Gondolatzsizsegés

Csak úgy pörögnek a gondolataim, meg a sztorijaim – amik az utóbbi napokban estek meg – az agyamban. Annyi minden történt mostanában velem, annyi impulzus, élmény, elgondolkodtató eset történt, és tett rám hatást mostanában, hogy épp elég lesz összeszedni őket, de ígérem, hogy megpróbálom. Mindez persze azzal jár, hogy kezd átmenni a net eme szeglete énbloggá, ellentétben a régi időkkel, amikor még írtam játékokról, meg hasonló dolgokról, mivel velem nem történt semmi érdekes (írtam volna a napomat? reggel délben felkeltem, cséztem pár órát, délután jött Jucc, aztán tévézés… na ez tényleg izgalmasan hangzik :)), viszont a grafománia akkortájt is tombolt bennem, így írtam mindenről, csak a kicsi életemről nem, mert az nem volt túl izgalmas, valljuk be, mostanság viszont csak úgy pörögnek az események, és amíg meg nem unom ezt a tempót, addig kifejezetten élvezem is az egészet (ezdeszép kis mondat lett eheh). Érdekesnek találom, hogy emberek úgy üdvözölnek (ha nem is régi barátként, de mindenesetre) ismerősként, hogy soha nem találkoztunk azelőtt személyesen, csak olvasói ennek a blognak, és – mivel jogosan úgy érzik, hogy jobban ismernek, mintha vadidegen lennék – nem kell megtennem az összes udvariassági kört, amit ismeretlenek találkozásakor alapesetben meg kell tenni, és ez nagyon tetszik. Komoly előnye ez annak, hogy anno azon a borús január éjszakán unalmamban megírtam az első két postot, és azóta tényleg komoly betűmennyiséget sikerült felhalmoznom, remélhetőleg a Ti szórakozásotokra is, nem csak az enyémre (bár be kell hogy valljam, hogy a blog legkomolyabb törzslátogatója én magam vagyok, istenem, kissé egoista vagyok, szeretem újra elolvasni az okosságaimat :)).

Az is érdekes tapasztalat, hogy – egyenes arányosságban azzal, hogy egyre több olyan ember is olvassa, akik személyesen is ismernek – oda kell figyelnem arra, hogy mit írok. Értem ezalatt azt, hogy nehogy megbántsak valakit, esetleg bajba keverjem, vagy bármilyen módon kárt okozzak neki. Ez elég zavaró, mivel így van, hogy komplett sztorikat kell kihagynom (amik rendre úgy kezdődnének, hogy ‘a bepipázott niggerekkel elmentünk metálkodni’ :), de sajnos nem tehetem másképp, amikor kiderült az identitásom (:)) sok ember számára, akkor ez az út maradt nekem. Hozzáteszem, hogy én is hibás vagyok, mivel csomó embernek én mondtam, hogy olvassa a blogot, merthogy én írom, ezt lehet, hogy nem kellett volna… Most már így alakult, vigyáznom kell, hogy mit írok, szóval ezentúl mondjuk csak a Terror Newsból fogok cikkeket beollózni, másról se fog szólni a blog, így biztos elkerülöm, hogy valakinek a lelkébe tapossak 🙂 Ennyi bevezető után következzék az utóbbi napok hordaléka betűkbe öntve:

Kezdjük mondjuk a múlt hét péntekkel, amikoris újfent rá kellett döbbennem, hogy mennyire kicsi ez az ország ("óriás a világ, és kicsi Magyarország" – ahogy Lovasi is megénekelte). Ez konkrétan azután csapódott le bennem megdönthetetlen alapigazságként, amikor – a cégnél a gép előtt üldögélve – egyszer csak ellibbent mellettem egy 8-9 éve nem látott középiskolai osztálytársam, akiről semmit nem tudtam azóta, hogy mi lett vele. Mivel – érthető okokból – nem voltam biztos magamban, gyorsan beizzítottam az iwiw-et, rákerestem a profiljára, és csodák csodájára valóban ott szerepelt, hogy az IBM-ben dolgozik, sőt telefonszámot is találtam. Gyorsan felhívtam, és a következő beszélgetés zajlott le kettőnk között:

– Szia Peti, én Safranek Ödön vagyok (a neveket "kicsit" megváltoztattam… -szerk.), emlékszel még rám?

– Persze!

– Te figyejjémá… te nem az IBM-ben dolgozol tök véletlenül?

– De igen!

– Akkor jó, mert pont most jöttél el mellettem 🙂

Ezek után visszafordult, és beszélgettünk egy pár szót. Ezek után néhány órával az udvaron jött oda kezet fogni egy általános iskolai osztálytársam, szóval elég sok meglepetés ért aznap 🙂

Mindezek után hazafele biciklizés közben nagy örömömre a pedálom se esett le, viszont amikor a gépsárkánnyal felfele suhantam a lifttel, akkor konkrétan a kezemben maradt a szóbanforgó alkatrész. Ekkor hasított belém a felismerés, hogy az őkelmét tartó anya már isten tudja mikor letekeredhetett, és csak a jószerencsének köszönhettem, hogy nem menet közben hagytam el, ezzel esetlegesen balesetbe sodorva jómagam.

A buszpályaudvaron (ez is péntek délután még) sikerült két emberrel nagyon csúnyán kicsesznem önhibámon kívül, ezért kicsit még most is bűntudatom van. Történt ugyanis, hogy jönni akartam haza, ezért mielőtt kislattyogtam megnéztem a helyközi menetrendet. Örömmel konstatáltam, hogy két busz is indul elég hasonló időpontban, az egyik 17:32-kor, a másik 17:35-kor. Tudni kell, hogy ezek közül az első egy gyorsjárat, míg a második minden bokornál megáll. Harminc környékén kint is voltam a peronon, és 34 körül beállt egy busz. Joggal feltételezhettem (legalábbis szerintem :)), hogy a gyorsjárattal van dolgom, persze késett pár percet, de sebaj, ennyi belefér. Itt jött a képbe az idős alkoholista bácsi, és a kissrác, akik tőlem tudakolták, hogy meg fog-e állni ez a busz Csóron. Én – levonva a következtetést – nagy magabiztosan közöltem velük, hogy ez a gyorsjárat, és ha várnak néhány percet, akkor jönni fog a "lassú", arra tessék felszállni. Csórikáimat (sic!) sikerült ezzel durván átvernem, mivel elég gyorsan kiderült, hogy az a busz volt a lassú, amiről lebeszéltem őket, és a gyors meg valószínűleg már régen elment. Konkrétan tanúja voltam annak is, hogy bementünk Csórra is, és belegondoltam, hogy hogyan anyázhatnak ők ketten Fehérváron a peronon, hogy a tanácsomra nem szálltak fel a buszra 🙂 Kicsit kellemetlen érzés volt, hogy miattam kell két embernek kb 1 órát várnia a következő buszra, de engem csak a jószándék vezérelt, amivel ugye a pokolba vezető út is kikövezve vagyon 🙂

A hétvégét amúgy net nélkül töltöttem, és jelentem, hogy bizony egész jól bírtam, nagyokat aludtam, zenét hallgattam, és Stephen Kinget olvastam. Semmi extra nem történt, és ezért volt olyan jó.

Ma viszont újra itt vagyok ebben a remek városban, túl vagyok egy 8 órás tréningen (pff…), már találkoztam a főbérlő nénivel is (sőt, a másik lakótársam is előkerült!), és csak azt sajnálom, hogy nincs söröm. Igazán hozhatna valaki egyet…

Kategória: Régi post  Tag(ek)):
Követheted a válaszokat az RSS 2.0 feed-en keresztül. Írhatsz hozzászólást, vagy trackback-elheted a saját oldaladról.
Írj kommentárt!

XHTML: Használhatod ezeket a tag-okat: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

  • Tagfelhő

  • Musicbox

  • Még meleg...

  • Szavazás

    • Verárjúfrom?

    • Belépés...