Az értelmetlenségnek is van értelme

Még egy olyan értelmetlen dolognak is, mint ennek a postnak a címe is bírhat értelemmel, csak segíteni kell neki megtelni mondanivalóval. Magától nem fog tudni értelemmel bíróvá válni, hanem bizony hosszas körmondatokkal ki kell fejteni, hogy mi az a jelentésbeli többlet, ami kirángathatja az olyan értelmetlen kifejezések, mint a ‘korrekt politikus’, vagy ‘humánus globalizáció’ posványából. Vegyük ezt a pár sort, amit eddig írtam. Volt értelme? Nem nagyon, de én nagyon jól szórakoztam amíg bepötyögtem…

Igazából arról szerettem volna írni – csak közbe átvette az agyam felett az irányítást a post címének megmagyarázást kényszeresen akaró gondolat, van ilyen – hogy tegnap mi történt velem. Igazából vannak sokkal fontosabb témák is az életben (tényleg ígért Obama egy országot a palesztinoknak, ha már a sajátjukból kitúrták őket? ezt csiripelték a verebek, csak én zacskóban élek, és lemaradok a világ folyásáról), de nem érdekel a politika, se a pénz, se a stresszes kis életem sok apró, de – a hát közepén viszkető, ámde elérhetetlen ponthoz hasonlóan – bosszantó momentuma, amelyek mintha úgy lennének megalkotva, mint egy ügyességi játékban az akadályok, amelyeket ha kikerülsz akkor nyertél, de ha elbénázod, akkor bizony sokszor fogsz nagyon frusztrált lenni mire valahogy megcsinálod. Ma este nincsenek akadályok, nincsenek leküzdendő problémák. Miért is lennének, hisz szinte korlátlan mennyiségben a rendelkezésemre áll az emberiség egyik legnagyobb találmánya (a sör után természetesen, bár ez nem azt jelenti, hogy az áll az első helyen), amelyet vajas-lekváros kenyérnek hívunk. Már csak valami pia kéne, meg esetleg valami társaság, bár most arra se vágyok igazán. Éjjel van, és a közlekedési lámpák sárgán pulzáló fényébe bambulva egyedül enni a konyhában pedig remek elfoglaltság.

Tegnap este egy egészen jó hangulatú sörözés után elbúcsúzván a többiektől hazafele vettem az irányt. A kezemben tartott fél literes vörösboros kólát egy elegáns mozdulattal belevágtam az első szembejövő kukába (ittatok ilyet 155 Ft-ért mostanában? na, olyan is volt az íze…), majd az albérletem felé vettem az irányt. Még volt nálam pénz, ezért egy sört vételeztem még a nap zárásaként a Pingvinben (helyi éjjel-nappali, komolyan mondom szívesen dolgoznék ott néhány hetet, biztos remek történeteik lehetnek az eladóknak a szerda éjjel 3-kor – akár szó szerint is – beeső érdekes állapotban leledző fiatalemberekről), majd egy elég hirtelen ötlettől vezérelve egy olyan irányt vettem, ami köszönőviszonyban sem volt az albérlet orientációjával. Közben szólt a fülemben a Coldplay (amelyről meg kellett hogy állapítsam, hogy egy kibaszott lúzerzene, legalábbis a szerencsétlen nyomorultak a célközönségük, mert olyan szövegeik vannak, hogy ‘nem jön össze semmi, de nem kell a para, szeret téged is valaki, legalábbis anyád biztosan’), jó volt ehhez az enyhe nyáreleji szellőben árnyas lombok alatt egyedül mászkálós feelinghez. Csináltam pár fényképet is, de megintcsak rá kellett jönnöm, hogy szerencsétlen mobilomat nem ilyen feladatokra tervezték, de az egyetlen használható felvételt itt láthatjátok azé’:

Jó fél-háromnegyed óra után magamban kuncogva konstatáltam, hogy sikerült elég szépen eltévednem, de valahol – magamnak is csak épphogy bevallva – pont ez is volt a célom… Eltévedve egy számomra idegen városban olyan utcákon sétálni, amelyeken sose jártam azelőtt, közben pedig szívni be az éjszakát olyan volt, mintha most tenném a magamévá a várost. Furcsán vicces érzés, de tényleg szeretném bejárni ezt a helyet, egész egyszerűen azért, mert valahogy az az érzés motoszkál bennem, hogy most egy viszonylag hosszú időre ez lesz az otthonom. Ennek jegyében túrtam magam bele az utcáiba, és vetettem magam bele parkjainak sötétjébe, és kifejezetten szórakoztató volt kicsit elveszve érezni magam.

Aztán persze kibukkantam egy ismerős helyen, mivel egyszercsak a buszpályaudvarnál találtam magam, de egy olyan irányból, amerre – eleddig – soha nem voltam. Ha valaki látta volna, ahogy hüledezve néztem körbe egészen biztosan azt hihette volna, hogy részeg és/vagy drogos vagyok, de egész egyszerűen nem hittem a szememnek, hogy pont oda sikerült kilyukadnom 🙂 Innen már unalmas volt a hazaút, ugyanazok az ismerős utcák, épületek, szagok… De egy percig se bántam meg, hogy azon az estén továbbmentem az utcán ahelyett hogy – racionális emberhez méltóan – hazamenjek az albérletembe…

 

Szolgközl.:

tessék remek zenét hallgatni, ingyen letölthető az oldalukról-> http://tapeunderground.hu ! Chilles trip-hop, ideális gondolkodáshoz, íráshoz háttérzenének! 🙂

Kategória: Régi post  Tag(ek)):
Követheted a válaszokat az RSS 2.0 feed-en keresztül. Írhatsz hozzászólást, vagy trackback-elheted a saját oldaladról.
Írj kommentárt!

XHTML: Használhatod ezeket a tag-okat: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

  • Tagfelhő

  • Musicbox

  • Még meleg...

  • Szavazás

    • Verárjúfrom?

    • Belépés...