Újra eljött az idő, amit már gondolom mindenki nagyon várt: újabb adagot teszek közkinccsé ebből az okosság-gyűjteményből, amit ennek a lemezújságnak köszönhetően felhalmoztam. (Aki esetleg nem érti, hogy mit beszélek, az kattintson ide izé ide!) Ezúttal néhány gyöngyszemet osztanék meg veletek Tomcat papa korai munkáiból, amikor még nem volt ilyen öö… kopasz (remélem most nem náciztam le, tényleg nincs haja). Ő volt az a geek csávó, aki megírta a Revenge-játékokat, amelyek menüvezérelt kalandjátékok voltak, és amelyek nagy népszerűségnek örvendtek annak idején a középiskolákban. Mostanában arról híres a srác, hogy érdekes akciókat szervez, és nagyon utálja a Bessenyei Pétert, meg a Tricikli nevű bloggert. Ennyi elég is róla, következzék egy kis gyűjtemény az írásaiból, amikor még csak coder, és kocka volt:

Nagy az isten állatkertje (ez üt mindent!! :)):

Nagy az isten állatkertje!

( Na de ekkora !? )

Nem tudom, a TN olvasói lapozgatják-e a Bravót, de aki igen, az
találhatott az 1994. decemberi számban a Levelezôtársat keres (vagy valami ilyesmi) rovatban egy Farkas Róbert nevľ elvtársról egy képet, és mellette egy címet, alatta pedig, hogy "Farkas Róbert 15-17 éves lányokkal levelezne". A címet azonban rosszul írhatták ki, mert az összes válaszlevél egy osztálytársamhoz érkezett. Ugy másfél ezer darab. Ćltalában a leghülyébb vidéki picsák írtak, ami persze látszott is a leveleken. Pl.:

"Kedves Róbi! ..."
(Helyesírás, az van!)

"Én egy 16 éves fegete (sic!) hajú lány vagyok..."

"15 éves vagyok, fekete hajú, barnaszemľ, kreol bôröm van, és hat
testvérem, egy vidéki házba lakok."
(Ez se zsidó...)

"Én Szanyba lakok. Szeretek discóba járni. Ha el engednek. Szanyba van discó. A Szany egy falu."
(Ez látszik rajtad, aranyom.)

"Szeretem az álatokat. Van 2 kutyám, 3 macskám, 5 galambom, 8 kis csirkém, 2 kacsám, 2 knédlim, meg egy tengeri malacom, és két nyuszim."
(Ferde hajlamaid nincsenek? Ennyi állat mellett kialakulhatnak...)

"Én mégcsak 12 éves leszek, de igyekszem megnôni, akkor levelezel velem?"
(Ki mondta, hogy leszel?)

"Szija, Rob, én eszter vagyok, festek, szeretek Rajzolni, meg mindent, ami szinezés levono gyüjtés, poszterek."
(Látom, írni, azt nem szeretsz.)

"Én Kecsói vagyok, Kecsón lakok."
(Ez, ha valaki nem tudná, Kecskemétet jelent.)

"Én 17 éves vagyok, Brigitta. Vadászpilóta akarok lenni, mert félek a lovaktól."
(És majd lebombázod az istállót, vagy mi?)

"Kedvenc eggyüttesem a Metalica, Guns And Roses, Edda, 2Unlimited."
(Nem csak a helyesírása, az ízlése se semmi.)

"Én András vagyok, de szeretem a fiúkat. Nem levelezünk?"
(Valahogy mintha kilógna a sorból...)

"Kedvencem a boroskóla, meg a whiskey, de berúgok, akkor hülye vagyok, mint a segg. Máskor is."
(Legalább ôszinte.)

"Én Andi vagyok, Szekszárdon suliba járok. A suli jó. Szeretek a férfi tanárokkal beszélgetni. Csak a rajztanárt utálom, mert egyszer bevitt a szertárba, és simogatni, meg csókolgatni kezdett, és azt utálom. Meg egyszer egy fiúnak belevertem a fejét az ablakba, ki is tört, akkor igazgatóit kaptam, de ne félj, téged nem bántalak."
(Ez a csaj is egy fazon lehet!)

Szóval, ilyen stílusban íródtak ezek a levelek, voltak közöttük jó nyálasak is. Pölö volt egy levélpapír, a következô mintázattal (gyárilag): Egy szôke lány haját szél fújja, és a napszemüvegében egy szép arcú fiú tükrözôdik, miközben apró, rózsaszín szívecskékkel van telehintve a lap. (AAARGH!)

Miután napokig állt a tanítás, mert a tanári kar fele is ezen röhögött, a 4.B. - azaz mi, merthogy a 4.B. az fogalom a Szabó Ervin Gimnáziumban - úgy döntött, hogy válaszol a levelek egy részére. Az egyszerľség kedvéért készítettünk egy formanyomtatványt, ami nem kívánt törlendô/helyes válasz beírandó rendszerrel mľködött. A következôk álltak rajta:

Kedves .............. !

Köszönjük Farkas Róbertnek írt leveledet, mely valamiért nálunk kötött ki, a Szabó Ervin Gimnázium 4.B. osztályában. Jót röhögtünk rajta, a többi ezer másikkal egyetemben.

Mellesleg a helyesírásod .......... . Igazán megtanulhatnál helyesen írni / Jelentkezz Grétsy László asszisztensének. Ami azt illeti, minket egyáltalán nem érdekelt, hogy a hajad színe ............, de hogy a szemed .........., az érdekes. Mi azt hittük, nem.
Kedvenc együttesed, a ..................., minket teljesen hidegen hagy / mi is imádjuk / utáljuk / nem ismerjük / egy nagy rakás szar.

Azért ne keseredj el, hogy Farkas Róbert nem válaszolt. A nyomozás utána már folyik. Egyenlôre találtunk pár ezer farkast Szibériában, de valahogy egyik se volt Róbert. Viszont haraptak. Nálunk nincs Farkas Róbert, viszont van egy .................., aki puszikál / szívbôl üdvözöl / szívesen megbaszna / felrúg, ha meglát / azt mondja, nem érdekled.

Címünk: Szabó Ervin Gimnázium... Budapest (stb.), 4.B. osztály.

Mi

Tizenegyet nyomtattunk belôle az elsô szembejövô lézernyomtatóval (mert hát meg kell adni a módját, ugye), beborítékoltuk a Blikk bérmentesített borítékjaiba (mert fog a faszom bélyegre pénzt kiadni), és postára adtuk ôket találomra. Na, itt kezdôdött csak igazán a dolog. Kilenc levél válasz nélkül maradt. Egyre két csaj válaszolt, azóta is levelezô kapcsolatban vagyunk (jó fejek, "Tina és Liz Vácról", persze nem hiszem, hogy TN-t olvasnának, de azért ezúton is puszi nekik a 4.B.-tôl), egy pedig igencsak furcsán reagált. Egy nap bejön az osztályfônök, és valami levelet hoz. Kábé a következô állt benne:

Tisztelt Igazgató Ur!

Mellékelem egy levél fénymásolatát, amivel az Ön tanítványai zaklatják a 13 éves lányomat. (Aki mellesleg azt írta, hogy 17. - a szerk.) Lányom a Bravó címľ magazin levelezôpartner-keresô (és nem szex) rovatába írt, életében elôször, és ezt a választ kapta. Kérem, vizsgálja ki az ügyet, és részesítse példás büntetésben az osztályt. Azt még nem döntöttem el, hogy én mit teszek, ezt az iskola további lépéseitôl teszem függôvé.

Tisztelettel: (aláírás, valami mittudoménmilyen Tamásné.)

Azért EHHEZ már agy kell! Mellesleg a levélben az volt beírogatva, és aláhúzva, hogy egy bizonyos Horváth Ćdámot Pesten nem érdekli a kedves lánya. Szóval, verte a nyálát a hülye picsa, és többek között engem is elôszedett a diri. (Amúgy ô se szadista, csak idônként.) Meghallgatott minket, meg minden, és úgy határozott, hogy az osztály írjon egy bocsánatkérô levelet ennek a köcsög anyukának, és le van szarva. Ö meg majd mellétesz valami kamu iratot, hogy kirúgtak mindenkit. Ennyi. Ezután két hétig semmi.

Majd egyszer csak az iskola kapott egy csodálkozó hangú levelet a Blikk szerkesztôségétôl (nem értették, mit keres nálunk egy feldúlt szekszárdi nôszemély, akinek "szexuálisan zaklatták a kis leánykáját a szerkesztôség dolgozói"), egy fenyegetô hangú levelet a Bántalmazott Nôk Egyesületétôl, vagy kitôl, és egy másikat az Emberi Jogok Bizottságától (!). Kissé beindult a kedves anyuka. Most jelen pillanatban itt áll az ügy, az osztály meg azon gondolkozik, hogy hétvégén felpattanunk egy vonatra, és meglátogatjuk ezt a hivataloskodó kurvát. Merthogy most azzal jön, hogy egy életre kizárattat minket a világegyetem összes iskolájából, munkanélkülivé tesz mindenkit, az igazgatót tönkreteszi, az összes tanárt kirúgatja, az iskolát feljelenti és
bepereli, stb. Valami buzi milliomos unatkozó felesége lehet. Nos, mindegy, lényeg, hogy várjuk meg az érettségit (még egy hónap), utána mehetünk püfölni.

- Tomcat of TSI
szadista és renegát

Cím nélkül (avagy bizonyíték arra, hogy ő is volt szerelmes tini, bár pl. ez alapján ez szinte hihetetlen):

Cím nincs

Most egy kicsit intimebb szférába evezek. Ki-ki mérje le saját szellemi színvonalát azon, hogy mi erre a reakciója. Konkrétabban a szeretet egyik manapság ritka válfajáról, az ellenkezô nemľek közti gyengéd szeretetrôl lesz szó. Na persze, most látok kismillió cikkolvasót magában tiltakozni: mi ebben a ritka, hiszen ôk is szeretik egymást a barátnôjével/barátjával, de én nem a szerelem/együtt járás témakörét szeretném taglalni, hanem azt a meg nem nevezhetô érzületet, ami - mint mondtam - ritka.

Neve nincs, érezni kell, aki még nem érezte, annak legfeljebb elképzelései lehetnek. Ez a fajta szeretet a különösen mély barátsághoz hasonló, néhány elemmel a szerelem területérôl (romantika, kéz a kézben séta, szoros ölelés, stb.) Ez utóbbi miatt én csak ellenkezô nemľekkel tudom elképzelni, bár semmi mocskos nem lenne abban sem, ha azonos nemľek végeznék - legfeljebb külsôleg. Pongyola megfogalmazással a "több, mint barát" kifejezést húzhatjuk rá, amit én el is tudtam fogadni egy ideig, egészen a nem túl közeli múltig. (Axl, azt hiszem, szebben és érzelmesebben fogalmaz, mint én, nekem néha olyan száraz és szakszerľ a stílusom, mint egy assembly programnak. Pedig most de jó lenne ezt félretenni...)

Történt ugyanis, hogy unatkoztam az agárdi rocktáborban, és azon forgott az agyam, hogy most melyik elvemet adjam fel, az antialkoholizmust, vagy azt, hogy "idegennel soha", esetleg mindkettôt, különben megöl az unalom.
Szabadosabb gondolkodású egyének persze felhördülhetnek két ilyen alapelv hallatán. Talán nem árt, ha nagy vonalakban felvázolom viszonyomat a nôi nemhez. Elôször is a lány, akit kiválasztok, legyen értelmes, megbízható, az se baj, ha nem túl ronda, de túl szép se legyen (mit csodálkoztok, nekem nem tetszik a Cindy!), és végül a legfontosabb követelmény: tényleg nagyon szeressen. "Szeressen" alatt igazi szeretetet értek, amit sokszor összetévesztenek a szexuális vonzódással ("szerelem elsô látásra", ugye...).
Van egy fontossági sorrendem: barátság, gyengédség, szex. Ez a három csak egymás után következhet. A futó kapcsolatokat nem értékelem semmire, mert azokban a legjobb esetben is csak az utóbbi kettô van jelen, egyetlen estés elfoglaltságot pedig általában csak a szex szokott jelenteni. Igy aztán nem kenyerem a csajok felszedése egy kis szórakozásra, nálam az állandó barátnô a nyerô. Lehet, hogy valami fatökűnek tartotok, de nekem tényleg nem igazán fontos a szex! Persze legyen, legyen, de ne mindenek felett...

Belebonyolódok, ha ezt tovább folytatom. Szóval, az az eset az agárdi kempingben. A sátrunkkal szemben egy másik állt, ami egy kempingben nem meglepô, de engem nem is ez érdekelt, hanem a két csaj, akik benne laktak, közülük is a bal. Gondoltam, esetleg ismerkedni kéne, legfeljebb nem megyek vele semmire, így odatelepedtem melléjük keresztrejtvényt fejteni. (Értitek! Keresztrejtvény volt náluk. Tehát nem sörösüveg!) Sokat segített, hogy szívem választottja (legyünk ôszinték, akkor még inkább csak farkam választottja) is beszélgetni vágyott, így az agytördelés további műveleteit nagyrészt a barátnôjére bízhattuk. Kiderült, hogy Orosházán gimis, pontosabban koleszos, és a Viharsarokban lakik, egy határ menti kis faluban (das ist kurva messze van pestországtól!!!), a neve Gabi, életkora 16.5. Egyeseknek ennyi elég egy ivarcsörtére, végül is igazuk van, mert AHHOZ minek szaporítani a szót, mi viszont további kapcsolatmélyítés céljából eltársalogtunk errôl-arról (mindenféle állatok, iskolák, számítógépek - igen!!) majd elindultunk a koncertre...
... kell részleteznem, mit tud az "Éjjel érkezem" egy szabadtéri koncerten, gyér megvilágításban? Kell. "Szakemberek" most azt  hiszik, nekiestem, és lesmároltam a csajt. Nem! Tudniillik ô sem volt az a fajta. Ezzel szemben nagyon jól elvoltunk. Vége lett a koncertnek, mire a csajzatok kijelentették, hogy mennek haza, lefeküdni. Még csak éjfél volt, így formai kifogást emeltem a dolog ellen, aminek a vége az lett, hogy nagy kegyesen megengedték, hogy meghívjam ôket egy kólára. Majd visszakísértem ôket a sátorhoz, ahová is egyikük, akit nem Gabinak hívtak (Beának hívták, az egyszerűség kedvéért) becipzárazta magát átöltözni, mi meg kint maradtunk. És innen kezdett érdekes lenni a kapcsolat!
Belenéztem a szemébe, és azt mondtam: szeretném jobban megismerni. Ö pedig elmosolyodott, megfogtuk egymás kezét... és elmentünk sétálni. Nagyon gyorsan nagyon sokat tudtunk meg egymásról, és nagyon közel is kerültünk egymáshoz. Mászkáltunk kéz a kézben a sötét, kihalt Agárdon, néztük a csillagokat, sokszor meg csak átöleltük egymást, és álltunk sokáig. De: nem csókoltuk meg egymást, nem taperoltuk egymás intim zónáit, meg effélék, csak a tiszta szeretet vibrált közöttünk, szinte tapinthatóan. Ilyesmiben még soha nem volt részem, és gyanítom, hogy neki sem. Senkitôl soha nem kaptam annyi szeretetet, mint attól a lánytól egyetlen éjszaka alatt. A visszautat már félig alva tettük meg, és ki-ki beájult a maga sátorába. Az utolsó, ami elalvás elôtt az agyamon végigsuhant, egy tľnôdô gondolat arról, hogy lehet, hogy ennyire megbíztunk egymásban, amikor ma találkoztunk életünkben elôször...

Másnap estére a hatás elmúlt. Elhúzódott tôlem, kereste az értelmét annak, ami történt, persze maradtunk valamiféle laza haveri viszonyban, de kész. Késôbb mondott valami olyasmit is, hogy neki odahaza van barátja, és velem nem lehet együtt, ezt a fajta barátságot pedig nem tudja fenntartani - ezt nagyon sajnálja, de nem megy. Öszinte legyek? Nekem sem ment volna. Azóta nem hallottunk egymás felôl, leszámítva hogy elküldtem neki egy fényképet, ami kettônkrôl készült aznap este. Amiért elmondtam ezt a sztorit, az az, hogy szerintem érdekes - egyrészt - másrészt pedig példaként hozható fel. Két mai ember igenis nagyon tudja szeretni egymást, akár azonnal is, ha egy kicsit félreteszik a civilizációs óvatosságot, és tényleg megnyitják egymás elôtt a szívüket. Ez a ritka jelenség esett meg velem.

-= TOMCAT =-

Cigányszívás:

Cigányszívás

Szerencsére Angyalföldön kevesebb van a kötözködôs fajtából (sok a kutya mifelénk), azért itt is akadnak. Történt ui, hogy egy haverom kedvenc AK-47-esét hozta át a hozzám, némi bemutatásra. Nyugi, ô se fegyverraktár, a Kalasnikov hatástalanítva van, csak annyira mľködik, hogy vaktöltényt eldurrantson (elég az, nem akar ô senkit kinyírni, leszámítva persze a Novák Csabát a teleprôl, de arra ott a keze). Most is ilyennel volt betöltve.

Lényeg a lényeg, megy. Este tizenegykor, mikor menjen. És persze nem csak úgy lóbálja, mint a faszt, szépen be van tekerve egy ócska lepedôbe, hogy ne látsszon, mi az. Egyszóval vonul. A Rákos-pataknál - ahol valahogy elfelejtettek lámpát telepíteni, így pedig tizenegykor már igencsak lecsökken a fotonáramlás intenzitása (fény) - szembôl közeledni lát kb. öt sötét sziluettet. Közeledjenek, végül is nyilvános az utca. Ćm egyszer csak valami villan az egyiknek a kezében. Pillangókés. A másik meg elôszed egy ólmosbotot. A többi meg csak csendben körülveszi.

- Na, genya... addzsá pénzset, vadzs...

(Krik-krek...)

Ćllítólag azóta is futnak.

- Tomcat of TSI

Faszfej:

A Revenge on School-lal kapcsolatos sztorik általában úgy kezdôdnek, hogy csörög a telefon, én meg felveszem. Na, ez is így indult. Beleszól egy fiatal hang:

- Jó estét, Szabó László vagyok, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségétôl.
- Tessék.
- Kérem, ez felháborító, ahogyan a tanárokat az ön programja megalázza, ez törvénysértô, és... (tararamm, tararamm...) már holnap keresetet fogok benyújtani az Alkotmánybírósághoz, hogy ezt a szemetet egyszer s mindenkorra megszüntessük, a szoftverkalózokkal együtt, és...
- A bíróság benyalhat, te meg szopjál le! - szakítottam félbe, telefon le, vissza a Warcrafthoz. Eddig egy szokásos Suli-s történet lenne...

Kb. két perccel késôbb kapcsoltam: mé' pont az Alkotmánybíróságon akar ez a seggfej beperelni?? (gy.k. ott pont nem lehet - Hja, kérem, órajelem, az van!)

Öt perccel késôbb: telefon megint csörög, odamegyek, fel, halló.

- Figyelj, öreg, ezzel semmit nem oldottál meg, hogy lecsaptad a kagylót, a HÖKOSZ nevében tényleg beperellek, és már holnap kapsz egy bírósági idézést, és a szoftverrendôrséget is értesítem... blablabla, blablabla.. és ezt a fülest én Laczkó Mihálytól kaptam ám!

Hoppá-hoppá. Laczkó Mihály = Császár = az én legjobb haverom! Mi a fenét magyaráz ez?
- Laczkó Mihálytól, igen? Mikor?

Suttogás a háttérben: "most mit mondjak neki?"
- Csak nem pont vele sugdolózol ott a háttérben?
- Hááát, izé, de...
- Akkor adjad, de gyorsan! (innen már evidens volt, hogy csak szórakozik.)

Izgatott sugdolózás, majd beleszól a kagylóba:

- Nem akar idejönni!
- Nem?
- Neeem...
- És te akarsz még valamit mondani?
- Kemény vagy, mint a bikafos, mi?? - Egyre értelmesebb a csávó!
- Mi a faszt akarsz, mi?
- Há' én Szabó László vagyok, csak úgy hallgatom innen az ELTÉ-rôl a beszélgetést...
- Na, ha nincs mit mondanod, akkor fenntartom, hogy szopjál le, szevasz...

Kagyló le. Na, de ez a Császár-dolog nem hagyott nyugodni. Telefon... Jé, ez otthon van! Akkor nem lehetett ott a csávóval. (gy.k. otthonról nem szokott telefonbetyárkodni, fôleg nem a haverjaival). És fény derült mindenre...

Császár barátom teljesen ártatlan volt. Ült otthon, és szerelte a... nem tudom, mit szerelt, azt nem hallottam jól. Hanem ez a csávó, aki engem felhívott, egy 6 évvel ezelôtti osztálytársa volt, akivel éppen hogy annyira nem voltak haverok se, hogy amikor két éve találkoztak az utcán, a csávó meg se akarta ismerni ôt. Na, ez a bunkó eltés kiszúrta a Suli doksijában azt a mondatot, hogy "Ezt a programot még C-64-en találtuk ki Laczkó Mihállyal..."
mire fogta a telefont, és beszólt nekem, mint Laczkó Mihály haverja. De hogy minek?

Faszfej.

TOMCAT

Szilveszter Fernandeznél:

Szilveszter Fernandeznél

Ismét felvettük Gaffal régi szokásunkat, és elindultunk az ország túlsó végébe, hogy TN-esekkel találkozzunk. Jelen esetben Fernandez volt a kirándulás szenvedô alanya.

Dec. 31. 11:00, Kispest, a McDonald's (fúj!) elôtt: Gaf, Athosz, Péter, és Noise (utóbbiak ketten hozták a kocsit, mellesleg Péter egy pesti kórházban rendszergazda, Noise-t nem tudom mi, csak annyit, hogy a Péter haverja, és az övé volt a kocsi.) Én is megérkeztem, és gyorsan letárgyaltuk a hazai útviszonyokat az aznapi idôjárásjelentés tükrében. Eredmény: autó suxx. Nagy logikára valló lépésként elmentünk a Nyugatiba, és felszálltunk a
nyíregyházi gyorsra. Annyi eszünk nem volt, hogy Kôbánya-Kispesten szálljunk fel, ami az említett McDonald's-tól kb. 200 méterre volt... Péter és Noise úgy döntöttek, nem jönnek, így maradtunk hárman.

Gondolom, mindenki látott már vonatgépet, ezért nem mondom el, hogy mľködik ez a szerkezet, a lényeg, hogy Pesttôl Ujfehértóig vitt. Leszállunk: hó. Az utak mellesleg a vonatból teljesen hómentesnek tľntek, bár ki tudja, lehet, hogy erre a 4-es országútra ilyen speciális, fekete havat szórnak, hogy jobban látsszon a fehér Alföldön. Kb. este hét körül találtuk meg az
Italpatika névre hallgató vendéglátóipari egységet, melyben Fernandez leledzett, meg pár egyéb helyi egyén. A helyszínen házi pizza volt kapható, szeletenként 90 tugrikért, s meg kell hagyni, egyenesen kurva jó volt!
(Miért van az, hogy akárhova megyünk Gaffal, MINDIG pizzaevés a vége? És miért van az, hogy ha valamit megszívunk Pesten, vagy környékén, mindig Debrecenbe megyünk, és benézünk valami TN face-hez????!!!!!)

Egy idô után távoztunk a kocsmahivatalból, irány Fernandezék, ahol
cucclepakolás, vodkázás, és a társaság bemutatkozása után társalpofázkodtunk egy kicsit, és elindultunk vissza az Italpatikába, némi zártkörľ marhulásra.
A bagázsban volt egy "Patkány" fedônevľ csákó, azzal elegyedtem beszédbe, bár ne tettem volna! Képzeljetek el egy sovány, csontos kis embert, nagy, világító szemekkel, mindezt egy fekete csuklyával a fején. Kb. mint a halál, úgy nézett ki. Elmagyarázta, hogy ollóval szokott verekedni, szereti a patkányokat, éppen most tanít be kettôt, hogy a vállán üljenek, és parancsra bárkinek a torkára ugorva átharapják a nyaki ütôerét, de ô maga is megteszi
ezt, ha bevadul, meg hogy ezt a pszichológusa se érti, stb., stb., magyarul flepnis volt a kölyök.

Vissza az Italpatikába tehát. (Menet közben még taknyoltam egy hatalmasat a tökéletesen sima, homogén jégpáncélon, ami a falu utcáit borította.)
Elindultak a dolgok... Elôször is mindenki ismerkedett mindenkivel.
Elhangzott az elsô "Bunkó pestiek!" - "Tirpák vidékiek!" beszóláspáros, innentôl kezdve csak így szólítottuk egymást néhány local guy-jal. Jó csávók ezek az újfehértóiak! Kezdôdött az iszogatás: Gaf, Athosz, és Fernandez hármasban vörösbort pusztítottak, én meg egy betévedt coder csávóval elemeztem az oprendszerek jövôjét a Mortal Kombat automata mellett. Egy idô
után visszamentem az asztalhoz, mert Gaf kitántorgott okádni, én meg le akartam ülni. Pont jókor mentem, mert Gaf elaludt odakint, a kagyló peremén pihentetve arcát, szóval sokáig szabad volt a hely. Athosz meg hangos kurjongatások közepette ôrködött a budiban, nehogy valaki lehányja Gafot.
("A legjobb haverom! Nem hagyom el! Hukk!" stb.)

Egy idô után feltľnt, hogy egy kockásinges kiscsávó ücsörög mellettem egy pohár vörösbor társaságában, és valamit magyaráz nekem. Mondom: mi van? Azt kérdezgette olyan intenzíven, hogy miért szédül, és miért van ilyen röhöghetnékje.

- Vörösbort iszol?
- Aha!
- Eddig mennyi?
- Kb. fél liter.
- Akkor kezdesz bebaszni.
- Jaaa... Tényleg, az lehet!

Mint kiderült, ô Fernandez tizenöt éves unokaöccse volt, Tibor. Innentôl kezdve Fernandez arra buzdította, igyon még, én meg magyaráztam neki a különbözô kijózanodási technikákat. A vége az lett, hogy fogtam a csávót, és belebasztam a hóba. Majd Gaffal próbáltuk ugyanezt, de olyan rohadt nehéz volt az a dagadt, részeg dög, hogy hárman se bírtuk el. Végül behoztunk marékban havat, és a nyakához szorítottuk. "Baszdmegakurvaanyád" felkiáltását örömmel nyugtáztuk, az elsô "Húzzálmáraszennyespicsába"-t pedig egyértelmľ ébredezési tünetként könyveltük el. De nem jött elô, egészen tizenegy körülig.

Elkezdôdött az est fénypontja, a vetélkedô. A lényeg: négy négyes csapat játszik a következô díjakért: egy petárda, egy similabda (gyk. ez egy labda, ami zsinóron rángatható), egy üveg pia, és 4 liter bor. A mi csapatunk a hármas számú lett, felállás: két csaj (a nevük Éva, és Szilvi volt), Athosz (igencsak be volt már "digitalizálva"), és én (still józanul.)
Elsô feladat: egy-egy ember áll ki minden csapatból. Meleg (nem egyszerľen langyos, hanem MELEG) sör ivása: ki húz le egy üveget gyorsabban. Na, mondom, Athosz már úgyse megy egyenesen, neki már mindegy, mit iszik, menjen ô. Hát, szégyent hozott Kôbányára, a szülôföldjére, és a kôbányai sörre, mert nem itta meg mind. Sôt, utolsó lett! Az elsô hely Patkánynak jutott.
Második feladat. Adott egy üveg "répapüré" nevľ bébiétel. Feladat mint a sörnél, csak ezt enni kell. Rajt, belenyúlok, lenyalom... ÖARGGHHHFFF!!
FUJJJ!! Ha még egy falatot beveszek, kihányom a jövô hetet is. Gyerekek, ha ettetek már fost, az kb. ilyen lehet! Mondanom sem kell, már megint nem mi nyertünk... De most már értem, mitôl olyan erôszakosak a mai gyerekek...
tudjátok, kinyírják a szüleiket, meg ilyesmik... biztosan mert ilyet akartak etetni velük!

Harmadik feladat, kicsit tetszetôsebb: a csapat felállít egy csajt egy székre, akinek a lábai között spárgán lóg egy szelet párizsi. Ezt kell egy fiúnak lezabálnia. Na, itt már jobbak voltunk: a sok "tirpák vidéki" csak nyalogatta a parizert, én meg bekaptam, és lenyeltem. (Az igazsághoz tartozik, hogy Lehó volt a mi bírónk, és azt mondtuk neki, hogy kap a borból, ha mi nyerünk... izé... ez egy gátlástalan organizer logikája...)

Negyedik feladat. Ismét egy fiú, egy lány. Athosz kifeküdt, Szilvi eltľnt, ezért megint Éva és én léptünk elô. Feladat: a fiú egy nôi, a lány egy férfi nemiszervet rajzoljon. (A fene egye meg, hát ezért hoztam el a grafikusunkat, hogy részegen feküdjön, amikor szükség lenne rá?!) Azért tudok én is rajzolni... legalábbis a zsľri szerint... szóval még egy elsô hely.

Ötödik, utolsó feladat: ki tud szebb, frappánsabb káromkodást írni 5 perc alatt? Aki látta már némely programjaimat, avagy olvassa a BrutalHardCore rovatot, az sejtheti, ki lett a legjobb (ismét - hja, aki zseniális, azt nem lehet legyôzni... :-))

A végeredmény: a pesti csapat lemosta a "tirpák vidékieket"!! Mienk lett a 4 liter debrôi, de szét lett osztva, lévén éjfél. (A similabda meg egy szívatás volt, amikor a díjazott át akarta venni, felrobbant, és igazán jól halálra rémisztette a csajokat... aztán Évikét pátyolgattam, mert ô is megijedt... aztán ezt még fokoztuk is...) Gaf már felébredt, de most meg Athosz nyíródott ki, csak feküdt a kocsmapadon, keze az asztalon, mint valami karikatúra, és idônként hányt az asztal alá. Himnusz, pezsgôlocsolás (eláztatták a pulóveremet, kurvára örültem), puszik mindenkinek, Athosz többszöri brutális seggberúgása

bakanccsal: "kurva anyád, boldog új évet", meg "hé, baszd meg, boldog új évet", végén több volt a valagán a lábnyom, mint a nadrág. Késôbb szódával is locsolkodtak, hát bazmeg, nem húsvét van, mondtam, erre öten locsoltak le... na, a másik pulóverem is mehetett
száradni...

Kicsit késôbb bementünk táncolni Évával, Kispálra, ha jól emlékszem, meg Depeche Mode is volt, csak tudnám, miért pont az. Lehó Szilvit kapta el (meg le is), ringatjuk (vagy rángatjuk?) a csajokat a hangok éteri szárnyán, erre berúgja az ajtót Patkány, felb*ssza a villanyt, betesz Biohazard-ot, és elkezd pogózni. ANYĆD! Gyorsan kivágtuk, folytattuk. Gondolom, sejthetôek a
közben lefolyt események? Nem, nem arra gondoltam, hanem arra, hogy Athosz valahogy felkelt, és elment egy szál magában sétálni. Ez ellen még semmi kifogás nem lenne, de a hírek szerint a cigányok már kezdték megszállni a falut, és minden magyar veszélyben volt, ha meglátták egyedül. Mázli, vagy mi, de Athosz túlélte a sétát. Igaz, útközben látott egy telefonfülkét,
odarohant, erre a fülke eltľnt. Délibáb lehetett. Éjszaka megesik.

Kicsit késôbb Fernandez az asztal közepén állt, és énekelt, valamint a plafonra lógatott lufikat ütögette. Majd élénk társalgásba elegyedett egy csajjal, miközben Gaf ülôpárnaként szolgált alattuk, a padon. (Tényleg, Fernandez, milyen ülés esik a grafikusunkon? 🙂 ) Én meg hazakísértem a kiválasztott leányzót... gondoltam én, naiv lélek, most majd elleszünk egy
kicsit... de enyhén megszopatott a gáré, mert amint megérkeztünk a kapuhoz, nyögött valami olyat, hogy, "Akkor szia!" és csak egy hangrobbanást hallottam, mert a hangsebességet átlépve tépett be a kapun. Egy darabig bambán bámultam magam elé, valahogy nem ment a fejembe, hogy itt az elôbb még egy nô állt, most meg hova lett... aztán legyintettem, és elindultam vissza a krimóba. (Athosz szerint ott kellett volna állást menteni, amikor a kapuban álltunk, és addig próbálgatni újra, míg nem sikerül bejutni...
sajnos ez nem a DOOM, mert akkor nyomtam volna egy IDCLIP-et, és bementem volna a falon.)

Visszaérek az Italpatikába, hát, Fernandez sehol, Gafék sehol, már zárnak. Kérdezem, merre lakik a Fernandez, erre ahányan voltak, annyifélét magyaráztak, hogy merre menjek. A vitát végül is az döntötte el, hogy valaki benyögte, hogy "a víztoronynál jobbra". El is indultam a víztoronyhoz. Ugy húsz kilométer után, egy áthúzott "Ujfehértó" feliratú táblánál megfordult a fejemben, hogy tán csak nem a másik irányba megyek?... De. Vissza. Megvan a
víztorony (azaz kb. 40 km), de akkor most merre? Erre jöttünk... nem, inkább erre... nem, ööö... ahá, ott van valaki! Egy csaj + két srác voltak, kissé benyomott állapotban.

- Hé, sziasztok, ismeritek a Veress Zolit?
- Nem!
- Fernandez néven is fut...
- Jaaa, a Terror News-os?
- Az! (heee?)
- Az erre-arra-amarra. De te ismerôs vagy nekem!
- Ha olvasol TN-t, akkor lehet. Tomcat volnék...
- Jaaa, te írtad a **** címľ programot? [Nó reklám! Még magamnak se.
Ugyis van belôle elég a többi cikkemben... 🙂 - Tomcat]
- Aha!

Na, erre útbaigazgattak rendesen, ilyen utca, meg amarra menjek, és az óvoda mellett. Mentem is becsülettel. A környék már kezdett ismerôs lenni, de azzal kész. Most melyik az a ház? Hmmm... Emlékszem, tarka kutyájuk van.
Akkor nézzük végig az utcában a kutyákat. Odamegyek az elsô kapuhoz, belerúgok, jön egy kutya: nem, ez egy doberman. Megyek a következôhöz, rúgok: nem, ez sem az. Harmadik kapu, nem ez meg egy német juhász. Miután már a falu összes kutyája vadul ôrjöngött, és az utca összes kapuján ott díszelgett a lábnyomom, eszembe jutott, hogy volt egy ház, amelyiknél nem volt kutya. Visszamegyek, nézem: ez az! Lehet. De mi van, ha nem?! Tipródtam egy kicsit, bemenni nem tudtam, mert zárva volt a kapu, a csengô meg lemaradt róla, és ha egy idegen háznak elkezdem dobálni az ablakát hajnali ötkor hóval, igencsak megkergethet valaki a vasvillával! Végül gyôzött a
józan AIDS, és hajigálni kezdtem. Már eléggé hómentes volt az utca, amikor hirtelen kigyulladt egy lámpa, és Fernandez hangját hallottam: "te vagy az, Tomcat?!" Bólintottam, de nem hallotta, ezért hangosabban bólintottam. Erre beengedett. (Végre lement az adrenalinszintem, mert fel voltam rá készülve, hogy egy jegesebb hógolyóval elôbb-utóbb sikerül bek*rnom az ablakot, és ezért valószínľleg még Fernandezéknél is megkergetés jár... 🙂 )

Bemegyek a szobába, Gaf és Fernandez éppen a DPaint rejtelmeibe mélyedtek. Athosz meg valahol kómázott. Buzeráltuk egy kicsit még a gépet, aztán elmentünk lefeküdni. A továbbiakban sok említésre méltó dolog nem történt, csak Athosz kisajátította az összes takarót, Fernandez mama fülig traktált minket ezzel-azzal (gulyás, töltött káposzta, etc.), aztán sikeresen eltévedtünk a vasútállomást keresgélve, és a hóolvadás miatt némi lábfürdôben is volt részünk (nekem nem annyira, mert rajtam bakancs volt, de a többiek tocsogtak rendesen.) Ismét jártunk Debrecenben, ahol minden zárva volt, és nem lehetett kajálni (de azért ki volt írva mindenhova, hogy "non - stop"), egy étterem is nyitott ajtóval szívatta az éhes embereket; bementünk, leültünk, erre kizavartak, hogy "zárva vagyunk!" Marha jó... még étlap is volt az asztalon...

Szóval ez volt a szilveszter. Nektek hogy telt?

TOMCAT

Megint egy lamer:

Megint egy lamer (hozzá nem értő, de nagy arcú egyén - JonC megjegyz.)

Nagytakarítás. Kedvenc tavaszi elfoglaltságom, már feltéve, hogy
kimaradok belôle. Most nem ez történt, így kénytelen voltam házimunkát végezni. De mivel én nem alacsonyodok le odáig, hogy nôi munkával alázzam meg magam - arra ott a nôvérem - inkább valami érdemlegeset mľveltem.
Kipucoltam a számítógépet. Persze nem ám csak úgy akárhogy, hanem rendesen.
A billentyľket kiszedve, egyenként letörölgetve, az alaplapot kiemelve, alatta is kisúrolva, a mľanyag burkolatokat leszerelve, a zuhany alatt, a kádban (három év koszolódás után ez se árt). Épp a monitor dobozát suvickoltam, amikor megérkezett az ügyeletes seggfej. (A lamer mindig hívatlanul érkezik - Tomcat újabb lámatörvénye.)

- Háttemeg micsinász? - vetette oda.
- Takarítom a gépet, te vakfasz - feleltem, mert utálom, ha ilyen
felesleges kérdésekkel zaklatnak. Mit kérdezget, ha úgyis látja, mit csinálok?
- Egybe?
Anyád!
- Naná, sôt, áram alatt van!
Néz.
- És nem ráz meg? - kérdezi halálos komolysággal.
- Deee, már halott vagyok, MI KELL?!
- Ööö... csak erre jártam, és gondoltam, hátha neked megvan a Heretic, és...
- Megvan a Heretic. Csak sajnos nincs egyben a gép. Amint látod.
(Néz.) - Jé, tényleg! Akkor most nem adod ide?
- Nem.
- Aha.
Elbámészkodik sikáló mozdulataimon, majd megjegyzi.
- Az én gépem is koszos.
- Gratulálok.
Sikálok tovább. Majdcsak észreveszi, hogy nem veszem észre!
- Meg kéne mosnom nekem is.
- Mosd.
- De nagyon koszos, te hogy mosod?

Letettem a rongyot. Ez tényleg nem kopik le, amíg nem találok neki jó okot, hogy távozzon, és sajnos a pisztolyom a nagytakarítás során valahol eltľnt.
- Na figyelj, te korlátolt. Ez itt a ház, ebben vannak a dolgok. Mint például...
- Alaplap!
- Nem, ez speciel a Sound Blaster, de az is van. Szóval, itt kicsavarod, ott meghúzod, és...

Elmagyaráztam neki, hogy szedheti szét, és rakhatja újra össze a gépet, hogy kitörölhesse a házat. Bólogat, tudja. OK, akkor végre eltakarodik.
Vissza a munkához.

Másnap.

Telefon csörög, lamer a vonalban. Valamit virnyákol arról, hogy rossz a gépe, menjek át, és nézzem meg. OK, megyek. Tíz perc múlva náluk vagyok, egy nagy halom IC, csavar, panel, meg mľanyagdarab mellett.

- Mi ez, te szerencsétlen?

- Hát, izé, te mondtad, hogy szét lehet szedni a gépet, én meg
szétszedtem. De amit leszedtem, azt is szétszedtem mindent, mert ezek alatt a lapok alatt (az IC-kre célzott ezzel) is volt kosz, meg a vincsi is piszkos volt, és...

Röviden: az utolsó csavart is kitekerte a gépbôl, a procit legyalázta az alaplapról (felületforrasztott volt, béke poraira), még a jumpereket is leszedte, nem volt két együtt maradt alkatrész. Nem is beszélve a szétbarmolt monitorról. De itt még nem volt vége. Nem elég, hogy ezt mľvelte, nekiállt lemosni MINDENT. A csap alatt.

- Te, hát ha áram nincsen benne, akkó' már nem rázhat, há' lemostam mindent, ahogy te is.

- Ja. Én lemostam a ház mľanyag részeit, meg a monitor burkolatát. Nem is beszélve arról, hogy én utána még össze is raktam, sôt, mľködött.

- Egyébként azér hívtalak, mert nem emlékszem, hogy volt egybe, te biztos tudod, segítsé' má!

Elég!

- NEM!! NEM tudom, hogy kell! NEM tudom, mi hova való! NEM tudom
összerakni ezt a szart!!!!!!

Látható, egy kicsit kiborultam, és itt már TÉNYLEG sajnáltam, hogy napok óta nem találom a pisztolyomat. Kirohantam a lakásból, és az utolsó, amit hallottam, lamerünk odavetett megjegyzése volt az öccsének:

- Micsoda lamer!

- Tomcat of TSI

Éljen az érettségi!:

Éljen az érettségi!

Hľ... még le se írtam, hogy bebasztam az érettségi alkalmából...

Szóval, a dolog június 15.-én történt. Ekkor volt ugyanis az az eset, ami csak úgy maradt meg a 4.B. köztudatában, hogy "a buli a Cintiáéknál, tudod, amin a Tomcat úgy bebaszott". Ez már sejtet valamit az eset mélységérôl, mivel arra a napra félretettem idült antialkoholizmusomat, és én vittem a prímet. Tehát a dolog úgy kezdôdött, hogy...

... találkoztunk hárman, Brecska, a míveletlen, Balázs, a nagyon vicces, meg jómagam, az 1-es vili megállójában, fejenként 1-1 üveg alkohollal, meg valami kajával. Részemrôl: pezsgô, csokis perec. Késôbb kiderült, hogy ez igen szerencsés párosítás volt.

Szóval összejöttünk, aztán elugrottunk a kamerámért, ami újabban létszükséglete lett minden osztályeseménynek, és mindezek után hipp-hopp, ott teremtünk Cintiánál, a csábosnál. Ekkor még 100%-ig száraz voltam. Nos, nézzük, gondoltam, ki mit hozott. Betettem a pezsgôt a hľtôbe, és elvettem egyet a 600 (!) darab mľanyag pohárból, amirôl Cintike volt olyan szíves gondoskodni - hiába, ismeri az osztályát...

A kamera a vállamon, a zsebembôl kipakoltam a CD-ket - merthogy a Metallica, az nálam létfontosságú - és belenyaltam valamibe. Most úgy hirtelen nem emlékszem, mire, de lehúztam vagy fél litykót. Ezután bementem a szobába, köszönni a többieknek. A sorrend, ugye, az sorrend! Ekkor odabenn valami nyálas zeneféle ment, azt hiszem, Békési, a még melákabb jóvoltából, én meg erre táncolni nem akarván inkább elpusztítottam a vörösbort meg a kólát, megint csak fél liter. Utána kimentem a konyhába, felszívtam egy üveg sört, de itt már valami kezdte zavarni az irányítóközpontot, és amíg én azt hittem, nyugodtan ülök, és elmélkedek, addig, mint késôbb kiderült, fejem erôteljes kaszálásával eltüntettem az asztalról néhány üres üveget, a többit meg Langszammer Kriszti és LAC of Credible HQ elkapkodták elôlem.

Miután az asztal üres lett, letettem rá elfáradt fejemet, és egy másfél évvel ezelôtti barátnômrôl hordtam össze minden hülyeséget szerencsétlen LAC-nak, meg mondtam olyasmiket is, hogy azóta nem volt senkim, és milyen szerencsétlen vagyok, azután elkunyiztam Langszi cigijét, bevedeltem egy fél liter vermutot, a többit elkapták elôlem, letámadtam Horváth Ádám borospoharát, aki "nem mész innen, te mocsok cigány" felkiáltással odébb lökött. Ekkor egy pillanatra Cintiát láttam, majd sötétség és süket csend vett körül. Mint kiderült, a drága leányzó belökött a nôvére szobájába, rá az ágyra. Áldott legyen a neve! Késôbb állítólag meg is simogattam, de felpofozott. Szóval feküdem ott egy keveset. Kb. egy óra múlva eluntam a dolgot, és kitántorogtam a közösségbe. Érdekes, a gondolataim teljesen tiszták voltak, azon elmélkedtem, miért nem vagyok én ura a saját testemnek. Majd felkeltem a padlóról, és megláttam Szabó Gábort, alias "Mocskos"-t, aki épp akkor érkezett, és azt kérdezte, ki akar lejönni vele az éjjel-nappaliba, sörért. Na ki jelentkezett...

...le is mentünk, érdekes módon egyenesen mentem, és még a világot is felfogtam magam körül, és ez számomra annak a jele volt, hogy inni kéne még. Be a diszkontba, vettem is valamit, ami a számomra egy pohár sört testesített meg, és csak az utcán derült ki, hogy a sört nem árusítják fémfóliával lezárt mľanyag pohárban - az a csokipuding. Ezen olyan kurva dühös lettem, hogy mind a három decit rácsaptam egy épp ott parkoló bazinagy Lincoln szélvédôjére. Szabó szerint ordítoztam valamit a mocsok jenkikrôl is, külön kitérve a Microsoftra, ám én erre nem emlékszem. Na jó, józanabb társam beszerezte a kellô mennyiségľ italféléket, felnyomultunk, vissza a negyedikre, de hogy ezután mit ittam, arra nem emlékszem, csak arra, hogy feküdtem egy csajon, és a fülét nyalogattam. Igaza volt Marsovszky Ákosnak (Okos, az izomzseni): Nincs ronda nô, csak túl kevés alkohol. Itt egy kis filmszakadás következett, amibe idônként belehallatszott a Guns, amit én hoztam, és a felháborodás, hogy nem pogózhatok, mert nem tudok felkelni, olyan elementáris erôvel tört rám, hogy ez volt az egyetlen emlékem egy kb. 2 órás szakaszból.

Egyszer csak éreztem, hogy valami megmozdul bennem, és nem egy magvas gondolat az, hanem egy vöröses szôrľ ragadozó állatfajta azonos szóalakú formája. Ki is rohantam a dábljúszíre, illedelmesen bekopogtam, majd leokádtam a kilincset. Odabenn Lengyel Imre, alias Polszki tevékenykedett hasonló munkakörben, de bezárta az ajtót. Nem baj, jött Cintike, feltörölte a terméket (a vödröt aztán vagy hússzor felrúgták arra botorkáló, szintén nem egészen színjózan osztálytársaim), én meg mentem vissza az ágyra, ott legalább nyugi van. Nem volt sokáig, az emésztôrendszer irányítóközpontja újabb taccsdobást rendelt el, és én a parancsnak megfelelôen, és az elôzô esetbôl okulva, egyenesen a fürdôszoba felé vettem az irányt. Sajnos állni nem tudtam, de térdelve is felértem a mosdót, beleakasztottam az államat a szélébe, és megtöltöttem. Brecska és Balázs, ha jól emlékszem - jó haverok - mindjárt letépték rólam a ruhát, és bevágtak a hideg zuhany alá, na persze nem á la sztriptíz, a gatyámat azért meghagyták. Hiába magyaráztam nekik, hogy nem vagyok részeg, valamiért nem hitték el. Innen megint vissza az ágyba, Sipos Bea mellé...

... hajnalig, amikor is kezdtem józanodni. Elgondolkoztam azon, mivel is jár ez, mivel ennyire még soha nem voltam bebaszva, sôt, ha jobban belegondolok, bebaszva se nagyon voltam még soha. Fejfájás... Elhatároztam, hogy nem fog fájni a fejem. És képzeljétek, nem is fájt! Kimentem (mentem! tehát nem tántorogtam!) a szobából. Odakinn már csak öten voltak: Cintia, Balázs, Brecska, Geri, a skinhead, és Maca, az erotikus. Megkerestem a ruháimat, és felöltöztem. Azonban a pólóm nem volt egyben. Kérdeztem, mi történt vele, mire felvilágosítottak, hogy egy rossz helyen történt eltaknyolásom alkalmával Geri e ruhadarab szélénél fogva segített fel... hát, semmi sem tart örökké, na. Elszakadt. Legyintettem, Maca kölcsönadta a saját pólóját - kissé hülyén állt, de legalább volt. A két csaj ezután elvonult zuhanyozni, mi meg megnéztük, helyén van-e a kulcslyuk. Helyén volt. Cintia és Balázs elvonultak egy félreesô helyiségbe, "beszélgetni", aminek a vége az lett, hogy férfitársam szinte sírva könyörgött Gerinek, mondjon valami megoldást, mert olyan részeg, hogy nem áll fel neki... ... ekkor pedig sorra kerültek elô újabb osztálytársak, akik, mint kiderült, eddig itt-ott hajtották álomra a fejüket, és most kezdtek ébredezni. Kezdtünk hazaoszlani. Jómagam is ezt tettem Brecsi és Bazs társaságában. Látni kellett volna szegény anyámat, amikor meglátott... de hát ez van...

Másnap Geri keresett telefonon, de én még mindig aludtam, anyám meg a következôképp szabadkozott:

"Izé, most nem tudom a Tamást adni, mert ööö, kirándulni volt az éjjel, és izé, még mindig pihen..."

Na persze. Kiránduljunk sokat.

- Tomcat of TSI

 Ha képes voltál ezt mindet végigolvasni, akkor tényleg csak gratulálni tudok, mindenesetre igyekeztem a tényleg bestof-ját összegyűjteni a srácnak. Ez amúgy egy kivételes eset volt (mondhatni szpesöledísön), a továbbiakban nem fogok csak egy szerzőre szűkített Terror News aktát írni. Remélem jól szórakoztatok 🙂

További infó a Terror News-ról:

http://hampage.hu/nosztalgia/tn/index.html