Author Archive
Komolyan nem hiszem el, hogy soha nem tudok postot írni, mert:
1. vagy nincs időm
2. vagy nem vagyok használható állapotban 🙂
Úgyhogy ma se írok, mert ezt a pár sort is vagy 15X javítottam vissza szavanként, mire bepötyögtem. Béke veletek, holnap már talán ügyesebb leszek 🙂
Annyira utálom amikor több napnyi történés felgyűlik úgymond dokumentálatlanul. Ilyen esetekben szokott előfordulni az, hogy azt se tudom hol álljak neki a sztori elmesélésének, bár pozitív tendenciának tudom be, hogy – néhány héttel ezelőtthöz képest – komoly mennyiségű élménnyel gazdagodok mostanában akár pár nap alatt is, és ez a tény okozza azt, hogy sok megosztandó sztorim képződik, amelyek leírása nehézségeket okoz számomra (nna). Ugye hétvégén elég macerás postot írni – net híján, pontosabban nyugodt percek híján, mivel net még csak csak akadna – tegnap meg még ráadásul húsvét is volt, szóval tolódott a dolog. Ennyit a csúszás hátteréről, következzen a rizsa, amely interpretálása – tekintettel arra, hogy 19 órája ébren vagyok, továbbá megittam (már megint) vagy 4 sört – nehézkes lesz, de a lehetőségekhez képest igyekszek majd épkézláb magyar mondatokat írni, ígérem 🙂
Tegnap jelentem a Somlón tettünk tanulmányi kirándulást én, Jucc, és néhány barátom. Sajnos a pincéknek a közelébe se mentünk, pedig aztán néhány pohár után már az a kurva savanyú alkoholos lé is finomnak tűnik, amelyet a hegyen termelnek a jómunkás emberek (és akkor most természetesen bocsánatot kérek a somlói borok elkötelezett híveitől, de én nem szeretem), viszont felmentünk a kilátóba, és a várba is. Előbbi a nevét amúgy fogalmam sincs honnan kaphatta, mivel kilátás az speciel nem nagyon van, viszont van a hegy tetején egy szép kis tisztás, ahol csodálatos maligángőzös szalonnasütéseket lehetne rendezni, már ha az embernek nem kéne másnap Fehérvárra indulnia az 5:30-as busszal. A hely amúgy kifejezetten feelinges, Tamás barátom fel is vetette, hogy kéne itt fesztivált szervezni, mire én közöltem vele, hogy a speciális mentők valszeg csoportos kedvezményt adnának, ha egy este alatt kb 30 fosrészeg fiatal esne bele a környék szakadékaiba (amúgy egyszer Zircen a Buli nevű rendezvényen Hori barátommal, és akkor aktuális barátnőjével majdnem sikerült meghalnom egy borgőzös éjszakán megkísérelt éjszakai hegymászás közben, de ne térjünk el a tárgytól). A vár már érdekesebb volt, konkrétan volt néhány perc, hogy percekig meg se tudtunk szólalni, csak ittuk be a panorámát. Gyönyörű volt nna. Szabályosan ki is ment a fejemből, hogy milyen kínok árán vonszoltam fel magam, és kedves barátnőmet ide (cigimentes életmódtól nő a tüdőkapacitás? lószart! :)), és milyen is volt az a néhány ijesztő pillanat, amikor úgy éreztem, hogy menten asztmás rohamot kapok. Ennyit a friss, erdei levegő jótékony hatásairól is, inkább bújok be egy jó kis szennyezett városba 🙂
Másnap persze vissza Fehérvárra, hajnalban kelés, utána "meló". Ezt el kell mesélnem: találtam egy olyan netes oktatást, ami a konfliktuskezelést tanítja. Na, ebben volt egy olyan rész, hogy egy néni magyaráz neked, hogy "Ne felejtsd el, hogy én vagyok a főnököd, és azt kell tenned amit én mondok", és ki kell választani a 3 felkínált válasz közül, hogy melyiknél ér beljebb a nyelved a seggében. Ha jól válaszoltál, akkor mosolygott, én meg már vártam, hogy mikor fogja ledobálni a textilt, mint egy strippokerban 🙂 Sajnos erre nem került sor, pedig a kurzus készítői helyében nem hagytam volna ki a ziccert, speciel engem jobban érdekelt volna az egész 🙂
A műszak utolsó hatvan percét már elneveztem magamban "töltsünk ki értelmetlen teszteket Facebookon" órának, így tudtam meg magamról, hogy én egy papucsállatka vagyok (Koránt sem vagy olyan határozott, mint aminek mutattod magadat. Mélységesen lusta vagy. De legalább a testedet borító csillók szinkron mozgást végeznek, mint az enyhe szélben ringó búzatábla), illetve hogy egészen biztosan a Pokolra fogok jutni. Miután ezekkel is megvoltam, a jól végzett munka megnyugtató érzésével pattantam fel a biciklimre. Már a porta környékénél jártam, amikor a portásfülkéből kilépett egy őr. Aki olvasta az előző postot, az tudja, hogy milyen kellemes, meghitt viszonyt ápolok ezekkel a lényekkel, ezért a lehető legkisebb feltűnéssel igyekeztem leszállni a nyeregből. Ezután gyalogosan közeledtünk egymáshoz. Tutira vettem, hogy mindjárt ideér, lever egy pofont, és a fülemnél fogva kihúz a Park területéről, vagy esetleg közvetlen közelről fejbelő. Egyre közelebb ért, én meg igyekeztem nem odafigyelni rá, és ekkor… elment mellettem. Kibaszott paranoia 🙂 Holnap akkor is tekerek, ha őrt is kell miatta vernem. Amúgy ma mesélték, hogy azért nem lehet biciklizni az Ipari Park területén, mert egyszer réges-régen (egy messzi-messzi Galaxisban) az egyik Videoton-vezér részeg kisfia elgázolt egy kerékpárost – na azóta tilos biciklizni 🙂 Érthető a logika, nem?
Délután aztán jött a – szinte hagyományszámba menő – velencei kiruccanás, meg a nagy sörök, de szerencsére ma azért nem aljasodtam le annyira mint múlt héten (az volt az a nap, amikor a "Minél többet élsz…" c. postot "írtam"), sőt. Megnéztük a Chelsea – Liverpool meccset (bazzzzzzzz!!), illetve találkoztam néhány új arccal is. Zé bátyja is közéjük tartozott, akiről tudni kell, hogy egy kurva nagy darab srác, és jövő héttől effektíve egy helyen fogunk dolgozni. Mármint mi ketten 🙂 Diszisztebiginingofabjútifulfrendsip mondhatni. Úgyis kevés a kidobó alkatú arc az ismeretségi körömben 🙂
Most pedig itt ülök, frissen fürcsizve, jópár óra alváshiánnyal, és pár sörrel a gyomromban úgyhogy szerintem nem ártana aludnom se. Rengeteg mindenről tudnék még írni, de ezek holnapra csúsznak át, mert a szervezetem egyre nyilvánvalóbb jelzésekkel tudatja, hogy épp itt az ideje, hogy aludjak egyet ebben a tavaszi eső által áztatott városban.
Szerk:
(csak zárójelben: ez a 100. post!)
Igazából postot fogok írni, amely történelmi jelentősséggel fog bírni, akár tetszik, akár nem. A pillanat, amikor rá fogok klattyintani a Publikál feliratú gombra több szempontból is korszakalkotó lesz:
1. ez lesz az első írásom, amelyet a cégnél vetettem a TFT-re, és onnan is küldtem el a blogponthu szerverére (igen, ejnyebejnye, otthon be is állok majd a sarokba egy fél órára)
2. ez az első írásom, amelyet Linux alatt követtem el, súrolva az emberiség elleni bűntett fogalmát (mármint nem azzal, hogy Linux alatt írok, hanem azzal, hogy egyáltalán írok)
3. és végül: ez az első írásom, amelyet már második nekifutással próbálok megírni, mivel tegnap a fele elszállt a virtuális öö… vadászmezőkre, mivel valamiért nem működött a Ctrl+C kombináció (gyanítom, hogy én voltam béna, naná), és sikeresen kinyírtam szegényt egy lapfrissítéssel. Ennek örömére ezt a szöveget már a Linux gedit nevű programjában pötyögöm, elejét kívánva venni a tegnapi szívásomnak.
Az a szomorú ebben a tegnapi adatvesztésben, hogy ma már abszolút nem akarnak eszembe jutni azok a világmegváltó gondolatok, amelyek tegnap még megvoltak, teljesen el vagyok keseredve. Mondjuk annyira mégsem, mivel a tegnapi estémet Juccal tölthettem végre, mivel – kihasználva a tavaszi szünetet – lejött hozzám látogatóba ebbe a remek városba. Este Zoliéknál volt a gyülekező, macskaszőrrel fűszerezve (meg is lett az eredménye, majdnem befulladtam :)), továbbá volt szerencsénk megtekinteni ezt az Indexes videót, amely vegyes érzelmeket váltott ki mindenkiből:
Dzsoni és Dini kilenc éves koruk óta szipuznak, remélik, hogy megérik a harmincat.
Az elején még röhögtünk (pl. annál a résznél, amikor a fos beszívott cigány származású fiatalember arról panaszkodik elég vontatott hangon, hogy csöpög a zacskójából a nitró, és az nem jó dolog), de a végén érzelmesebbre vette a figurát a videó vágója, és konkrétan abba is hagytuk a megtekintését. Ilyen amúgy egy jó dokumentumportré szerintem, tehát úgymond csattanója is van az egésznek, van lezárása.
Az este remek volt, hát még a reggel, valahogy rendbe rakta az érzékeny kis lelkivilágomat a barátnőm jelenléte. Érdekes volt a héten tapasztalni azt, hogy kizökkenve a megszokott emberek köréből hogy kezdesz te is megváltozni, nem csak a környezeted. A héten – ha még valakinek nem vált volna nyilvánvalóvá – "kicsit" többet ittam, mint előtte például 🙂 Ezt nem feltétlenül sorolnám a negatív dolgok közé, mivel legalább kimozdultam, emberekkel spanoltam, új helyeken jártam (Velence rulzik nagyon :)), ésatöbbi, de kell még idő, hogy megszokjam ezt az egészet. A megszokandó "todo" listára mehet lazán maga a munkahely is, ez a légkondícionált kocka a kurva dísznövényeivel, meg az erőltetett beszélgetéseivel a dohányzóban, miközben korog a gyomrod, mert egész nap nem ettél semmit. Ez mondjuk nem is nagyon baj, mivel van mit fogyni, és ez a "eszek este 3 szelet kenyeret" életmód kombinálva a napi 6-7 kilométer biciklizéssel lehet, hogy néhány kiló leadására fogja késztetni a szervezetemet (mondjuk az az 5-6-7 sör naponta nem kéne azért…).
Amúgy a tegnapi nap legnagyobb élménye az volt, hogy szembesültem azzal, hogy milyen érdekes tud lenni az emberi lélek. Történt ugyanis, hogy éppen tekertem a site (cég) felé a drága édes biciklimmel (aminek a pedáltartó csavarját átlagban kilométerenként utána kell húzni, mert lelazul), füldugó a helyén, bömböltetem az új Junkies-t (ami véleményem szerint irdatlanul jóra sikerült), amikor is elibém toppant egy Ipari Parkos biztonsági őr a semmiből. Amikor konstatáltam, hogy nekem csápol, akkor megálltam neki, és beszélgetni kezdtünk. A beszélgetés elején még én vigyorogtam (há’ hogyne lenne jó kedvem, jövök dolgozni! :)), majd ahogy húztam fel magam a hülyeségén, már ő vágott olyan fejet, hogy legszívesebben egy féltéglával töröltem volna le az arcáról a mosolyt. Szerintem örömét lelte abban, hogy valaki vissza mer magyarázni neki, vagy ilyesmi, egyelőre nem tudom eldönteni, hogy minek is örült ennyire. Mindenesetre közölte, hogy az Ipari Park területén tilos kerékpározni, én meg megkérdeztem, hogy rajtam kívül az összes többi biciklivel dolgozni járó kollega tolja-e a biciklit mert azt nehezen hiszem el. Javasoltam neki továbbá, hogy esetleg cövekeljen le a biciklitárolónál, és cseszegessen mást. Miután kidumáltuk magunkat (meg megbeszéltük, hogy este megyünk sörözni, na jó, vicceltem), megkérdeztem, hogy a maradék kb. 15 métert a tárolóig megtehetem-e két keréken. Erre ő rejtelmes arccal közölte, hogy ő figyelmeztetett, innentől kezdve az én felelősségem. Erre én egy laza mozdulattal felpattantam a gépre, és otthagytam, mint eb a szarát 🙂 (Ma említették a kollegáim, hogy az milyen vicces lett volna, ha ő meg egy laza mozdulattal előveszi a pisztolyát, és hátbalő. :)) Amúgy ez az egész a "szívózzunk hülyeségeken" című műsorszám klasszikus esete, mivel nem látom a logikát abban, hogy miért kéne tolnom a kerékpárt csak azért, mert bent vagyok az Ipari Park területén. Kabaré. Mindenesetre azóta se szállok le a bicikliről, mivel szeretem a kalandokat 🙂
Remélem, hogy Lukács Laciék nem fognak megsértődni, hogy az egyik albumjuk címét ezennel kölcsönvettem (amin amúgy a Tankcsapda legeslegjobb száma, a Törölközők teniszütőkkel is helyet kapott, de ez egy teljesen mellékes információ), de mindenesetre elég frappáns lesz a most következő témához, mivel egy netrádiót szeretnék nektek ajánlani, amelyet egy nagyon jó barátom szerkeszt szabadidejében, és bizton állíthatom, hogy jó ízléssel áldotta meg az Isten (mondjuk aztán kinek mi a jó ízlés, pl. a hardcore gabber zenét hallgatók nem feltétlenül fognak rajongani az általa pörgetett muzsikákért :)).
Szóval: tessék buzgón kattintgatni ide, a felülete enyhén spártai még, de a funkcióját teljes mértékben ellátja:
http://bobesz.brotherhost.eu/
Tessék szépen elkönyvjelzőzni, ha megtetszett az anyag, ami betámadta a hallójárataitokat! Lesz kívánságműsor, meg hasonló nyalánkságok, ha elegen lesztek hallgatók! 🙂
Csak úgy pörögnek a gondolataim, meg a sztorijaim – amik az utóbbi napokban estek meg – az agyamban. Annyi minden történt mostanában velem, annyi impulzus, élmény, elgondolkodtató eset történt, és tett rám hatást mostanában, hogy épp elég lesz összeszedni őket, de ígérem, hogy megpróbálom. Mindez persze azzal jár, hogy kezd átmenni a net eme szeglete énbloggá, ellentétben a régi időkkel, amikor még írtam játékokról, meg hasonló dolgokról, mivel velem nem történt semmi érdekes (írtam volna a napomat? reggel délben felkeltem, cséztem pár órát, délután jött Jucc, aztán tévézés… na ez tényleg izgalmasan hangzik :)), viszont a grafománia akkortájt is tombolt bennem, így írtam mindenről, csak a kicsi életemről nem, mert az nem volt túl izgalmas, valljuk be, mostanság viszont csak úgy pörögnek az események, és amíg meg nem unom ezt a tempót, addig kifejezetten élvezem is az egészet (ezdeszép kis mondat lett eheh). Érdekesnek találom, hogy emberek úgy üdvözölnek (ha nem is régi barátként, de mindenesetre) ismerősként, hogy soha nem találkoztunk azelőtt személyesen, csak olvasói ennek a blognak, és – mivel jogosan úgy érzik, hogy jobban ismernek, mintha vadidegen lennék – nem kell megtennem az összes udvariassági kört, amit ismeretlenek találkozásakor alapesetben meg kell tenni, és ez nagyon tetszik. Komoly előnye ez annak, hogy anno azon a borús január éjszakán unalmamban megírtam az első két postot, és azóta tényleg komoly betűmennyiséget sikerült felhalmoznom, remélhetőleg a Ti szórakozásotokra is, nem csak az enyémre (bár be kell hogy valljam, hogy a blog legkomolyabb törzslátogatója én magam vagyok, istenem, kissé egoista vagyok, szeretem újra elolvasni az okosságaimat :)).
Post legközelebb hétfőn, most megyek haza az albérletből. Nem ám szomorkodni, hogy nem írok, tessék hasznosan eltölteni ezt a két napot (nem adok tippeket :))!
…hogy mindössze ittas vagyok csak, de ez vicces számomra?:
Ezt az aranyköpés-számba menő kifejezést ma hallottam a kedves cégemnél 🙂 Istenem, errefelé az emberek ettől érzik magukat fontosabbnak/menőbbnek, hogy csak nyomokban használják édes anyanyelvünket (mehetne rájuk a "nyomokban magyar nyelvet tartalmaz" matrica :)), de gondolom pár hét múlva én se fogok tudni egy értelmes magyar mondatot elmondani anélkül, hogy tartalmazza a "site", "development", vagy a "access" szavak valamelyikét. Durva volt látni, hogy a negyvenes korosztály tagjai is ugyanúgy félig angolul tolják, mint a fiatalabbak, bár ez talán nem is olyan meglepő lévén, hogy kezd felnőni egy olyan generáció, akiknek a szülei is már angolt/németet tanultak a suliban orosz helyett.
Amúgy csodálatos volt ez a mai nap, egészen reggel 9-től délután 5-ig előadásokat hallgattam, a nyakam és a hátam szabályosan sajog, mivel kitekeredett testhelyzetben kellett eltöltenem az egész napot (miután gondos mérlegelés után a legszarabb helyet foglaltam el az egész teremben, mondhatni owned… basszus, kezdődik! :)). Túl sokat nem fogok írni magáról az anyagról, amit próbáltak beleverni a csökött agyamba (a vége felé úgy éreztem magam, mint egy különösen elhanyagolt cukorrépa, legalábbis az értelmi szintemet tekintve), mivel a lelkünkre bogozták, hogy semmi információ nem hagyhatja el a site… ööö cég területét. Mindenesetre nosztalgikus hangulatba kerültem az első 2-3 óra után, ugyanilyen mocskosul unalmas volt annak idején az ING-es oktatásom néhány napja is, úgyhogy rutinos túlélőként kapcsoltam ki az agyam negyed órácskákra, és gondolkoztam teljesen más témákon, például, hogy milyen jó lesz már hazahúzni 🙂
Meglepődve vettem továbbá tudomásul, hogy az itt dolgozók is emberek (jééé), szóval nem nagyon találkoztam az általam geek-sztereotípiaként azonosítható egyedekkel, mint mondjuk ez az ellés itt, sőt viszonylag emberszerű entitások jöttek szembe a folyosón. Ezek egyik prominens képviselőjével, Zével is sikerült felvennem a kapcs contactot, jó arc, amikor telefonon kérdeztem tőle, hogy az rendben van, hogy kint vagy a főbejáratnál, de miről ismerlek fel, akkor azt válaszolta, hogy "egy kurva nagy brit zászló van a hátamon" 🙂 Ezek után már valóban megtaláltam 🙂
Jelentem továbbá, hogy – alaptermészetemet meghazudtolva – még most se néz ki úgy a szobám, hogy egy ösvényen kelljen bevergődni a gépig, illetőleg az ágyig, hanem egyelőre a rend az úr. Érdekes amúgy ez a hely: a két lakótársamból az egyiket az elmúlt két napban nem sikerült még egy percre se látnom, de Gonzales (a másik srác, ez a művészneve a személyiségi jogok védelmében :)) megnyugtatott, hogy valószínűleg jövő hét elejéig nem is fogom 🙂 Valamikor éjjel fog hazaesni a melóból, akkor meg már alszok elvileg, úgyhogy azt elmondhatom, hogy egy lakásban fogunk aludni, de még sose beszéltünk 🙂
Ahogy láthatjátok, az elmúlt hetek legmozgalmasabb napját tudhatom magam mögött, ennek megfelelően el is fáradtam a sok üldögélésben. Visszaolvastam amúgy a tegnapi postomat, és meg kell mondjam, hogy komolyan megijedtem, hogy már nem vagyok fogalmazóképes, olyan erőltetettnek éreztem a szövegét 🙂 Annyi mentségem van, hogy két sör után csont fáradtan írtam. Sebaj, nem szedjük le, ez is én vagyok 🙂
Feri és Pisti, a klub két legkeresettebb khm… mindegyis
Egy újabb gyerek, aki megállt a fejlődésben 🙂
Feri arcán azért látszik, hogy ezt nem szívesen tette meg azokért a fránya szavazatokért 🙂
Okosabb mint egy ötödikes? 🙂
A hős Fletóman csak arra vár, hogy lecsaphasson a gonosztevőkre
Oldskool Adidas-felső, szarukeretes szemüveg, hajpánt… odaver 🙂
(Az enyhén csöpögős kommentszöveggel rendelkező forrás elérhető itt.)
UPDATE:
A Fletóman-es kép megihletett 🙂 :
Fletóman teljes harci díszben, a háttérben Budapest, a bűn városa