Tag-Archive for » kritika «

Művészet és szórakoztatás

Volt már veletek olyan, hogy egy játék/film/zene/akármi már a megtapasztalása előtt kedvencetekké vált? Amikor egy filmbemutató akkora hatást gyakorolt rátok, hogy egészen biztosak voltatok benne, hogy a film teljes terjedelmében iszonyatosan fog majd tetszeni az elsőtől az utolsó percéig? Ha volt már ilyenetek, akkor már tudjátok, hogy mit érzek a Mirror’s Edge című játékkal kapcsolatban most, hogy megnéztem pár Youtube-videót róla, sőt a zenéjét is megszereztem mp3-ban. Most komolyan, nem nehéz ebbe a trailerbe beleszeretni szerintem (már megnéztem vagy ötször):  

A játék amúgy egy futárcsajról szól, aki egy enyhén 1984-es beütésű világban közvetít információkkal teli táskákat A pontból B pontba, a fenti videón megcsodálható környezetben. A játék hangulata nagyon bejövős, a grafika (ami – ahogy látható – főleg a kék, fehér, és piros színekkel operál) pedig egyenesen lenyűgöző. Az ember szinte érzi, hogy a betonról visszaverődő hő, és az ezerágra sütő nap hatására csatakosra izzadva rohan végig a tetőkön, miközben mögötte loholnak az üldözői. Nagyon tetszik ez a betondzsungel koncepció, illetve, hogy nem vitték túlzásba a színeket, így alakítva ki egy egyedi látványvilágot. Egy tetőkön ugrálós játék amúgy se lenne túl színes, ha reális látványt akar a tisztelt fejlesztőgárda, és ezt csillagos ötös szinten sikerült abszolválniuk.

Katt a képre a teljes mérethez!

Külön élmény a játék zenéje, amelet Lisa Miskovsky énekel, a címe pedig Still Alive. A fenti videó alatt is ez szól. Szerintem igencsak eltalált kis darab, a játékból áradó atmoszférához pedig kifejezetten passzol.Az a tény, hogy kiadták különálló maxiként is (remixekkel együtt, amelyeket olyan neves DJ-k kevertek, mint Paul Van Dyk, vagy Benny Benassi) jelzi, hogy a játékzene, és a popzene közötti határ elmosódása nem állt meg, teszem hozzá, hála az égnek. Régebben is voltak próbálkozások (pl. az Abe’s Odyssey című játék introja, melyet a Music Instructor nevű csapat szerzett még valamikor a 90-es évek végén, videó itt), de mostanában nem emlékszek ilyen eltalált játékzenére, amelyet nyugodtan le lehetne adni akármelyik zenecsatornán. (Volt egy pár éve egy Portal című csoda – lehet hogy majd írok róla is, megérdemli – mely végén a bossfight után a készítők listája alatt szólt egy beteg kis dalocska, amit imádtam – itt meghallgatható – de azt se tudnám elképzelni a médiában, ezzel ellentétben.)

Szerintem ez a játék egy komplett egészet alkot, a zenéje, a látványvilága, a játékmenete, a hangulata, a mindene kerek, és gömbölyű. Egyedül egy gond lesz vele, ahogy hallottam: túl rövid. Ez volt a gond a már emlegetett Portallal is, azt például egy délután alatt kényelmesen végig lehetett tolni, remélem ennél a játéknál nem fog ilyen probléma adódni 🙂 Most már csak egy olyan gép kell, amin elfut, mivel nem tartom valószínűnek, hogy a 2 gigaherzes Celeronom nem izzadna le már a főmenüjétől is…

Kinyírom Győzikét

Mostanában muszáj vagyok különféle minőségi szórakoztatást nyújtó műsorokat nézni, mivel a barátnőm szereti őket, és jó papucshoz társhoz méltóan ilyenkor én is befekszek vele a TV elé, otthagyva a számítástechnika csodás világát, információs szupersztrádástól Counter-Strikeostól, mindenestül. Ilyenkor szokott kezdődni az idegi terror (legalábbis számomra), ma például a Győzike-show egyik már ötvenszer ismételt részét kellett végigszenvednem őnagyságával. A műsor nem állt másból, mint nemtom hány perc üvöltözésből, idegeskedésből, illetve a komoly identitászavarral küzdő "családfő" (pff) megpróbáltatásaiból, aki megpróbálta elénekelni a New York, New York című musicalslágert. Bazz, komolyan mondom, ez a család úgy él, hogy felkelnek, ordibálnak egymással egy 10-12 órát, aztán lefekszenek, másnap ugyanez. Reggel gondolom már az ágyban ordít a kancigá Győzike, hogy "BEJÁÁÁ! FŐZZÉ MÁÁ KÁVÉT MORE!", és ez így mehet egész nap! Egy percet se bírnék ki ilyen körülmények között, ezek meg így élnek! A mai műsor külön tortúra volt, mivel elég sokat lehetett benne hallani Győzikét ""énekelni"" (nincs elég idézőjel eme állítás iróniájának érzékeltetésére), ha még fejlődő korban lennék, most biztos megálltam volna benne 🙂

Iszonyat. Ezt hívják szórakoztató műsornak? Basszus, lassan a kereskedelmi tévézés nem szól másról (legalábbis a délutáni műsorsáv), mint egymással ordibáló cigányok szakértő bemutatásáról! Végignézed a csatornákat, az egyiken Győzike ordít a gyerekeivel, utána a Mónika-showban tépik egymást (sajnos úgy fest kacsa volt, hogy vége lesz 8 év után, pedig már reméltem…), komolyan mondom marha nehéz megállni, hogy az ember ne ragadtassa magát rasszista kijelentésekre, politikai korrektség ide vagy oda. Van aki viccesnek tartja, hogy a Gáspár család életét nézheti, én általában csak felcseszem magam rajta. Könyörgöm, ma is a legkisebb purdé ütötte-verte az anyját? Hát álljon ám meg a menet, az én gyerekem csinált volna ilyet egy hétig ki se jött volna a sarokból, az fix! Meg egyáltalán: elkényeztetett hazudós kislány már most is, mi lesz ebből ha felnő? Egy elkényeztetett, hazudós picsa… Valahogy mindig gondolkodóba esek, miközben – mondom, kényszerből – figyelemmel kisérem amit művelnek, és lehet, hogy ezért nem érzem a belőlük áradó kifinomult humort, és szellemességet… Számomra <snob mode on> a humor a Monthy Python-nál, és a nem is olyan régen idézett Douglas Adams-nél kezdődik <snob mode off>.

Ami viszont tény, hogy mindezek ellenére nem is ő a bűnös. Ha nem vetítené még most is ez a kurva RTLKlub ezeket az emberiség elleni rémtetteket, akkor én se szidnám őket. Ha nem kapott volna parancsot az operatőr, a vágó, stb., hogy csináljanak műsort egy olyan család életéből, amilyenből tizenkettő egy tucat akármelyik putrisoron (csak a külsőségek mások, a stílus ott is hasonló, max több pofon csattan el), akkor én se dühöngenék itt. Igazából az a köcsög médiag*ci a felelős az egészért, aki hatalmas fizetéseket markolt fel azért, hogy létrehozza ezt a műsort. Az az "ember" tehet az egészről, aki lehetőséget látott abban, hogy egy ilyen műsort csináljon. Ő érdemelné meg, hogy ráborítsák az asztalt, nem ez a szerencsétlen salgótarjáni bohóc…

Megtaláltam a megoldást. Nem, nem fogom kinyírni Győzikét (bármit is sugalljon a posztcím :)), de ezentúl, ha hív az asszony, hogy tévézzek vele, akkor csak akkor tartok vele, ha tudom, hogy órákon belül nem lesz Győzike-show egyik csatornán se 🙂

Kategória: Régi post  Tag(ek): , ,  Kommentáld!
1984

„A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük, minden egyéb magától következik.”

A Nagy Testvér maga

Gondolom néhány olvasómnak egyből beugrott Orwell negatív jövőképe erről az évszámról. Ő alapvetően remek dolgokat írt, például a másik nagy kedvencem, az Állatfarm is a nevéhez köthető (ami szintén egy érdekes kis társadalomkritika, kábé azt írja le, hogy hogyan mocskolja be a magasztos eszmét a vér, és az önzés). Néhány hónapja adódott végre lehetőségem elolvasni a regényt, tegnap pedig az utamba került a mű filmverziója, és mondanom se kell, egyből lecsaptam rá, mint az a bizonyos tyúk arra a bizonyos langyos… tudjátok mire.

van ám még tovább is…

Kedvenc játékok rovat – Psychonauts

Már régóta akartam erről a csodáról rittyenteni néhány sort, mivel úgy gondolom, hogy kábé 10 évente jelenik meg hozzá hasonló kaliberű anyag. Most hirtelenjében talán a Maniac Mansion/Day of the Tentacle vonal ugrik be, mint hozzá mérhető alkotások, de ezek is a 80-as évek végén, kilencvenes évek elején jelentek meg, azóta ez a (kis túlzással) első játék amit nyugodt szívvel tudok ajánlani effektíve bárkinek.

Tudni kell róla, hogy 2005-ben jelent meg, és egy Tim Schafer nevű úriember volt a fő alkotója (ismerős lehet a neve a Grim Fandango, és a két első Monkey Island kapcsán is, talán ebből is látszik, hogy nem kispályás az úr :)), továbbá elérhető PS2-re és XBox-ra is.

Miről is szól a játék? Adott egy aranyos, és eszes kölyök, Razputin, akinek minden vágya az, hogy kiképezzék a Whispering Rocks nevű nyári táborban, ahol pszichoképességekkel megáldott/megvert gyerekeket tanítgatnak arra, hogy hogyan használhatják ki az elméjükben rejlő erőket.

van ám még tovább is…

A ragadozó, amin csak röhögni tudtam

Mit csinál az ember, ha beteg? Több verzió is felmerülhet, például fetrenghet reszketve naphosszat (megvolt), esetleg tömheti magába a paracetamolt többfajta gyógyszer formájában (ez is), esetleg anyázhatja a szervezetnek azt az önvédelmi mechanizmusát, amely a lázról tehet (ez is megvolt, bár értelme nem volt nagyon). Vagy esetleg nézhet filmet is. Gondoltam, hogy ha már egyszer végre van néhány szabad órácskám, megnézek egy olyan filmet, amit szigorúan a magam kedvéért szereztem be, és belöktem a playerbe a Ragadozó (Predator) című 1987-es filmtörténeti klasszikust. A főszerepben Arnold Schwarzenegger domborít, és itt kell megjegyeznem, hogy ahhoz képest, hogy manapság Kalifornia kormányzójaként elég sokat hisztizik az erőszakos játékok ellen, ebben a filmben elég sok embert öl meg változatos módszerekkel, és a vér is ömlik literszámra… Na sebaj, ezek szerint már mindenki elfelejtette a Nagy Vizen túl, hogy milyen filmekben osztotta a halált anno 15-20 éve ez az arc.

Visszatérve a filmre: sejtettem, hogy nem fog a kedvenc filmemmé válni, de mivel odavagyok az Aliens kvadrológiáért (mondjuk ez így nem teljesen igaz, a negyedik rész alapötlete, miszerint ‘hátizé, Ripley-t újraklónoztuk, hogy lehúzhassunk még egy bőrt a rókáról’ már nem volt túl szimpatikus), és van összefüggés a két univerzum között (tudtátok, hogy a tojásokkal teli űrhajó a Nyolcadik utas a halálban egy Predator járgány volt?), ezért gondoltam megnézem a sztorit a ragadozók szemszögéből is. Bár ne tettem volna…

Tudom, hogy a nyolcvanas években nem volt még ilyen szinten a filmtrükk-ipar mint most. Ennek megfelelően szegény Predatorunk is elég röhejesen néz ki (főleg amikor be van kapcsolva az álcázása, és csak torzítja a hátteret, na az priceless), de a film nem ezért késztetett hangos röhögésre (na jó, hazudtam, úgy fáj a torkom, hogy beszélni se nagyon tudok, ezt ne tessék szó szerint érteni). Amin először fennakadtam az az volt, hogy a nagy dzsungelben menekülés közben elkapják a szemüveges lúzert (az első képkocka után amelyiken feltűnt egyből levágós volt, hogy ő lesz az első áldozat, annyira geek feje volt), majd nem sokkal utána egy másik tagot is. Ezek után a kötelező ‘jaj mi lesz velünk’-beszélgetés közben a szemüveges nyomorékot már meg se említik, mintha elfelejtették volna, hogy ő is velük volt! Ezt nevezem a mellékszereplőség csúcsának! 🙂

Aztán: ha a forgatókönyíró már kínjában nem tudta hova rakni a sok mellékszereplőt (‘bazmeg, már unalmas, hogy mindegyiket csak megöli, találjunk ki valami mást’), akkor jöhetett a zseniális ötlet, ami a filmben így jelent meg:

Svarci, meg a csapat maradéka szokás szerint menekülnek a ragadozó elől, amikoris az egyik elitkatonája megáll, hátrafordul, leveszi a felsőjét, eldobja a bazinagy géppuskáját (!!), és egy atombrutál, másfél méter hosszú machetával vág egy csíkot a domború mellkasizomzatába (de hogy minek?!). Svarci persze – jó osztagvezetőhöz mérten – menekül tovább, majd egyszer csak egy velőtrázó visítás hallatszik, ami annak a jele, hogy nem sikerült megbicskázni az ET-t… Ennél röhejesebb mellékszereplő eltávolítási módot már rég láttam, komolyan 🙂

Még egy vicces dolog, aztán abbahagyom a hullagyalázást: amikor először látja a csapat egyik tagja a csáposfejű barátunkat, akkor egyből kilő rá egy tárat. Odarohannak a többiek is, és kb 5 percig lövik mindenféle lőfegyverekkel (köztük egy minigunnal) a nagy semmit, mivel addigra a rasztafári már régen elfutott halk vihorászás közepette… Amikor meg kifogynak a lőszerből meg néznek okosan. Leírva nem biztos hogy annyira üt a jelenet, de én röhögtem rajta sokat (megintcsak nem szó szerint :)). Megtekinthető itt!

 

Megemlíthetném még, hogy ebben a filmben láttam a legcsúnyább négert, akivel valaha összeakadtam, meg hogy a végén miért hagyta kinyiratni magát ez a precíz gyilkológép (ja igen, a happy end mindenek előtt), meg hogy miért csak a film utolsó egyharmadában jut szerephez csak a címszereplő Predator, de ezek eltörpülnek az alkotás többi baromsága mellett 🙂 Lehet hogy klasszikus, de a már emlegetett Alien-filmek a kor színvonalán sokkal jobban sikerültek mint mondjuk ez 🙂

Kategória: Régi post  Tag(ek): , ,  3 hozzászólás
az Antifaces jelenség, avagy a mai humoradag

Ezekre a fiatalokra DenD barátom hívta fel a figyelmemet (visítva röhögős kategória):

 

Pár posttal ezelőtt volt szó a geekekről, most nézzük, hogy mik is a jellemzőik:


 

Ez pedig kicsiny viharverte és lángokkal körülölelt országunkról szól, avagy hogyan látják a helyzetet a mai tizenévesek (bazmeg, kezdek úgy beszélni mint egy jó ötvenes szociológus):

Az összes videójuk:

http://www.youtube.com/profile?user=KENYtheONE&view=videos

  • Tagfelhő

  • Musicbox

  • Még meleg...

  • Szavazás

    • Verárjúfrom?

    • Belépés...