Tag-Archive for » öröm_bódottá «
.jpg)
Az itt leírt történet minden mozzanata a valóságot tükrözi, nem színeztem, vagy torzítottam semmit benne feláldozván a szórakoztatás oltárán az objektivitásra való törekvésemet (hú de rossz, de most már nem törlöm ki :))! Minden így történt, ahogy itt leírom, és ezt tessék komolyan venni, mivel – kivételesen – talán én voltam a leginkább képben a bandából, és emlékszek mindenre 🙂
Azért volt fontos ezeket leszögezni, mivel ezen a szép csütörtöki estén, amelyet most el fogok regélni olyan dolgok történtek, amilyeneket eddig csak az olyan vicces (mondjuk kinek mi a vicces :)) videókkal telitömött oldalakon láttam mint mondjuk a Puruttya.
Kezdődött az egész azzal, hogy Józsi barátom bejelentette, hogy néhány napot nálam töltene Fehérváron, mivel valami oktatásokon vesz részt ebben a nagyszerű városban. Erős fejtörést okozott nekem, hogy mivel foglaljam le őt egész délután, mivel a zsebkendőnyi méretű albérleti szobámban üldögélni a kanszagban nem a legjobb móka. Hosszas gondolkodás után arra az elhatározásra jutottam, hogy a kultúrális szórakozás lesz a legmegfelelőbb időtöltés, így – a délutáni néhány sör után – kora este meglátogattuk a Vadászkürt nevű intézményt, ahol már ránézésre eléggé kezdtek átcsapni az események arconpörgősbe, már ami az egy négyzetméterre jutó részeg emberek számát illette. Elég vicces volt, hogy akárkivel lespanoltunk kiderült róla, hogy ájbíemes, éljen az egészséges geek-alkoholista életstílus! Néhány tucat kör csocsó, és pár sör után megérkezett Dezső is (aki még mindig nem Dezső igazából, de féltem az életem :)), aki megfelelő szintre hozta már magát némi tudatmódosító segítségével (ami – mint tudjuk – rossz, értem?), és ennek köszönheti azt, hogy az este további részében elfogyasztott durva mennyiségű rövidital nem fektette két vállra idejekorán, mondhatni hendikeppel indult hozzánk képest ("beírtam az örökélet-kódot, vazze!" – őt idéztem). Így kiegészülve devendéroztunk tovább, Dezső vett is nagy felbuzdulásában egy – nem is olyan régen emlegetett – korsó VBK-t 155Ft-ért, amelyből leivott kábé fél decit, majd a poharat a hányingerrel küszködve az asztalra rakta. Ödönkének több se kellett (milyen hülye álnevet találjak már ki?), egyből rávetette magát, és úgy döntött, hogy milyen jó poén lesz az egészet lehúzni egy hajtásra. Ez az általa elpusztított jelentős mennyiségű vodka-bomba fényében elég merész tett volt, meg is lett a hatása, mivel ahogy kiürült a pohár sikerült félig újra megtölteni, majd a további adagokat egy fém cigiskukában elhelyezni (ezúton is elnézést szeretnék kérni attól, akinek ki kellett utána pucolnia, gondolom nem érezte magát az élet császárának közben:)). Ezután – mint aki jól végezte dolgát, mondhatni mint ahogy a pap jön ki a templomból (mintha mise történt volna) – lenyomott egy menetet egy autós játékgépen, majd odalépvén az asztalhoz, újra megfogta a félig visszatöltött korsót. Már emelte a szájához, amikor rákiáltottam, hogy "Ne idd meg, most hánytad teli!", amire nem azt a választ kaptam amire számítottam, mivel egy "Naés? Tudom!" után lehajtotta az egészet. Itt elkapott egy enyhe hányinger engem is, nem volt szép látvány nna 🙂 Ha igénylitek tudok képet felrakni ide a pohárról is, mivel az eset után le kellett hogy fényképezzem (annyira jó témaválasztás volt, esetleg ki is kéne állítani azzal a címmel mondjuk, hogy a "Az élet retrospektív hiábavalóságának manifesztációja a modern ember világában" vagy valami hasonló). Ödön ezek után még vásárolt egy tálca vörös abszintot is csak a poén kedvéért, én itt már heves anyázódásba fogtam, mert nem szoktam annyira szeretni, amikor direkt meg akarnak ölni szesszel (na jó, néha hagyom azért :)), mindenesetre egyet lehúztam (köszönet a srácnak, aki gyorsan az arcomba nyomta a félliteres kólát, így sikerült megúszni Vukkot :)), de így is maradt kettő. Volt ott még két rockerpalánta, meghívtuk őket gyorsan, továbbá elmeséltem nekik a kultúrált abszintivás módszerét ("ja tudom, kockacukrot kell beleolvasztani" – kezdte az egyik, de aztán gyorsan leintettem, mert úgy csak a lúzerek isszák :)), illetve azt is elmeséltem, hogy ez a barom (mármint Ödön természetesen) az előbb mit művelt, sőt meg is mutattam a poharat, aminek az alján még volt egy kis "cucc". Ekkor ez a hülye "Jéé, van még benne?" felkiáltással kikapta a kezemből a korsót, és lehörpintette a maradékot is. Erős gyomrom van, de ez már kicsit kezdett nekem is sok lenni 🙂
Ennyi trauma után távoztunk a létesítmény patinás falai közül, és a HB felé vettük az irányt. Itt is volt abszint, bár itt már meggyújtva, aminek többek között az lett az eredménye, hogy Dezső végigégette a karját, továbbá elég mókás volt, amikor Ödön azzal próbált imponálni a pultoscsajoknak, hogy elmesélte, hogy mit csinált a Vadászkürtben 🙂 Ezek után itt is csináltunk koktélt, amely vodka-bomba és belemorzsolt cigaretta elegyéből állt, amelyből mindenkinek innia kellett, továbbá Jimmy megdobált söralátétekkel, amelyeket utána kellemes volt összeszedegetni. Itt már kezdett leülni a buli, ezért a – közben eljoshuásodott, ezt a szakszót majd egyszer még elmagyarázom – Jocit a hónom alá kapva elhúztunk haza. Másnap mesélte Dezső, hogy történtek még érdekes dolgok hajnalig, amelyeken szerencsére mi már nem vettünk részt 🙂
Akár itt vége is lehetne a történetnek, de mégsincs, mivel Joci gondoskodott róla, hogy ne ússzuk meg komplikációktól mentesen az éjszakát se. Történt ugyanis, hogy kettő fele lefeküdtünk aludni, Ákos berakva elalváshoz, csönd, nyugalom, Józsi már horkolt is… Ez volt az utolsó kép amire emlékszek, a következő az, hogy csörög a telefonom valamikor hajnalban. Nézem, hogy ki az, hát Joci csörgetett. Körülnézek, sehol sincs. Ez a hülye – mint kiderült – hajnalok hajnalán egy általa is ismeretlen okból lement az utcára (!), és mivel nem talált vissza az albiba, ezért kétségbeesetten hívott fel engem, hogy merre kell mennie, mert valami József Attila utcán kevereg éppen. Kábé 8-9 hívás után végre hazatalált, és 6-tól tudtunk aludni két órát… Amúgy neki nem ez az első részegen alvás közben elkövetett hülyesége, de az már egy másik történet…
Kezdek rájönni, hogy mennyire jó is tud lenni a biciklizés. Nagyon kényelmes, praktikus dolog, és tényleg élvezet néha tekerni egyet (igen, drogoskáim, most a kerékpározásról beszélek, mint ahogy a Wizzair néhány évvel ezelőtti reklámplakátján a szlogen is :)) meló után csak úgy bele a nagyvilágba. Ilyet játszottam én is tegnap délután, mivel hazafele jövet eszembe jutott, hogy nincs az albérletben sör. Ilyenkor a normálisabbja útbaejt egy kisboltot (az Interspart meg az ilyen hodályokat kilőném, mivel kész procedúra ott bevásárolni), és körülbelül 3 perc alatt a magáénak tudhatja az áhított nedűt. A normálisabbja ezt tenné, de nem én! 🙂 Kitaláltam, hogy a város másik felében keresek valami ABC-t, és ott teszek szert a szeszre, és közben persze megpróbálom minél jobban felfedezni a környéket. Ennek jegyében elegánsan elhúztam az albérlet mellett, és nekimentem az első szembejövő utcának. Szépen csordogáltam befele a számomra eddig fehér foltként számontartott városrészbe, amikoris szembejött ez a kis vállalkozás:
Ezen – jó idiótához méltóan – jót röhögtem, mivel elsőre totál félreolvastam, és valami gerinctelenítésre gondoltam 🙂 (Biztos itt képzik ki a jövő politikusait, és ügyvédeit :)). Továbbhaladva végre megcsodálhattam ezt a körforgalmat nappal, és józanul is:
Marha érdekes megoldásnak tűnik a számomra, és csak tippelni tudok, hogy az a kis épület ott középen valószínűleg valami elektromos cuccokat tároló építmény lehet. Épp végeztem a lefényképezésével, amikor egy fiatal srác odajött hozzám, és megkérdezte, hogy merre tud itt Pannon feltöltőt venni. Én ezúton üzenném neki, hogy tényleg nem tudtam a választ, viszont annyit tehettem volna az ügye érdekében, hogy engedem egy fél percet beszélni az én telefonomról, de akkor ott sajnos ez nem jutott eszembe. Pedig úgy tűnt, hogy fontos lenne neki…
Csordogáltam szépen tovább, láttam egy ilyen parkot is:
Komolyan mondom, olyan feelingje volt az egész túrának, mint anno a San Andreas című játékban először jutsz át mondjuk Los Santosba, és fedezed fel a titkos helyeket. Nagyon jó volt végre kicsit elszakadni az Albérlet -> IBM, IBM -> Albérlet útvonaltól, és rácsodálkozni, hogy milyen helyek is vannak a városban. Mentem tovább, egyszer csak találkoztam a jótündér… helyett ezzel a táblával:
, utána meg ezzel is:
Ekkor konstatáltam, hogy spontán módon pont abba az irányba sikerült elindulnom, amerre nem igazán van messze a városhatár, de némi gondolkodás után mégse mentem el mondjuk Győrbe, hanem visszatekertem inkább a városba. Egyszer csak a panelek közül kibukkant egy nagyobbacska épület, ki volt rá írva asszem hogy "Kodolányi János Főiskola, C szárny", és ekkor eszméltem rá, hogy megtaláltam a város felsőoktatási intézményét is, totál véletlenül 🙂 Egyszer csak egy csodálatos parkba érkeztem, mindenhol emberek ültek a padokon, illetve ennek a tónak a partján:
Iszonyatosan jó volt a hely feelingje, nna. Miután kigyönyörködtem magam, rábukkantam egy olyan helyre, ahol egyszer már jártam életemben, és már szinte el is felejtettem, hogy létezik (még anno középiskola első, vagy második osztályában látogattuk meg osztálykiránduláson), mégpedig a főiskolától nem messze erre a kútra:
Ez a kút két dologról is híres:
1. nagyon finom enyhén szénsavas erős vastartalmú vizéről
2. a naponta néhányszor lejátszott harangjátékáról
Pont volt nálam egy félliteres Cappy-s üveg, így még hozni is tudtam belőle haza 🙂 Jövő héten tervezem, hogy valamikor éjjel majd lebiciklizek ide délutános után, és hozok haza belőle ipari mennyiségben az albérletbe, mert ezerszer jobb mint a csapvíz, mondanom se kell. Érdekes hangulata volt amúgy az egésznek: ötvenes urak néma csöndben töltögették a flakonjaikat, senki nem szólt egy árva szót sem 🙂 Furcsa volt.
Ezek után a belváros felé vettem az irányt (legalábbis amerre a belvárost sejtettem), láttam egy ilyen borostyánnal/repkénnyel (nem helyes rész törlendő) befuttatott belvárosi épületet is, nekem nagyon tetszenek az ilyenek:
,sőt, hogy a botanikánál maradjunk ez meg egyszerűen lenyűgözött, egy sikátor bejáratánál lógott lefelé a falról:
Igen nagy szerencséje ennek a növénynek, hogy elég magasan vannak az ágai, mert különben biztos nem lenne rajta egy rózsa sem…
Ennyi volt az első fehérvári túrám története, komolyan mondom felüdítő élmény volt kicsit – külső szemlélő számára – értelmetlen dologgal eltölteni néhány órát, és azt csinálni ami jól esik, ha egy utca megtetszik, akkor bemenni, megnézni az épületeket, satöbbi. A jövő hetet meg pláne várom, mivel délutános leszek, és tervezem, hogy éjszaka fogok majd biciklizni, amikor se forgalom, se emberek, se meleg… és nagyon remélem, hogy nem fogok defektet kapni az Öreghegy nevű városrész túlsó felénél (onnan tudom, hogy az messze van, hogy ma néztem egy térképet, de többet nem fogom, mert elveszne a dolog varázsa, ha tudnám, hogy merre megyek :)), amire pedig van esély, mivel kicsit odavan az első kerekem 🙂 Amúgy a pláne az egészben
az, hogy sört nem is vettem végül 🙂
Komolyan mondom ez tök érdekes. Azon kapom magam, hogy az iwiw-en számomra szinte már-már vadidegen emberek képeit nézegetem, ahogy részegen fekszenek vonatokon (merre?miért?ki?hogyan?), meg ahogy vadidegen emberek vadidegen kisgyerekeket etetnek cumival. Arra gondolok közben, hogy mennyi, de mennyi sztori van, minden embernek megvan a története, a vicces esetei, a tragédiái, az élete aki szembejön az utcán. Az idősek is voltak fiatalok, csináltak hülyeségeket, és bizony mi is leszünk öregek, és fogjuk szidni a hajnalban az utcán hőbörgő fiatalokat. Minden ember egy külön világ, egy nagyon komplex rendszer, része egy óriási összegubancolt fonalgombolyagnak, amelyet emberiségnek hívunk. Nap mint nap szakadnak szét, és kapcsolódnak össze a fonálon belül a csomók (azaz mi), és ezért olyan érdekes, és csodálatos az élet. Szeretek élni, és szerintem az, aki felfogja azt, ami naggyá teszi ezt az egészet, az szintén így élheti a napjait. Amikor ránézek egy panelra (ami itt nem nehéz ebben a betondzsungelben), akkor nem az jut eszembe, hogy zsúfolt, büdös, és fel kéne újítani, hanem az, hogy azokon a betonfalakon belül bizony most is emberek szeretkeznek, veszekednek, alszanak, egyszóval élnek, és valahol ez annyira lenyűgöző 🙂 Ha kinézek az utcára, és látom azt a rengeteg embert, akkor örülök, hogy társadalomban élhetek, megvan a lehetőségem arra, hogy ha akarok új, érdekes embereket ismerjek meg. Azt hiszem, sose lesz belőlem remete 🙂 És hogy tetőzzük a világbéke hangulatot íme egy rendkívül egyedi, és hangulatos videoklipecske, amely ezt a témát járja körbe:
Jelentem, hogy ma csodás időnk lesz! Süt a nap, vasárnap van, nincs munkám (de arra nem is vágyok ami eddig volt), friss levegő tódul be a nyitott ablakomon, az ember szinte érzi, ahogy az endorfin lassan elönti az agyát 🙂 Ja, és ráadásul a netemet se kapcsolták (még) ki 🙂
Ennek örömére tessék egy zeneszám, figyelmesen tessék hallgatni:
Még a végén arra vetemedek, hogy kimenjek sétálni 🙂
Rosszkor kezdtem el blogot írni. Rosszkor, mivel most éppen olyan helyzetben van a világ, meg persze Magyarország is, hogy nem feltétlenül tudok vidám és vicces lenni, pedig alaptermészetemtől fogva az vagyok. Sajnos nem mindig megy. Ha például bemegyek a bankomba, hogy számla mellé rendelt hitelkeretet kérjek (effektíve azért, hogy rendezni tudjuk a számláinkat), és közlik, hogy nem adhatnak, mert nem ütöm meg a minimális elvárt pénzügyi potenciált, az eléggé lelombozó tud lenni. Ha utána közli az ügyintéző, hogy – elnézve a bevételeimet – nem valószínű, hogy márciustól fogom tudni fizetni az akkor emelkedő törlesztésemet (svájci frank, naná), az meg egyenesen elkeserítő.
Ezek után (az egész sztori, bankostul mindenestül tegnap volt) a cégnél még műszak végén beszivat a műszakvezető, hogy mivel 10 percet késtem (elmentem kávézni) megvon a béremből kb nettó 6000Ft-ot. Egy darabig hagytak főni a levemben, és utána közölték, hogy csak vicc volt. Kurva vicces volt, köszönöm. Majdnem halálra röhögtem magam. Máskor lehet, hogy röhögök ezen (valószínű, hogy akkor sem), de tegnap kifejezetten szarul esett, főleg a banki élményeim után.
A dühítő a tehetetlenség. Nem tudok túl sok mindent csinálni, hogy változtassak a helyzeten. Talán – de elég kétségesnek tűnik – el tudok húzni ettől a cégtől záros határidőn belül, és akkor talán nem fognak ilyesmik történni velem. De csak talán.
Azt mondják az okosok, hogy 2010-re vége lehet ennek az egész helyzetnek. Komolyan mondom, addig szívesen kibekkelem zsíros kenyér + víz kombináción, de utána aztán tényleg dúskálhassak a munkaajánlatokban!
Most viszont még halvány remény se nagyon van, hogy jobbra fordulhat a helyzet, sőt, lehet hogy március 1.-től blogot se tudok írni, mert kikapcsolják a netemet… Faszom az egészbe, komolyan. Faszom az egészbe.
(Szerk.: egy napja gondolkodom, hogy töröljem-e ezt a nyüsszögős posztot, de aztán végülis úgy döntöttem, hogy maradjon, ez is egy szeletkéje az életemnek 🙂 Pláne azok után kezdtem úgy érezni, hogy szemétdombra vele, miután a megírása után kb. 3-4 órával már hívtak is egy multicégtől, hogy menjek felvételizni hozzájuk! Mégiscsak létezhet ez az egyensúly dolog a világban?! :))