom, lehet, hogy abba kéne hagyni, és stoppal nekivágni Európának? 🙂 Ugyanott lennék…