A film hatása alatt

Uhh… Eleinte arra gondoltam, hogy írok ide egy ilyet, hogy "úbazze, mekkora egy film ez, annyira felkavart, hogy most nem is tudom összeszedni a gondolataimat, majd holnap írok róla", de – dacolva a holnap már hajnalban esedékes keléssel – úgy döntöttem, hogy most, még frissiben véleményezem az alkotást. Tudni kell rólam, hogy alapvetően nem vagyok a kommersz-filmek rajongója, így mindig is jobban vonzottak a magvas, mély mondanivalóval, vagy esetleg valamilyen különlegességgel szolgáló filmek, így esett a választásom erre a múvira már jónéhány hónappal ezelőtt, bár megnézni csak ma sikerült. Ja, hogy mi a címe? 🙂 A címe A Kísérlet (Das Experiment), és egy 2002-es német alkotásról van szó esetünkben. Megtörtént eseményeken alapuló, természetesen túlszínezett (bár ebben most már közel sem vagyok biztos) sztori, amely 20 teljesen átlagos, mentálisan ép (bár ilyet Németországban találni már eleve sci-fi kategória :)) férfi történetét meséli el, amelyben egy kísérlet keretében bezárják őket egy bekamerázott börtöndíszletbe, miután nyolcuk a fegyőr, a maradék 12 pedig a fogvatartott szerepét kapta. Ahogy telnek a napok egyre durvább konfliktusok törnek ki a két oldal között, végül a totális megalázás, sőt a testi fenyítés is előkerül a repertoárból némi egészségesnek nem mondható megalomániával, és paranoiával fűszerezve. Számomra a film erős rokonságot mutat az Ideglelés című, sokak által lehúzott, de általam imádott eresztéssel, mivel pszichológiai folyamatokat bemutató alkotás mindkettő, de míg az erdőben eső-kelő "eztafátmárláttuk" fiataljainkon a rettegés, itt a két fél tagjain egyik részről a túlzott szadizmus, és kisebbségi komplexus túlkompenzálása (és most nem a rabokról beszélek), míg a másik felen a személyiség elvesztése, és a félelem uralkodik el. A filmet végigkíséri a klausztrofóbia (amikor a főhőst bezárják a sötétzárkába, azon konkrétan majdnem én is bepánikoltam, kábé olyan feelingje volt, mint a Kill Bill2-ben az élve eltemetésnek), illetve a beteges színű neonfényben úszó sivár folyosók, úgyhogy csak csínján az előtte fogyasztott könnyűdrogokkal, fiatalok :). A vége már tényleg katarzis jellegű volt a számomra (amikor az egyik gyűlölt őrt végre elkapják a rácsokon keresztül és a saját gumibotjával kezdik el fojtogatni, akkor újra átmentem óvodásba, és mint egy bábelőadáson én is hangosan drukkoltam a rabnak, hogy sikerüljön kinyírnia a szemetet :)), és kifejezetten ez az a fajta film, amit nem egykönnyen felejt el az ember (legutoljára ilyen nekem talán a Harcosok klubja volt, tényleg nem tud valaki egy jó szappanreceptet? :)). Amúgy a büntetésvégrehajtók főkolomposának szerepében domborító színésznél jobbat keresve se lehetett volna találni a szerepre, igazi überstrumführer feje van szegényemnek, és őt elnézve kezdtem megérteni, hogy mi is az a német betegség (ahogy én nevezem, azaz hogy él bennük a dédapáik gőgje, és hatalommániája) 🙂

Tehát a film szerintem kifejezetten jó, ráadásul még happy end is van a végén naplementével, pezsgőspoharakkal, úgyhogy a kicsit fajsúlyosabb filmek kedvelőinek meleg szívvel ajánlom.

Kategória: Régi post  Tag(ek)): ,
Követheted a válaszokat az RSS 2.0 feed-en keresztül. Írhatsz hozzászólást, vagy trackback-elheted a saját oldaladról.
Írj kommentárt!

XHTML: Használhatod ezeket a tag-okat: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

  • Tagfelhő

  • Musicbox

  • Még meleg...

  • Szavazás

    • Verárjúfrom?

    • Belépés...