Kedvenc játékok rovat – Psychonauts

Már régóta akartam erről a csodáról rittyenteni néhány sort, mivel úgy gondolom, hogy kábé 10 évente jelenik meg hozzá hasonló kaliberű anyag. Most hirtelenjében talán a Maniac Mansion/Day of the Tentacle vonal ugrik be, mint hozzá mérhető alkotások, de ezek is a 80-as évek végén, kilencvenes évek elején jelentek meg, azóta ez a (kis túlzással) első játék amit nyugodt szívvel tudok ajánlani effektíve bárkinek.

Tudni kell róla, hogy 2005-ben jelent meg, és egy Tim Schafer nevű úriember volt a fő alkotója (ismerős lehet a neve a Grim Fandango, és a két első Monkey Island kapcsán is, talán ebből is látszik, hogy nem kispályás az úr :)), továbbá elérhető PS2-re és XBox-ra is.

Miről is szól a játék? Adott egy aranyos, és eszes kölyök, Razputin, akinek minden vágya az, hogy kiképezzék a Whispering Rocks nevű nyári táborban, ahol pszichoképességekkel megáldott/megvert gyerekeket tanítgatnak arra, hogy hogyan használhatják ki az elméjükben rejlő erőket.

A játék elején ennek megfelelően még nem sok mindent tudunk csinálni (még egy nyamvadt mókust se tudunk felgyújtani pfha…), de ahogy haladunk előre a sztoriban, úgy kapunk újabb és újabb képességeket. Ilyenek például a Pirokinézis (ezzel már lehet mókusokat gyújtogatni, yess), a Levitáció (tulajdonképpen nem lebegünk, mint ahogy a neve sugallná, “csak” sokkal magasabbra tudunk vele ugrani, illetve ejtőernyőzésre is alkalmas), illetve a rendkívül mókás, bár ritkán használt Harmadik Szem (ez annyira elborult, hogy nem is nagyon akarom részletezni, mindenesetre érdemes mindenkin kipróbálni!). Mint ahogy említettem, a játék elején ezekből semmi sincs a tulajdonunkban, ezeket a különféle tréningeken kell magunkévá tennünk, illetőleg minden 10. szinten kapunk egy-egy új képességet. Szintet úgy tudunk lépni, hogy minden szirszart összegyűjtünk a táborban, illetve a tréningeken, ez tipikus platformjátékos vonása az anyagnak, bár had tegyem hozzá, hogy direkt gyűjtögetés nélkül is el lehet boldogulni, mivel a játék végére így is kihozzuk magunkból a maximumot. Tudni kell még az erőkről, hogy fontos tudni jól használni őket, mivel rengetegszer kell a segítségükkel leküzdeni akadályokat, és ezek a részek néha erőteljesen megdolgoztatják az agytekervényeinket is.

A játék amúgy nem a fent részletezett erőktől, hanem az eszméletlenül eltalált hangulata, a változatossága, a kifinomult humora, és az eredeti szereplői miatt vált örök klasszikussá a szememben. Már az első térség ahol bolyonghatunk is teli van eldugott helyekkel, felfedezhető vicces dolgokkal, süt a Napocska, és amerre járunk szöcskék pattognak az utunkból, és gyíkok menekülnek előlünk. Hozzátesz az egész summercamp feelinghez a háttérben szóló andalító country-szerű zene, és a mai szemmel is csodálatosnak mondható grafika. Találkozhatunk a többi gyerekkel, többek között Dogennel, a fémsapkás kiskölökkel, aki nagyon utálja a mókusokat, mivel szerinte hazudnak 🙂 Minden karakter egyedi, és egyéni, sosincs az embernek olyan érzése, hogy ezt már látta valahol. Tulajdonképpen olyan érzése van az embernek játék közben, mintha egy rajzfilmet nézne, amiben ő a főszereplő, és ez az érzés ami miatt sokadszori végigjátszás forog fenn nálam, és mégse unom!

Nem meséltem még arról a megoldásról, ami a játékot igazán egyedivé teszi, mégpedig arról, ami pszichonautává tesz minket: megvan a képességünk arra, hogy mások agyában tegyünk túrát. Ez a következően néz ki: van egy kis ajtó (illetve a játék egyharmada környékén szerzünk egyet magunknak), amit az “áldozat” fejére dobva már szabad is az út befelé. Mindegyik agy teljesen különbözik a másiktól: a legelső agy például Oleander edzőé, aki egy exkatona, ennek megfelelően az agya egy háborús csatatérhez hasonlít, szőnyegbombázással, lángokkal, hatalmas késekkel, stb. Az ő feje tulajdonképpen a tutorial-pálya, ahol nagyon nehéz/idegesítő részek még nicsenek (kivéve az egyik résznél a nekünk drukkoló két kis nyomorék, akik folyamatos “Punch Raz! Punchie-punch-punch!” kántálással bosszantanak folyamatosan :)), mindössze megmutatja a játék az igazi arcát. Később ez még jobban el fog borulni: a totálisan megkattant tejesember agya például egy összevissza tekeredő kertvárost mintáz, ahol minden bokorból fényképezőgépek villognak, sőt még az utcai kukák is jönnek utánunk, és készítik a felvételeket rólunk (enyhén paranoid a bácsi :)). Lesz még részünk színházi próbákban részt venni (ahol egy kegyetlen kritikus az ellenfelünk, aki minden színdarabot lehúz), illetve segíthetünk majd egy spanyol úrnak kártyákat gyűjtögetni a kártyavárához, mindezt csodálatos spanyolos beütésű környezetben lágy gitárdallamok kíséretében. Mint látható mindegyik agy egy külön világ, de a feladatok hasonlóak: gyűjtögetni a gyűjtögetnivalókat, és az erőink segítségével megoldani az elénk tornyosuló akadályokat.

A játék következő erős része a története: ugye az elején még csak annyi a célunk, hogy minél többet tanuljunk a tábor edzőitől, ámde amikor valaki elkezdi lopkodni a gyerekek agyát(!) (akik az eset után már csak annyit fognak tudni hajtogatni, hogy “tévééé…” :)), akkor ránk hárul, hogy kiderítsük ki áll a szörnyűségek hátterében, és nekünk kell visszaszerezni az ellopott agyakat 🙂 A játék utolsó harmada már nem is emlékeztet az elején tapasztalt idillre: egyrészt folyamatosan éjszaka van, másrészt mivel a gyerekek már agynélküli zombik, nincs kivel beszélgetni, harmadrészt pedig a tevékenységi területünket áthelyezzük a tábori tó túlsó partján álló elmegyógyintézetbe, ahol elég sok emberke vár minket, hogy rendbeszedjük az elméjükben dúló káoszt 🙂 Teszi mindezt úgy a játék, hogy soha egy pillanatra sem laposodik el, mindig van min röhögni (hatalmas gagek vannak elrejtve!), és annyira izgalmas, hogy szinte lehetetlen kilépni belőle! Egy esetben mondjuk nem nehéz abbahagyni: ha annyira felhúz agyilag egy rész, hogy legszívesebben uninstallálnád a vinyóról az egész programot. Mégse fogod megtenni, mivel az ilyen részek után legalább megvan a jól végzett munka felett érzett öröm, és évek múlva se fogod elfelejteni, hogy mennyire megszivatott az adott rész (nekem pl. ilyen a Húscirkusz a játék végén, miután megcsináltam, hetekig felsírtam álmomban :)).

Sorolhatnám még a játék egyedi vonásait, de úgy gondolom, hogy ezt mindenkinek magának kell kitapasztalni. Már elégszer leírtam a véleményemet róla (csodálatos, vicces, egyedi, stb.), most már csak rajtatok áll: kipróbáljátok-e vagy sem 🙂

Követheted a válaszokat az RSS 2.0 feed-en keresztül. Írhatsz hozzászólást, vagy trackback-elheted a saját oldaladról.
Írj kommentárt!

XHTML: Használhatod ezeket a tag-okat: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

  • Tagfelhő

  • Musicbox

  • Még meleg...

  • Szavazás

    • Verárjúfrom?

    • Belépés...