Rájöttem, hogy ez a kedvenc módom az írásra: amikor csak lököm a süket vakert a pajeszotok alá mindenféle különösebb cél, vagy központi téma nélkül. Persze a blog nem válhat ‘Kis éji duma 4-5-6-…’ című postok sorozatává, mert csak néha adott minden körülmény egy ilyen kis szösszenet megírásához, sajnos. Ilyen ez a mai este is: közeleg a vihar, volt söröm, szól az Üllői Úti Fuck, és viszonylag kellemesen érzem magam a bőrömben. Betudható ez annak is, hogy – a múlt heti faszságaim ellenére is – ráeszméltem arra, hogy van egy lény, akinek fontos vagyok, és tényleg elfogad minden hülyeségemmel együtt. Basszus, hogy ez eddig nem tudott tudatosulni bennem ennyire! Talán az kellett hozzá, hogy majdnem elveszítsem? Fenetuggya, mindenesetre most úgy érzem magam, mint egy puha, meleg biztonságos helyen (igen, olyan érzés :))

Aztán volt még olyan is mostanában velem, hogy egy nap alatt sikerült leküzdenem azt a pánikszerű érzést, ami az okozott, hogy elég komolyan fenyeget egy lightosabb pénzügyi csőd veszélye. Mondom, egy nap kellett hozzá, hogy rájöjjek arra, hogy a rágódástól még nem lesz több pénzem, viszont cserébe kajak kiidegelem magam, ami nem jó dolog, mert árt a szépségnek 🙂 Ennek jegyében már pár napja a nagyon megnyugtató ‘leszarom’ életfilozófia lengi be napjaimat, mondhatom egész kellemes érzés, mindenképpen tessék kipróbálni!

Ehhez szervesen kapcsolódik az a tény, hogy ahelyett, hogy itt pötyögök mindössze egy sörrel a bendőmben már bizony  túl kéne lennem egy kellemes kis Tankcsapda + Kispál koncerten Várpalota mellett egy erdőben, és bizony meglehetősen bebaszcsizott állapotban kéne ténferegnem össze-vissza egy feltehetően műanyag poharas sörrel a kezemben, amelyet kuponért vásároltam volna magamnak. Nos, ez – pénzhiány miatt – elmaradt, sőt egy napot se fogok eltölteni a fesztiválon (amely Pannónia Fesztivál névre hallgat a gyk.), de vigasztal a tudat, hogy lehet hogy a többi nyári bulin se fogok 🙂 Éljen a válság, éljen a nagy magyar valóság! Kész szerencse, hogy ma este még ez se tud nagyon érdekelni, bár pár órája bent a cégnél Kispál koncertfelvételt hallgatva kicsit elkapott az a ‘bassza meg, miért nem tudok ott lenni?’ érzés, de szerencsére sikerült leküzdeni. Mindenesetre ma este is remekül működik a héten már oly működőképesnek bizonyult recept: 1 doboz Soproni, némi kaja, és remek zenék, és máris nem is érdekel annyira az a rohadt feszt… (vagy csak önámítok, fene tudja :)) Tiszta kispolgárias életmód ez, én mondom nektek…

A tegnapi este amúgy az régiúj zenék felfedezésének jegyében telt el a számomra, és az előző postban linkelt csodálatos Tiesto-féle endorfinbomba csak egy volt a tegnap esti zenei élményeim közül. Többek között sikerült hozzájutnom a Kill Bill című amúgy iszonyatosan odaverős film szintén remekbeszabott zenéihez, azon belül is olyan nagysikerű klasszikusokhoz, mint ez itt:

Tudjátok, amikor abban a japán étteremben a mezítlábas ferdeszemű lánykák csapatják a pöngetős rakenrólt…. amúgy tudtátok, hogy ők egy komoly zenekar, konkrétan 1986 óta nyomják az ipart? Nagyon elvetemült zenei ízléssel rendelkezőknek ajánlom a munkásságukat 🙂

A napokban még volt valami ami újra lázba hozott, mégpedig egy játék. Már többször végigvittem, sokszor megfordult a vinyómon, ismerem az utolsó szegletéig, és mégse unom, ez pedig a jó öreg GTA: Vice City. Bizony, hiába jött ki azóta a San Andreas (ami szintén nagyon jó a maga nemében), és a GTA IV (ami még jobb, csak még pár évig nem lesz olyan gépem, amin futni fog), nekem akkor is ez maradt az etalon. Terveztem neki már tegnap is egy saját postot, de a neten nem találtam olyan screenshotokat, amik méltóan visszaadnák a játékból sugárzó nagybetűs HANGULATOT, így saját magam akartam lőni pár pillanatképet a fílingesebb részeiből a városnak, ahol a játék játszódik, de ez egyelőre technikai okok miatt még csúszni fog kicsit (nem tudom, hogy melyik billentyűvel lehet képet kilopni, már ha létezik ilyen, mert ha nem, akkor rakhatom fel a Fraps-ot vagy a SnagIt-et néhány kép kedvéért).

Amúgy a hétre tervezett éjszakai biciklitúra csúszni fog, egész egyszerűen azért, mert nincs világítás a gépsárkányon, és a legutolsó dolog ami hiányzik az egy szép kövér csekkecske, amit a fehérvári rendőrségnek kéne feladnom záros határidőn belül. Mihelyst olyan anyagi helyzetbe fogok kerülni, hogy megengedhessek magamnak egy olyan befektetést, amely egy kerékpár első-hátsó villogószettre irányulna a helyi Tescoban akkor majd fogok ilyet játszani 🙂