Kis éji duma

Nagy nehezen, sok napnyi bejegyzés-írás nélkül eltöltött nap után végre megint sikerült időt szakítanom erre az apró kis oldalára a netnek, amin az okosságaimat kinyilatkoztathatom a világnak. Sajnos heveny Sims2-fertőzésben szenvedek, hála a drága barátnőmnek, aki pár nappal ezelőttig napi 3-4 órát játszott ezzel a csodával, így most, hogy blogot írok a fejem főlé képzelek egy töltődő kis kék kémcsövet 🙂 (addig jó, amíg nem érted, hogy miről beszélek, hidd el). Súlyosabb állapotomban egy-egy jó poén elsütése után még kis pluszjeleket is látok a fejeink felett, de az már tényleg durva…

Ez hasonló tünet, mint Tamás barátom, aki annak idején, amikor a Carmageddon nagy játék volt, vezetés közben mindig rá akarta húzni a gyalogosokra a kormányt némi pontszám reményében… 🙂

Igazából nem is ez lenne a post fő témája, bár a címéből kiindulva nem is lesz központi téma csak rizsa teljesen öncélúan, se-füle-se-farka, csak úgy bele a nagyvilágba 🙂

Szeretném bejelenteni a következőt is:

 

 

Nos a képpel kapcsolatban a következőket szeretném kérni: azok a kedves illetők, akik csak direkt kib@szásból nem nézik meg az oldalamat, és közben halkan kuncognak magukban, hogy "háhhá, ez a kis hülye, biztos megunja előbb-utóbb, csakazértse kattintok azokra a linkekre, amiket szanaszét hagy a neten, háhháá!", szóval tőlük a következőt kérném: kattints, vagy menj ***ba. Köszönöm. (Igen, eleve hülyeség ez az egész, mondhatni paradox, mert ők úgyse olvassák ezt, mert ha olvasnák, már nem tartoznak ebbe a csapatba, na sebaj.) Mert ez így egyenlőre elég röhejes. De no problem, ahhoz képest, hogy kemény két napja létezett a blog, de még senki se nézte meg, én meg sírtam iwiw-üzifalon (közel álltam hozzá, hogy nekiálljak floodolni is, annyira ki voltam bukva), hogy "könyörgöm, legalább egy valaki!" kifejezett haladás 🙂

Más:

épp ma estem át egy komolyabb Windows újratelepítésen. Ez magában nem kéne, hogy durva dolog legyen, ismerek olyan embert, aki átlagban hetente telepíti (gratulálok az idegeihez, kötélből kell, hogy legyenek), de nálam egy megerőltető, stresszes, és hosszadalmas folyamat. Tény, hogy utána új erőre kap a gép, de az a sok macera, mire minden driver-t, kieget, témát, roketdokkkkot, kutyaf@szát újra felrak az ember… És a vicc az egészben, hogy egy hét után kellett újra eljátszanom az egészet, mert voltam olyan hülye, és felraktam egy buherikszpét. Buherikszpének nevezzük azokat a nem nagyon (nagyon nem) legális megoldásokat, amikor fiatal, lelkes, tehetséges (már amelyik), törvényeket a végletekig betartó srácok vesznek egy alap gyári ikszpét, és szépen átalakítják, új témákat pakolnak bele, megbuherálják a registryt, hogy pl. ne akarjon mán minden lefagyásnál a neten keresztül jelentést küldeni, meg ne bubiüzizzen, hogy kevés a lemezterület, stb. Mindez szép is (tegye fel a kezét, akit nem idegesít az állandó "Jelentés küldése a Microsoftnak" üzenet! Na ugyehogyugye!), de amit egy hete felraktam, az kb. 6 nap alatt összef**sta magát rendesen. Volt olyan, hogy bátorkodtam addig merészkedni, hogy esetleg a Winampban rámenjek az Add Folder gombra, amire ő egy teljes fagyással válaszolt, kb. mintha az egeret csak dísznek biggyesztettem volna a gépre, és funkció híján csak dilettantizmusomban szeretem rángatni ide-oda, mert úgyse csinál semmit. Na kb. a 10. ilyen esetből adódó resetelés után untam meg a kicsit…

Szóval ha valaki jót akar magának, akkor szerintem a Pluto álnéven futó csodát ne nagyon erőltesse, elég rapszodikus a hangulata néha. Amúgy valamikor régen olvastam, hogy az ikszpé egy Trabanthoz hasonló hobbigéppé degradálja a PC-t, amit szeret az ember bütykölni, javítgatni, de biztos lehet benne, hogy akkor megy gallyra, amikor a legkevésbé hiányzik…

Aztán:

pár napja/hete még nagy gépbővítési lázban égtem, mivel láttam Tamás barátomnál a GTA4-et/Crysis-t/Bioshock-ot/Assasins’sCreed-et/Barbie Fashion Designer-t egy viszonylag bika gépen, és ráeszméltem, hogy nekem ez a látványvilág mindent megér. Nos azóta már változott a helyzet, mivel kiderült, hogy elég vicces ötszámjegyű összegekkel tartozok bankoknak (bár ez a tény eddig előttem titok volt, de ez nem mentesít az alól, hogy megint azon stresszeljek, hogy honnan a ***ból szerzek ennyi pénzt), és úgy döntöttem, hogy mégse szeretnék sok pénzt ilyen hülyeségekre áldozni. Ez kábé az a szitu, mint amikor a nagydarab kopasz kidobó üvöltve közli veled egy szórakozóhelyen, hogy takarodj haza, mert különben súlyos testi sértést fog elkövetni ellened, meg különben is milyen dolog lehányni a pulto(S)t, amit te úgy fogsz fel, hogy "hát persze, amúgy is már lapos volt a buli, meg különben is haza akarok menni, de persze nem azért mert mindjárt megölnek, hanem mert én akarom így" 🙂

Szóval: gépet nem bővítek, de rájöttem, hogy nem is akarok, mert van új dolog ami lekössön a gépemen, amit úgy hívnak, hogy:

Nintendo64 emulátor!

(Kiskáté következik:

Nintendo64: a Nintendo cég egy viszonylag korai játékkonzolja, ami a 90-es évek végén került piacra, és a kor színvonalán szép grafikával megáldott játékok futtatására volt képes.

Emulátor: olyan PC-re íródott program, amely segítségével régebbi számítógépek (pl. Commodore gépek), illetve játékgépek/konzolok (pl. Super Nintendo, Gameboy, Playstation) játékait/programjait lehet Pc-n futtatni.)

 

És komolyan mondom: jobban szórakozom, mint az utóbbi időkben bármilyen játékkal! A grafika már enyhén avas, a zenék se vannak a toppon (bár a prüntyögés kategóriánál egy kicsivel jobbak), de ez a hamisítatlan debil infantilis Nintendo hangulat, ami pl. a Super Mario64-ből árad az üt mindent! 🙂

És hogy el is higyjétek amit rizsázok, itt egy videó:

  

 

Na ugye, hogy debil, és infantilis? Megmondtam…

Akit még nem rettentett el az egésztől ez a videó, annak némi segítség az induláshoz:

Emulátort itt találtok (pofon egyszerű a kezelése, de ha nem megy, írj):

http://www.pj64-emu.com/downloads/

Játékokat pedig itt:

http://www.emuparadise.org/roms/n64/

Ajánlott játékok:

Banjo-Kazooie.z64
Banjo-Tooie.v64
Bio F.R.E.A.K.S..z64
Clay Fighter 64.n64
Forsaken 64.z64
Gex 64 – Enter the Gecko.z64
Harvest Moon 64.rom
Legend of Zelda, The – Majora’s Mask (U) [!].z64
Mario Kart 64.z64
Micro Machines 64 Turbo.z64
Paper Mario.v64
Paperboy.z64
Resident Evil 2.z64
South Park Rally.z64
Star Fox 64 (U) [f1].v64
Super Mario 64 (U) [!].z64
Super Smash Bros..z64

Wipeout 64.z64< br />Yoshi’s Story (U) [!].z64

Jó szórakozást!

Kategória: Régi post
Követheted a válaszokat az RSS 2.0 feed-en keresztül. Írhatsz hozzászólást, vagy trackback-elheted a saját oldaladról.
Írj kommentárt!

XHTML: Használhatod ezeket a tag-okat: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

  • Témaváltó


      Fatal error: Uncaught Error: Call to undefined function wp_theme_switcher() in /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-content/themes/WP_redlight/sidebar.php:6 Stack trace: #0 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/template.php(790): require_once() #1 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/template.php(725): load_template('/home/raktahu1/...', true, Array) #2 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/general-template.php(136): locate_template(Array, true, true, Array) #3 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-content/themes/WP_redlight/single.php(57): get_sidebar() #4 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/template-loader.php(106): include('/home/raktahu1/...') #5 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-blog-header.php(19): require_once('/home/raktahu1/...') #6 /home/raktahu1/public_html/regiblog/index.php(17): require('/home/raktahu1/...') #7 {main} thrown in /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-content/themes/WP_redlight/sidebar.php on line 6