Annyira utálom amikor több napnyi történés felgyűlik úgymond dokumentálatlanul. Ilyen esetekben szokott előfordulni az, hogy azt se tudom hol álljak neki a sztori elmesélésének, bár pozitív tendenciának tudom be, hogy – néhány héttel ezelőtthöz képest – komoly mennyiségű élménnyel gazdagodok mostanában akár pár nap alatt is, és ez a tény okozza azt, hogy sok megosztandó sztorim képződik, amelyek leírása nehézségeket okoz számomra (nna). Ugye hétvégén elég macerás postot írni – net híján, pontosabban nyugodt percek híján, mivel net még csak csak akadna – tegnap meg még ráadásul húsvét is volt, szóval tolódott a dolog. Ennyit a csúszás hátteréről, következzen a rizsa, amely interpretálása – tekintettel arra, hogy 19 órája ébren vagyok, továbbá megittam (már megint) vagy 4 sört – nehézkes lesz, de a lehetőségekhez képest igyekszek majd épkézláb magyar mondatokat írni, ígérem 🙂

Tegnap jelentem a Somlón tettünk tanulmányi kirándulást én, Jucc, és néhány barátom. Sajnos a pincéknek a közelébe se mentünk, pedig aztán néhány pohár után már az a kurva savanyú alkoholos lé is finomnak tűnik, amelyet a hegyen termelnek a jómunkás emberek (és akkor most természetesen bocsánatot kérek a somlói borok elkötelezett híveitől, de én nem szeretem), viszont felmentünk a kilátóba, és a várba is. Előbbi a nevét amúgy fogalmam sincs honnan kaphatta, mivel kilátás az speciel nem nagyon van, viszont van a hegy tetején egy szép kis tisztás, ahol csodálatos maligángőzös szalonnasütéseket lehetne rendezni, már ha az embernek nem kéne másnap Fehérvárra indulnia az 5:30-as busszal. A hely amúgy kifejezetten feelinges, Tamás barátom fel is vetette, hogy kéne itt fesztivált szervezni, mire én közöltem vele, hogy a speciális mentők valszeg csoportos kedvezményt adnának, ha egy este alatt kb 30 fosrészeg fiatal esne bele a környék szakadékaiba (amúgy egyszer Zircen a Buli nevű rendezvényen Hori barátommal, és akkor aktuális barátnőjével majdnem sikerült meghalnom egy borgőzös éjszakán megkísérelt éjszakai hegymászás közben, de ne térjünk el a tárgytól). A vár már érdekesebb volt, konkrétan volt néhány perc, hogy percekig meg se tudtunk szólalni, csak ittuk be a panorámát. Gyönyörű volt nna. Szabályosan ki is ment a fejemből, hogy milyen kínok árán vonszoltam fel magam, és kedves barátnőmet ide (cigimentes életmódtól nő a tüdőkapacitás? lószart! :)), és milyen is volt az a néhány ijesztő pillanat, amikor úgy éreztem, hogy menten asztmás rohamot kapok. Ennyit a friss, erdei levegő jótékony hatásairól is, inkább bújok be egy jó kis szennyezett városba 🙂

Másnap persze vissza Fehérvárra, hajnalban kelés, utána "meló". Ezt el kell mesélnem: találtam egy olyan netes oktatást, ami a konfliktuskezelést tanítja. Na, ebben volt egy olyan rész, hogy egy néni magyaráz neked, hogy "Ne felejtsd el, hogy én vagyok a főnököd, és azt kell tenned amit én mondok", és ki kell választani a 3 felkínált válasz közül, hogy melyiknél ér beljebb a nyelved a seggében. Ha jól válaszoltál, akkor mosolygott, én meg már vártam, hogy mikor fogja ledobálni a textilt, mint egy strippokerban 🙂 Sajnos erre nem került sor, pedig a kurzus készítői helyében nem hagytam volna ki a ziccert, speciel engem jobban érdekelt volna az egész 🙂

A műszak utolsó hatvan percét már elneveztem magamban "töltsünk ki értelmetlen teszteket Facebookon" órának, így tudtam meg magamról, hogy én egy papucsállatka vagyok (Koránt sem vagy olyan határozott, mint aminek mutattod magadat. Mélységesen lusta vagy. De legalább a testedet borító csillók szinkron mozgást végeznek, mint az enyhe szélben ringó búzatábla), illetve hogy egészen biztosan a Pokolra fogok jutni. Miután ezekkel is megvoltam, a jól végzett munka megnyugtató érzésével pattantam fel a biciklimre. Már a porta környékénél jártam, amikor a portásfülkéből kilépett egy őr. Aki olvasta az előző postot, az tudja, hogy milyen kellemes, meghitt viszonyt ápolok ezekkel a lényekkel, ezért a lehető legkisebb feltűnéssel igyekeztem leszállni a nyeregből. Ezután gyalogosan közeledtünk egymáshoz. Tutira vettem, hogy mindjárt ideér, lever egy pofont, és a fülemnél fogva kihúz a Park területéről, vagy esetleg közvetlen közelről fejbelő. Egyre közelebb ért, én meg igyekeztem nem odafigyelni rá, és ekkor… elment mellettem. Kibaszott paranoia 🙂 Holnap akkor is tekerek, ha őrt is kell miatta vernem. Amúgy ma mesélték, hogy azért nem lehet biciklizni az Ipari Park területén, mert egyszer réges-régen (egy messzi-messzi Galaxisban) az egyik Videoton-vezér részeg kisfia elgázolt egy kerékpárost – na azóta tilos biciklizni 🙂 Érthető a logika, nem?

Délután aztán jött a – szinte hagyományszámba menő – velencei kiruccanás, meg a nagy sörök, de szerencsére ma azért nem aljasodtam le annyira mint múlt héten (az volt az a nap, amikor a "Minél többet élsz…" c. postot "írtam"), sőt. Megnéztük a Chelsea – Liverpool meccset (bazzzzzzzz!!), illetve találkoztam néhány új arccal is. Zé bátyja is közéjük tartozott, akiről tudni kell, hogy egy kurva nagy darab srác, és jövő héttől effektíve egy helyen fogunk dolgozni. Mármint mi ketten 🙂 Diszisztebiginingofabjútifulfrendsip mondhatni. Úgyis kevés a kidobó alkatú arc az ismeretségi körömben 🙂

Most pedig itt ülök, frissen fürcsizve, jópár óra alváshiánnyal, és pár sörrel a gyomromban úgyhogy szerintem nem ártana aludnom se. Rengeteg mindenről tudnék még írni, de ezek holnapra csúsznak át, mert a szervezetem egyre nyilvánvalóbb jelzésekkel tudatja, hogy épp itt az ideje, hogy aludjak egyet ebben a tavaszi eső által áztatott városban.

Szerk:

(csak zárójelben: ez a 100. post!)