Problémák az időzítéssel

Rosszkor kezdtem el blogot írni. Rosszkor, mivel most éppen olyan helyzetben van a világ, meg persze Magyarország is, hogy nem feltétlenül tudok vidám és vicces lenni, pedig alaptermészetemtől fogva az vagyok. Sajnos nem mindig megy. Ha például bemegyek a bankomba, hogy számla mellé rendelt hitelkeretet kérjek (effektíve azért, hogy rendezni tudjuk a számláinkat), és közlik, hogy nem adhatnak, mert nem ütöm meg a minimális elvárt pénzügyi potenciált, az eléggé lelombozó tud lenni. Ha utána közli az ügyintéző, hogy – elnézve a bevételeimet – nem valószínű, hogy márciustól fogom tudni fizetni az akkor emelkedő törlesztésemet (svájci frank, naná), az meg egyenesen elkeserítő.

Ezek után (az egész sztori, bankostul mindenestül tegnap volt) a cégnél még műszak végén beszivat a műszakvezető, hogy mivel 10 percet késtem (elmentem kávézni) megvon a béremből kb nettó 6000Ft-ot. Egy darabig hagytak főni a levemben, és utána közölték, hogy csak vicc volt. Kurva vicces volt, köszönöm. Majdnem halálra röhögtem magam. Máskor lehet, hogy röhögök ezen (valószínű, hogy akkor sem), de tegnap kifejezetten szarul esett, főleg a banki élményeim után.

A dühítő a tehetetlenség. Nem tudok túl sok mindent csinálni, hogy változtassak a helyzeten. Talán – de elég kétségesnek tűnik – el tudok húzni ettől a cégtől záros határidőn belül, és akkor talán nem fognak ilyesmik történni velem. De csak talán.

Azt mondják az okosok, hogy 2010-re vége lehet ennek az egész helyzetnek. Komolyan mondom, addig szívesen kibekkelem zsíros kenyér + víz kombináción, de utána aztán tényleg dúskálhassak a munkaajánlatokban!

Most viszont még halvány remény se nagyon van, hogy jobbra fordulhat a helyzet, sőt, lehet hogy március 1.-től blogot se tudok írni, mert kikapcsolják a netemet… Faszom az egészbe, komolyan. Faszom az egészbe.

(Szerk.: egy napja gondolkodom, hogy töröljem-e ezt a nyüsszögős posztot, de aztán végülis úgy döntöttem, hogy maradjon, ez is egy szeletkéje az életemnek 🙂 Pláne azok után kezdtem úgy érezni, hogy szemétdombra vele, miután a megírása után kb. 3-4 órával már hívtak is egy multicégtől, hogy menjek felvételizni hozzájuk! Mégiscsak létezhet ez az egyensúly dolog a világban?! :))

Kategória: Régi post  Tag(ek)): ,
Követheted a válaszokat az RSS 2.0 feed-en keresztül. Írhatsz hozzászólást, vagy trackback-elheted a saját oldaladról.
Írj kommentárt!

XHTML: Használhatod ezeket a tag-okat: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

  • Témaváltó


      Fatal error: Uncaught Error: Call to undefined function wp_theme_switcher() in /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-content/themes/WP_redlight/sidebar.php:6 Stack trace: #0 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/template.php(790): require_once() #1 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/template.php(725): load_template('/home/raktahu1/...', true, Array) #2 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/general-template.php(136): locate_template(Array, true, true, Array) #3 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-content/themes/WP_redlight/single.php(57): get_sidebar() #4 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-includes/template-loader.php(106): include('/home/raktahu1/...') #5 /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-blog-header.php(19): require_once('/home/raktahu1/...') #6 /home/raktahu1/public_html/regiblog/index.php(17): require('/home/raktahu1/...') #7 {main} thrown in /home/raktahu1/public_html/regiblog/wp-content/themes/WP_redlight/sidebar.php on line 6