Tag-Archive for » gusztustalan «
Vannak emberek, akik feltették az életüket egy szent célra. Vannak, akik eltökélten harcolnak egy eszméért, amiben hisznek. Egy ilyen ember Lukász is. Sok rizsa helyett következzék egy idézet a mester honlapjáról:
Eloször is 2000 február 17 én mikor pontosan 18 éves lettem, ekkor vittek be Eloször a Karolina Kórház detoxikálós részlegére alkoholmérgezés és tuladagolás miatt. Mennyiség: 1 liter tequila 10 perc alatt 2 húzásból.
Erre rá 2 hétre különbözö okok miatt bevittek másodszorra a K. K. detoxikálós részlegére szintén alkohol túladagolás miatt. Mennyiség: 18 nagy Vilmoskörte percenként 1. sajnos a 19-et már nem sikerült lehúznom a púlt mögött landoltam és törtem mindent. 2 hét alatt sikerült dupláznom ez akkor egyéni csúcs volt. Itt már kezdtem megismerni az alkohol fogalmát erejét és azt, hogy én mire vagyok képes italozás terén.
És egy videó róla, amitől szabályosan kirázott a hideg:
A weblapja weblap, amit csináltak róla, elérhető itt. Érdekes olvasmány…
Szerk.: egy kommentben felvetett ötletre reagálva (mégpedig hogy egy ilyen posthoz illik hozzáfűzni, hogy "az alkohol rossz… értem?!") tessék még egy videó a témában, ennek fényében tessék italozgatni, ti is járhattok így mint ez a szerencsétlen 🙂 :
avagy: néha az egyszerű embereknek is lehetnek nagy gondolataik:
Ezeket az örök igazságokat a cégnél a WC ajtóra megalkotva találtam. Remélem az utókor majd értékeli ezeket a szavakat…
Nem bírom megállni, hogy ne linkeljem ezt a német gyöngyszemet, egész egyszerűen zseniális! Kábé azzal a fajta morbid humorral operál, mint a Hullajó című filmtörténeti klasszikus, megtekintését 18 év alatt nem ajánlom (bár ennél sokkal durvább dolgokat is láthatnak a mai gyerekek):
Teszem is fel telefonra, ezt a gyárban a targoncásainknak látniuk kell! =)
Letöltés:
Igen, ezzel még adós voltam, még jó hogy eszembe jutott 🙂
A sztori első fele itt olvasható.
Szóval:
… Minden bátorságomat összeszedve megemeltem a fedőt, és földbe gyökerezett a lábam a látványtól. Az edényben valaha valószínűleg valami főzelék lehetett, de most effektíve hemzsegett a csontiktól az egész. Egyszerre volt irtóztató és lenyűgöző látvány.
– K..kollega… hát mégis sikerült! – habogtam, amikor végre szóhoz jutottam.
– Igen – mondta Tamás a meghatottságtól elcsukló hangon – a világon először mi voltunk olyan igénytelenek, hogy a lakásunk elvileg legtisztábban tartott részében, a konyhában már a csontik is betelepedtek egy edényünkbe!
Óvatosan visszacsuktam a fedőt, egymásra néztünk Tamással, és éreztük, hogy ez egy nagy pillanat az emberiség történetében: felállítottuk a ‘gusztustalan körülmények között élés’ világrekordját!
Tamás eszmélt előbb a nagyszerű momentumból, kamerás mobilt ragadott, és megkért, hogy elsőként mutassam be a nagyvilágnak a felfedezésünket. Felbecsülhetetlen értékű lett eme felvétel, amelyen megmutattam a csontikkal teli edénytárolót, és közben néhány szót ejtettem az áttörés mibenlétéről. Sajnos már nincs meg, mivel Tamás már megint be volt baszva mint a ló, és elhagyta a telefonját egy laborkísérlet közben keletkezett robbanás miatt a készülék sajnos megsemmisült.
Miután kiörömködtük magunkat, természetesen rám hárult a megtisztelő feladat, hogy levigyem a földszinten található közös kukába ezt a gusztustalan szart. Miközben a hányigerrel küzdve haladtam lefele a lépcsőkön (közben halkan imádkozva, hogy el ne ejtsem, mert elég durva lenne összetakarítani) belémcsapott egy újabb felismerés, mégpedig hogy hogyan lehetne megoldani az emberiség fűtésproblémáit, ugyanis az ételtároló meleg volt. A benne nyüzsiző kis kukacok termelték a hőt! Lelki szemeim előtt már meg is jelentek az első csontierőművek, amelyek bár elég gusztustalan elvek alapján működnek, de elég hozzájuk néhány döglégy, meg pár hektó romlott főzelék. Ja, meg egy albérleti konyhára megdöbbentően hasonlító erőmű.
Örömmel jelentem be, hogy a mai naptól kezdődően társbloggá fogadtam a Tümm-tümm blogot, ami azért jó, mert így lelkiismeret-furdalás nélkül lopok el tőlük mindenféle videókat/cikkeket/kutyaf*szát 🙂 Ezennel kirakom a kis logojukat a bal jobb oldali sávba, tessék szaporán kattintgatni, nem gyengén idióta (a szó jó értelmében) emberkék szerkesztik 🙂
Néhány napja volt szerencsém chatelni a stábjuk tagjaival, miközben épp a fizetésük nagy részét itták el az albérletük meghitt zugában, íme néhány gyöngyszem, amit megosztottak velem a buliról (Dezsőke: a Tümm-tümm blog oszlopos tagja, ill. néha más résztvevők, én: én):
…a következő:
sose hagyjátok azt az edényt amiben rántottát sütöttetek, majd beáztattátok egy hétig büdösödni a fél méteres stócnyi mosatlan edény alján!
Nem olyan jó, amikor el kell mosni. Finoman fogalmaztam.
Erről az esetről eszembe jutott egy régi sztori, amikor szintén természettudományos megfigyeléseket folytattunk le a győri albérletünkben Tamás barátommal. Igazából nem annak indult, de – mint annyi fontos felfedezés, pl. penicillin esetében – most is egy véletlennek köszönhetően tudtuk fontos tudományos tényekkel gazdagítani az emberiséget.
A következő módon esett meg az áttörés:
épp dolgoztam Tatabányán (na az a munkahely is megér egy misét, majd lehet, hogy írok róla), amikor is csörgött a telefonom. Tamás volt az, és izgalomtól elfúló hangon kérdezte, hogy merre vagyok, mert most azonnal haza kell hogy menjek. Egyből tudtam, hogy a laboratóriumban (gyk.: konyha) történt valami érdekes, de közölnöm kellett vele, hogy most kb 80 kilométerrel odébb tartózkodok, de sietek haza.
Alig vártam, hogy hazaérjek. Tamás már tűkön ülve várt, és egyből bevezetett a konyhába. Nem láttam semmi különöset, csak a szokásos mosatlan tányérok büdösödtek a megszokott helyükön (azaz szanaszét), a linóleumpadló is ugyanolyan fekete volt a gondosan rávitt ötcentis koszrétegtől, mint máskor, sőt a gáztűzhely mellett a falon is a már jól megszokott olajfreccsenések figyeltek. Teljesen idilli volt a kép, az otthon szaga (átvitt és szó szerinti értelemben is) megcsapta az orromat. Már kezdett elkapni a hómszvíthóm érzés, amikor Tamás megragadta a könyökömet, és odahúzott a hűtőszekrényhez. Itt már kezdtem egy kicsit ágálni a dolog ellen, mivel tudtam, hogy a hűtő környéke már veszélyes terep, múltkor is vörös szemeket láttam világítani belőle, amikor hazaértem a kocsm… könyvtárból, tehát jogosan feltételezhettem, hogy az evolúció öntudatra ébreszthette a 2 hónapja benne felejtett 25 deka trappistát. Mégis a kíváncsiságom győzött, és nem rohantam ki a helyiségből, pedig az ösztöneim veszélyt jeleztek.
-Na, mit fedezett fel, kollega? – kérdeztem Tamást némi gúnnyal a hangomban.
-Ott… ott a hűtő tetején a kajatartó edényben… – mutatta elhaló hangon – nyisd fel a tetejét!
Nem értettem, hogy mi olyan nagy cucc egy sima műanyag fedeles ételtárolóban, de azért közelebb léptem, és már nyúltam volna, hogy kinyissam, amikor…
– ÓVATOSAN!! – kiáltotta Tamás.
Kezdtem félni, éreztem, hogy egy kis verejtékcsepp megindul a homlokomon lefele. Minden bátorságomat összeszedve megemeltem a fedőt, és földbe gyökerezett a lábam a látványtól.
<folyt. köv.> 😀
Új rovat bejelentésének érkezett el az ideje:
olyan játékokról fogok írni, amelyek erős hatást gyakoroltak rám, köszönhetően a beléjük feccölt munkának, és törődésnek. Ezek az én személyes kedvenceim, amelyeket bármikor bárkinek nyugodt szívvel ajánlok kipróbálásra, mivel élvezetesek lehetnek a kifinomultabb szórakozási formák kedvelőinek (tudom, az a színházba járás:)).
Először a Fahrenheit című eposzt szerettem volna górcső alá venni, de hosszas filózás után mégiscsak emellett a gyöngyszem mellett döntöttem, mivel mégiscsak durvább felütése egy induló rovatnak, mint egy kalandjáték 🙂
Van nekem egy ismerősöm, úgy hívják, hogy Ákoska. Persze rengeteg nem túl hízelgő becenéven is szokták szólítani egyes csúnya emberek (Butters, Keselyű, stb.), de most maradjunk az Ákoskánál.
Tegnap este a jól megszokott vendéglátóipari egységünkben múlattuk az időt, mikoris egy csocsómeccs közepette Ákoska is megjelent a színen. Barátnőm konstatálta, hogy a srácnak le van töve az egyik szemfoga, és meg is kérdezte tőle az okát, emigyen:
– Te Ákos, miért van letörve a fogad?
– Á, nem mondom el, mert kiröhögnél…
Hosszas(nak nem mondható) győzködés után Ákoska kibökte a véres, és kegyetlen igazságot:
– A lábujjamról harapdáltam a körmöt (!!!!), és közben letört a fogam!
Mondanom se kell, a hatás leírhatatlan volt 🙂 Vagy 10 percig fuldoklottunk a röhögéstől, pláne, hogy valami szemét (lehet hogy én? :)) megkérdezte azt is tőle, hogy
– Te Ákos, le is tudnád szopni magad?
Erre ő megnyugtatott, hogy természetesen igen, de még nem élt vissza ezzel az adottságával (nem-e??! :), viszont közölte, hogy már évek óta nem vágta a lábán a körmöt, mert megoldotta így! Elképzeltem a csávót, ahogy otthon fürdés után egy szál semmiben a nyakába veszi a lábát, és nekiállja rágni a körmöt…
A történet tanulsága a következő:
hiába gondolod azt, hogy valakit elég jól ismersz, és nem fog meglepetést okozni, mert fog. Lehet, hogy a másik énje sorozatgyilkos, vagy esetleg álruhás rendcsináló, esetleg rágja évek óta a lábán a körmöt 🙂
Postunk főszereplője, a gumifiú 🙂