Az asszociálás az emberi faj egyik legkülönlegesebb képessége. Csak mi vagyunk képesek arra, hogy a gondolatainkat szabadon szárnyaltatva, az egyik dolgot a másikba fűzve eljussunk egy, az eredeti témától totál eltérő másikhoz, például a hörcsögöktől a műholdfellövésig. Eme képességét kamatoztatta pl. Hajós András is, amikor az EmilRulez! némelyik számát megírta. A kategória egyértelmű győztese a számomra az M323 című szerzeményük szövege:

Persze, hogy délelőtt,
fényes nappal vitték el őt –
tán egy mozdulattal törve,
vagy nyitva ki az egyik zárat,
s az eső az ablakon még meg se száradt,
de olajos kezek már szedték is szét,
csak a csontváza maradt és néhány kép róla
és vele és benne és múlandó
emlékeinkben ott él az autó,
amiben valaha velünk még emlékek voltak –
lám milyen furcsa fintora a sorsnak:
ami mindegy volt benne az egy kazetta csak,
új zenékkel, bár néhol vacak a hang minőség,
de valahol egy tolvaj
tán most is matat a hifin egy gombbal ,
hallgatja Zazit vagy a Térerőt
s bár aszöveget érti, nem hatja meg őt,
hiszen az autókhoz ért, de a hajókhoz nem,
nem látta Zazit a metrón sosem,
nem látta Winklert a Körúton állni,
és a kazettán végül is lehetne bármi –
ő a negyedik számot már nem várja meg,
arra gondol hogy inkább egy krack,
vagy tán egy mucika izgatná fel,
aki telefonhívásra jönne el…

Természetesen az asszociációt más célokra is lehet fordítani, például csodálatos klippek témája lehet, ld. ezt a remekművet:

Ez a szám ezzel a klippel egész egyszerűen üt. Egy kis csoda. Ajánlom mindenkinek a megtekintését!