Tag-Archive for » weblap «

Újabb kimeríthetetlen forrása az idiotizmusnak

Én tapasztalatlan hülye azt hittem, hogy az idióták kimeríthetetlen forrása csak az iwiw lehet szürke kis napjaimban. Nos, ez igaz is, csak sajnos elég ritkán (néha heteken keresztül sem) bukkanak fel az üzifalon olyan bejegyzések, amelyek érdemesek arra, hogy itt is mementót állítsak nekik mintegy megmentve őket egy helyre kis csokorban az utókornak, amelynek kísérőkártyáján a következő áll: "Na, te kis amatőr, ennél legyél nagyobb barom – Az őseid". Amúgy itt szeretném megjegyezni, hogy az iwiw nem más, mint virtuális seggszagolgatás, amolyan kutyamódra. Értem ezalatt azt, hogy ha megismer valakit, akkor a legtöbb ember egyből izzítja az iwiw-et, és indulhat a nagy profilvadászat. Ez olyan, mint a kutyáknál a jól bevált ismerkedési módszer, bár tudom, hogy a hasonlat több sebből vérzik 🙂

Na szóval visszatérve az alaptémához: eddig tehát abban a hitben éltem, hogy nincs más lehetőségem idióta embereken nevetni, mint nagy ritkán az üzenőfalon elejtett bohókás kis pársorosok kapcsán. Na ez súlyos tévedés volt részemről, ugyanis figyelmen kívül hagytam a csodálatos Gyakori kérdések nevű szegletét a magyar netnek, ahol elég néhány percet eltölteni, és az ember máris szakad a röhögéstől. Az oldal lényege amúgy, hogy – természetesen regisztálás után – lehet feltenni a nagyvilágnak az okosabbnál okosabb világrengető jelentőségű kérdéseket, mindezt névtelenül. Ezt azért fontos megjegyezni, mivel az emberek anonimként sokkal könnyebben megnyílnak, ennek demonstrálására elég megnézni mondjuk a ‘Szerelem, szex‘ című témakört 🙂 Ma délután – a teljesség igénye nélkül természetesen, mivel annyi hülyeség van az oldalon, hogy azt nézni is tereh – kiollóztam néhányat a hét frissensült klasszikusaiból (dőlttel az én megjegyzéseim):

  • Negyed 5 ugye hogy 17:15? (naná. el ne hidd senkinek ha mást mond) (link)
  • A lányomnak a barátai ízléstelen ábrát rajzoltak valami nagyon erős filccel az egyik cicijére és sehogy nem tudjuk leszedni. Mégis mit tegyünk? (vágjátok le. más megoldás nincs) (link)
  • Cigány vagyok, van mondanivalód? (legyen?) (link)
  • Nagyon izgulok, 1 hét múlva megyek Londonba munkát keresni! Megnyugtatnátok egy kicsit? (nyugi, a legrosszabb ami történhet az az, hogy már a reptéren elrabolnak, eladják a fél vesédet a feketepiacon, téged meg kurvának nemtől függetlenül) (link)
  • Merre kell forgatni a kormányt jobbra kanyarodásnál? (ki mondta, hogy forgatni kell?) (link)
  • Ha a konyhában sok a mosatlan és mindig ellepik a bogarak és a kukacok, azt hogyan tudom megszüntetni? (és még mi hittük azt, hogy Győrben durva állapotok voltak az albérletben… amúgy a válaszom: nem kell aggódni, a kukacokat, meg a különféle csúszómászókat úgyis meg fogják enni az előbb-utóbb megjelenő patkányok) (link)
  • Mi a teendő ha maga a pénisz is szőrös? (no comment …) (link)
  • AIDS-es lehetek egy k*rvától? (dehogyis, ki mondta ezt a hülyeséget neked? a 14 éves szűzlányoktól viszont óvakodj!) (link)
  • Egyszerűen nem értem miért nem mernek leszólítani 1 nőt a pasik utcán? Ennyire félnek a visszautasítástól? Annyira zavaró hogy 1 óráig bámul, de nem tesz semmit pedig én adok visszajelzést ha teszik a fiú (most komolyan: tegyék fel azok a nők a kezüket, akik szeretnék, ha úton-útfélen ilyenek röpködnének feléjük, hogy pl. "szijjaebébi, gyeremárigyunkegysört!") (link)
  • Mindig gumitalpú papucsban vasaltok? (nem, néha acéltalpú tűzoltócsizma szokott lenni rajtam.) (link)
  • Az jelent valamit, ha valaki azt mondja hogy hiányzol neki? (persze, olyankor mindig esik a forint ára) (link)
  • Enyhe gerincferdülésem van, ez nem akadálya lányoknál? (dehogynem, messziről kiszúrják, ezért nem lesz soha csajod, lúzer!) (link)

És a végére a bónusz:

  • Milyen egy férfibe élvezni?

És a válasz az oldalról, amelyet mintha én alkottam volna:

Próbáld ki apádon! 😀
És aztán ne mondd el, engem nem érdekel!
(link

Egyelőre ezek voltak azok, amikre azt mondtam, hogy ilyen egész egyszerűen nincs, de biztos vagyok benne, hogy ha kicsit jobban feltúrom a szemétdombot, még több gyöngyre fogok találni 🙂 Folyt. köv.!

Kategória: Régi post  Tag(ek): , ,  7 hozzászólás
Köszi srácok!

Annak ellenére, hogy néha más kép alakul ki róluk (mint mondjuk pl. az egyik stafftag Puruttyás megnyilvánulásai alapján) mégiscsak jó arcok ezek a bloghus srácok. Leszarják, hogy a blogod alig generál forgalmat, reklámbevételt meg még annyit se (konkrétan semmit) mégis ha írsz nekik, hogy valami nem úgy néz ki a kis háztájidon, mint ahogy azt megálmodtad, akkor nem restek végigbogarászni az egész kódot, hogy megtalálják a hiba okát. Köszi srácok!

Kategória: Régi post  Tag(ek): ,  Kommentáld!
A Google Maps-on tényleg minden rajta van

(Forrás)

Kategória: Régi post  Tag(ek): ,  2 hozzászólás
Ha zajt akartok

Remélem, hogy Lukács Laciék nem fognak megsértődni, hogy az egyik albumjuk címét ezennel kölcsönvettem (amin amúgy a Tankcsapda legeslegjobb száma, a Törölközők teniszütőkkel is helyet kapott, de ez egy teljesen mellékes információ), de mindenesetre elég frappáns lesz a most következő témához, mivel egy netrádiót szeretnék nektek ajánlani, amelyet egy nagyon jó barátom szerkeszt szabadidejében, és bizton állíthatom, hogy jó ízléssel áldotta meg az Isten (mondjuk aztán kinek mi a jó ízlés, pl. a hardcore gabber zenét hallgatók nem feltétlenül fognak rajongani az általa pörgetett muzsikákért :)).

Szóval: tessék buzgón kattintgatni ide, a felülete enyhén spártai még, de a funkcióját teljes mértékben ellátja: 

http://bobesz.brotherhost.eu/

 

Tessék szépen elkönyvjelzőzni, ha megtetszett az anyag, ami betámadta a hallójárataitokat! Lesz kívánságműsor, meg hasonló nyalánkságok, ha elegen lesztek hallgatók! 🙂

Kategória: Régi post  Tag(ek): ,  Kommentáld!
Esti rémmese

Azoknak, akik szeretnek félni, itt egy érdekes linkecske:

http://www.fn.hu/makro/20090218/milyen_is_allamcsod/

Mostanában mi is beszélgettünk erről a baráti körben, de senki nem ásta még bele magát ennyire a témába, mint mondjuk ennek a cikknek a szerzője… Tanulságos olvasmány!

Kategória: Régi post  Tag(ek): ,  Kommentáld!
Demagógia

A demagógia (a görög demos, nép és agogos, vezetés szavakból) a retorika azon fajtája, amely az érzelmekre és az előítéletekre próbál hatni. A politika és a politológia egyaránt használja, általában tetszetős, részigazságokon, vagy irreális elképzeléseken alapuló politikai programok vagy kijelentések rosszalló (pejoratív) megjelölésére. Számos jelzős szerkezetben is előfordul, attól függően, hogy a politika vagy a kijelentés mely területre vonatkozik (például szociális demagógia, faji demagógia, osztálydemagógia).

Nézzünk egy iskolapéldát a demagógiára: 

 

(A videóban szereplő érzetek:

giggles – röhögőgörcs ♦ munchies – zabagép talkative- beszédkényszer happy – boldog lazy – lusta relax – lazulós dr chill – még lazulósabb 🙂

és a rosszfiúk:

memory loss – memóriazavar panic attacks – pánikrohamok paranoia – üldözési mánia)

Kommentáljam? Akkor kommentálom. A fenti videóban a következő történik: srác rágyújt egy marihuánás cigarettára, és az agyába először vicces gondolatok érkeznek meg, majd jönnek a rossz gondolatok, és tönkretesznek mindent. Ez egy lószar, a demagógia klasszikus esete. A videót az addict blogról nyúltam (a mai nap a lopkodások jegyében fog eltelni, sebaj :)), érdemes megnézni az ott született kommentárokat!

 

A Google ennek biztos örülne…

Íme egy kép egy remekbeszabott körüzenetről, amelyet 5 napja kaptam egy általam elég ritkán látogatott torrentoldalon (konkrétan a SexTorrents-en):

Röviden tehát arról van szó, hogy az oldal tulajai effektíve felszólítanak arra, hogy kattintgass az oldalon a Google által elhelyezett hirdetésekre. Ebben első hallásra semmi durva nincs, de ha hozzáteszem azt, hogy az oldal üzemeltetője szerződést kötött a Google-lal (lényege: ő engedi, hogy az oldalán legyenek reklámok, cserébe a kattintásokért a Google tejel némi cash-t), amiben szigorúan ki volt kötve, hogy ilyet tilos művelni, azaz nem szabad még csak kérni se az oldal látogatóit a kattintgatásra, az egyből más megvilágításba helyezi a dolgot :). Ennek alátámasztásaként itt egy cikkely a Google Ad Manager ÁSZF-jéből:

2.3

Tiltott tevékenységek.
(…)

(d) jutalom ajánlásával, vagy bármilyen manipulatív, megtévesztő, rosszhiszemű vagy csalárd módon elérni azt, illetve előírni, vagy arra bátorítani végfelhasználókat vagy bármely harmadik személyt, hogy akár tudtukkal vagy tudtuk nélkül, nyissanak meg reklámokat, beleértve korlátozás nélkül a Program Hirdetéseket is

Erre ez az okos admin kiküldi mind a 11000 felhasználónak ezt a körüzit 🙂 Csak gratulálni tudok 🙂

(Nem, nem fogok átmenni asvainfóba, meg fikablogba, csak ez a levél eléggé meglepett :))

Kategória: Régi post  Tag(ek): ,  Kommentáld!
Unod az iwiwet? Itt a noba!

Az ötlet elég meredeknek tűnik. Adva vagyon egy közösségi oldal, ahol nem feltétlenül csak arról szól az egész, hogy jelölgetjük egymást, meg hogy megosztjuk egymással a kutyánkról/gyerekünkről/bepiált haverokról/stb. készült képeinket, hanem arról, hogy pénzt adunk kölcsön, és pénzt kérhetünk kölcsön effektíve vadidegenektől. Külföldön már jó ideje virágzik ez a dolog, nálunk most februárban indult az első ilyen oldal, a www.noba.hu.

Az oldalon teljesen korrekt kis GYIK várja az érdeklődőket, hogy minden kételyt eloszlassanak az érdeklődők fejében, ezekre most külön nem is térnék ki. Ami érdekes számomra az az, hogy milyen igény hatására indult meg ez az oldal: szerintem a bankokba vetett bizalom megingása lehet a fő oka. Az emberek párszáz ezer forintos kölcsönhöz eddig bankoktól (esetleg uzsorásoktól) juthattak hozzá, most itt a lehetőség, hogy kikerüljék a pénzintézetek esetenként eszméletlen THM-ekkel operáló személyi kölcsön lehetőségeit. Ezen az oldalon főleg magánemberek a kölcsönt felvevők, és a kölcsönt adók is, sőt, van lehetőség ún. baráti kölcsönre is, amikor semmi kamatot nem számol fel a rendszer. Érdekesnek tűnik számomra, hogy egy nagyobb összegű kölcsön felvétele esetén akár 50-100 hitelező által adott kisebb tételekből is állhat a folyosított pénzmag (magyarázat itt, szintén közérthetően)!

A rendszer (szerintem) egyetlen hátránya a magyar jogrendszerből adódik, mivel egyenlőre csak kamatmentes hitelügyletekbe szállhat be egy hitelezni vágyó felhasználó, tehát tulajdonképpen pluszpénzt nem tud nyerni a dologgal. Ez várhatóan vissza fogja vetni az oldal fejlődését, mivel az egyetlen ösztönző erő a tőkével rendelkező usereknek az lesz, hogy egy jó célt támogathatnak a pénzükkel, viszont nyereséget nem realizálhatnak belőle (jót tett nekem az ING-s pályafutásom, tudok ilyen szép szakszavakat is :)).

Zárszóként következzen egy idézet az oldalról:

Mit szeretnénk?

Szeretnénk, ha a noba hozzá tudna járulni ahhoz, hogy továbbléphess.
Szeretnénk, ha a noba segítségével sok kicsi, de nagyszerű ötlet valósulna meg.
Szeretnénk, ha jó ügyek köré a pénzen túl aktív, támogató és együttműködő közösség is szerveződne.

Remélem, hogy ez így is lesz 🙂 (Ja, igen: nincs valakinek meghívója az oldalra? Gépet kéne bővítenem… :D)

(További infóért katt ide)

Kategória: Régi post  Tag(ek): , ,  Kommentáld!
This is the beginning of a…

Örömmel jelentem be, hogy a mai naptól kezdődően társbloggá fogadtam a Tümm-tümm blogot, ami azért jó, mert így lelkiismeret-furdalás nélkül lopok el tőlük mindenféle videókat/cikkeket/kutyaf*szát 🙂 Ezennel kirakom a kis logojukat a bal jobb oldali sávba, tessék szaporán kattintgatni, nem gyengén idióta (a szó jó értelmében) emberkék szerkesztik 🙂

Néhány napja volt szerencsém chatelni a stábjuk tagjaival, miközben épp a fizetésük nagy részét itták el az albérletük meghitt zugában, íme néhány gyöngyszem, amit megosztottak velem a buliról (Dezsőke: a Tümm-tümm blog oszlopos tagja, ill. néha más résztvevők, én: én):

van ám még tovább is…

A 12 leghasznosabb Firefox plugin

Újabb közszolgálati blogbejegyzés fog következni. Ebben a postban megosztom veletek, hogy melyek azok az ún. pluginek, amelyek nélkül effektíve el sem tudnám képzelni a netezést. Először is tisztázzuk, hogy mi is az a plugin, vagy magyarul kiegészítő. Ezek olyan kis programmodulok, amelyek segítségével kibővíthetjük egy-egy program tudását, új funkciókat építhetünk az adott alkalmazás addigi lehetőségei közé. A Firefox fejlesztői (hála a program nyílt forráskódjának) szabad utat adtak a garázsfejlesztőknek, hogy saját kis kiegészítések százait adják ki a már amúgy is sokoldalú programhoz (amely szerintem ver minden más böngészőt, bár tény, hogy elég sok memóriát zabál, bár akinek 2 darab RAM-os laptopja van, annak ez nem lehet gond :)). Ezek közül a kiegészítések közül jópárat én is használok rendszeresen, ezekről olvashattok alább egy kis leírást.

Ha nem használsz még Firefox-ot akkor a következőt tanácsolnám: használd 🙂 Letölthető tökingyen magyar nyelven innen. Ha már feltelepítetted, és fut, akkor kattints a Letöltés linkre az alábbi kiegészítők közül arra, amelyik megtetszik, és már telepítheted is!

van ám még tovább is…

Kategória: Régi post  Tag(ek): , , ,  2 hozzászólás
  • Témaváltó


      Fatal error: Uncaught Error: Call to undefined function wp_theme_switcher() in /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-content/themes/WP_redlight/sidebar.php:6 Stack trace: #0 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/template.php(790): require_once() #1 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/template.php(725): load_template('/home/raktahu1/...', true, Array) #2 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/general-template.php(136): locate_template(Array, true, true, Array) #3 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-content/themes/WP_redlight/index.php(66): get_sidebar() #4 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/template-loader.php(106): include('/home/raktahu1/...') #5 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-blog-header.php(19): require_once('/home/raktahu1/...') #6 /home/raktahu1/public_html/regiblog/index.php(17): require('/home/raktahu1/...') #7 {main} thrown in /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-content/themes/WP_redlight/sidebar.php on line 6