Na végre…

Egy hét után (már ha nem számítjuk az előző nyúlfarknyi postot) végre újra van időm, energiám, és főleg kedvem írni! Ilyen még amióta rászántam magam a blogírásra nem történt velem, hogy ilyen hosszú ideig ne lett volna – főleg – időm arra, hogy idevakarjak valami karakterhalmazt. Történt ugyanis, hogy a héten SAP-oktatáson (SAP = Software Aus Palestina, ahogy az oktatónk emlgette, de van egy még jobb magyarázata is:  Sanduhr Anziege Program, azaz homokóra-megjelenítő program 🙂 ) tágították az án agyamat napi (kis túlzással) nyolc órában, majd délutánonként meghalni se nagyon volt erőm, nemhogy alkotni. Ennek a napi rutinnak köszönhetően nem fordítottam le az előző post képregényét se, ráadásul a testvérblogomnak, a Tümmtümm-nek is csúszik a beígért csillivilli új logo, amit nekem kéne összeeszkábálnom fotosopppban. Szóval el vagyok csúszva pár dologgal, de sebaj, legalább zajlik az élet. Amúgy a blogolás tényleg a nagyon sok energiával, vagy nagyon sok szabadidővel rendelkezők sportja (tehát speedfüggő munkanélküliek előnyben), és nekem a héten egyikből se volt túl sok.

A fenti litániám ellenére lett volna téma a héten is, amiről beszámolhattam volna, például a tegnapi nap izgalmai is ezek közé tartoztak. Történt ugyanis, hogy az oktatóteremben szünetben épp a bölcsészeken köszörültem a nyelvem (a többiek nagy derültségére, naná), mire a csoportból felállt a legnagyobb darab, tarkopasz fiatalember (akinek – mint megfigyeltem – az alkarja olyan vastag mint az én combom), és közölte, hogy nem kéne leszólni őket, merthogy ő azon a szakon végzett Pécsen. Namármost látnotok kéne a csávót, inkább azt tudnám róla elképzelni, hogy “ukrán pénzbehajtó- és verőember” szakon szerezte a diplomáját, mint történelmen, de ebből is látszik, hogy a látszat néha durván csal. Most, hogy ezeket a sorokat rovom is látom a srácot, nos rá nem illik az a vicc, hogy akkora a háta, mint az IFA-plató, csak nem olyan széles, hanem olyan mocskos, mivel neki tényleg olyan széles 🙂 Végül aztán arra jutottunk, hogy a szimatszatyros-hosszúhajú-vizisiklóvállú-körszemüveges-hippiforma bölcsészeket mindketten utáljuk 🙂

Aztán szintén tegnap volt az is, hogy majdnem megölt egy idióta, mivel annyira kellett sietnie valahova (biztos vajúdott az asszony a hátsó ülésen, ilyenkor mindig erre gondolok), hogy majdnem elcsapott a zebrán. A szitu a következő volt: álltam a zebránál, és vártam, hogy átmehessek. Jött pár kocsi szépen sorban, és az egyik megállt nekem, és a benne ülő ötvenes nő kedvesen intett, hogy átmehetek (ezúton csókoltatom). Meg is indultam, ámde, amikor a zebra közepe fele jártam kivágott egy autó mögüle, és megelőzte. A gond csak az volt, hogy én épp útban voltam neki (naná, már megint én vagyok a paraszt), és kábé fél méterre tőlem tudott csak megállni. Igazából meg se ijedtem, csak néztem az autó orrát, ahogy közeledett felém (hát bazze, elütsz, elütsz, ez van… – gondoltam), és csak miután meg tudott állni  tudatosult bennem, hogy bizony majdnem elgázoltak, és kivételesen úgy, hogy én lettem volna a vétlen fél. Alapvetően elég kamikaze módon biciklizek ugyanis, fülemben a headset, bömböl a metál, szóval nem vagyok épp az autósok álma, de mentségemre legyen szólva, hogy mindig körülnézek, felmérem a helyzetet mielőtt mondjuk hirtelen irányt váltanék. Az lett volna a sors iróniája, hogyha nem is az én hibámból szenvedtem volna balesetet…

Amúgy ezektől az apró nüanszoktól eltekintve elég lagymatag kis hét volt ez, nem történt különösebben semmi, ami annak is betudható, hogy a napjaim nagy részét egy olyan téma bűvkörében töltöttem, amely magában is elég unalmas. Ez volna a már fentebb említett SAP, amelynek oktatását egy olyan srácra bízta rá a cég, akit… nem akarok túlzottan a sárba alázni, mert biztos nagyon jó szakember, de általában a hozzáértés, és a jó előadói készség nem párosul egymással, főleg az ilyen házilag kinevelt oktatóknál. Érdemei elismerése mellett kollektívan arra az álláspontra jutottunk (én és rajtam kívül a többi 15 tanfolyamtársam), hogy ez a fiatalember bizony jobban tenné, ha szépen visszaülne a helyére, feltenné a kis fülhallgatóját, és szépen kattintgatna tovább, mert az lehet, hogy megy neki, de oktatni nem tud. Nem állt szándékunkban (legalábbis nekem nem), hogy kicsesszünk vele azzal, hogy megemlítjük az oktatásszervezőknek az előadásmódja hiányosságait (mint  például az érthetőség hiánya, továbbá az a tény, hogy úgy tálalja az egyes funkciókat, mintha mindannyian SAP-telepítővel jöttünk volna a világra), de rá kellett jönnünk, hogy azzal, hogy érthetetlenül adja le az anyagot, azzal velünk babrál ki igazán. Sebaj, már vége van, és csak remélni tudom (személy szerint), hogy többet nem akadunk össze vele oktatáson.

A post lezárásaként csak annyit írnék, hogy jövő héten tényleg beüzemelem azt a nyomorult Pixel-t, tényleg lefordítom az almaalienes képregényt, tényleg megcsinálom a Tümmös logo-t, és tényleg gyűjteni fogom a vasat és a fémet. Komolyan 🙂

Kategória: Régi post  Tag(ek)):
Követheted a válaszokat az RSS 2.0 feed-en keresztül. Írhatsz hozzászólást, vagy trackback-elheted a saját oldaladról.
Írj kommentárt!

XHTML: Használhatod ezeket a tag-okat: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

  • Tagfelhő

  • Musicbox

  • Még meleg...

  • Szavazás

    • Verárjúfrom?

    • Belépés...