Igen, tudom hogy írtam ma egy olyan elhamarkodott dolgot, hogy nem írok postot, de az állt a háttérben hogy iszonyatmód másnapos voltam még dél fele, és még az egeret molesztálni se nagyon volt kedvem, nemhogy odanyúljak a billentyűzetért
Ez most már elmúlt, úgyhogy egy pillanat alatt megindult az agyműködésem újra, így eszembe is jutott egy zseniális ötlet, ami bőven megér egy postot, és aminek a neve: nosztalgia!
Tudnotok kell, hogy nekem már nagyon régóta vannak ilyen blogírói ambícióim (olyan régóta, hogy amikor először nekiálltam egy weboldalt összebütykölni Frontpage-ben, akkor még nem is volt ismert az a szó, hogy ‘blog’), és egész tetemes mennyiségű cuccot gyűjtöttem össze anno mindenféle érdekes témában, azzal a címszóval, hogy ‘egyszer majd publikálom őket, és mennyire jó lesz az mindenkinek’.
A gyűjteményemet persze nem akarom egy postba sűrítve rátok zúdítani, úgyhogy kezdjük talán ezzel a részével:
A Terror News akta
Az ifjabbak (és a kevésbé monitorfejűek
)már talán nem is emlékeznek erre a mozgalomra, amit úgy hívtak, hogy lemezújság. Hogy ez mit is takart? Naggyon eccerű: adva volt néhány srác, akik – net híján – programokat írt, amelyek keretet adtak mindenféle cikkeknek. Az olvasó is publikálhatott (sőt, muszáj volt, mert a szerkesztők nem lettek volna képesek megtölteni a magazint), és végül az egész egy nagy haveri dologgá ment át (bár nem minden esetben), és mindenki kiadhatta magából, ami a szívét nyomja. Nna, ilyen volt a Terror News is. Én -szokásomhoz híven- erről a dologról is lemaradtam, mivel amikor az újság megszűnt (kb. ’97 táján) még számítógépem se volt. Késöbb persze bepótoltam a dolgot, és úgy éreztem, hogy közéjük tartozom. Rengeteg dologra hívták fel a figyelmem (zene, élet a nagy pösti milliőben, stb.), és így sokat tanultam tőlük. Persze az a gyerekes naivitás is érezhető helyenként a cikkeken, ami a 15-16 évesekre jellemző, de talán ez még előnyére is vált az egésznek.
Szóval: a magam hülye osztályozási formái szerint kigyűjtöttem néhány nagyon ütős cikket, ill. egyéb írást egy pár éve, gondolván, hátha még szükségem lesz rá. A gond csak az velük, hogy DOS-formátumban “lopott” ki a lemezújság beépített opciója (naná, akkoriban még a DOS volt a menő), így néhány karakter kissé hülyén fest a cikkekben. Ezekért elnézést kérek, amúgy szerintem az élvezhetőséget nem rontják.
És eljött a pillanat, hogy megosszam veletek ezeket a gyöngyszemeket. Jó szórakozást!
Eddig az eredeti idézet egy sose publikált weboldalamról, kezdésnek pedig következzék a nagyon Best of-ból néhány vicces írás:
Rambó 1:
(részlet)
>
Rambó tudta, hogy Tészta üldözni fogja. Még jó, hogy szolgált a
zöldgatyásoknál, mert így ott megtanult: mókusul, csigául, kutyául és egy
kevés angolt is. Tehát a mókusokkal és a csigákkal "Tésztaörség" fedônéven
ôrséget szervezett, merha véletlenül jönne Tészta... És jött vele Ornyell!
meg a kutyák: Szandokán, Néró, Cézár, Buksi és Rexi. De mivel a mókusok és a
csigák rohamhírláncon értesítették Rambót, ezért ô felkészülten vára az
ellenséget.
Letöltés itt -> http://data.hu/get/1120674/RAMBo_1.doc
Rambó 2:
(részlet)
>A golyó letépte Rambó bal karját, de ô ment tovább.
Lábával belelépett egy ürgelyukba, és az óriási lendület miatt benszakadt.
Pofára esett, kése levágta a jobb karját. Az orrán húzta magát, hogy
elharapja Tészta torkát. Tészta felugrott és szétlôtte Rambó fejét, aki
utolsó erejével szembeköpte Tésztát, aki megvakult és elvesztette
eszméletét.
Letöltés itt -> http://data.hu/get/1120681/Rambo_II.doc.html
Első körben ennyi, természetesen ez csak az egyik srác néhány szösszenete, azok közül, akik írtak ebbe a magazinba, tehát ha nem jött be, akkor sem kell csüggedni, folyamatosan fogom küldeni az infót, és biztos lesz közte olyan is, ami tetszeni fog
Például közölni fogom Tomcat ‘hogyan pusztítsunk el egy óvodát’ című nagyszabású művét is
További infó erről az egészről amúgy ezen az oldalon érhető el:
http://hampage.hu/nosztalgia/tn/index.html
Ezek is érdekelhetnek:
