A ragadozó, amin csak röhögni tudtam

Mit csinál az ember, ha beteg? Több verzió is felmerülhet, például fetrenghet reszketve naphosszat (megvolt), esetleg tömheti magába a paracetamolt többfajta gyógyszer formájában (ez is), esetleg anyázhatja a szervezetnek azt az önvédelmi mechanizmusát, amely a lázról tehet (ez is megvolt, bár értelme nem volt nagyon). Vagy esetleg nézhet filmet is. Gondoltam, hogy ha már egyszer végre van néhány szabad órácskám, megnézek egy olyan filmet, amit szigorúan a magam kedvéért szereztem be, és belöktem a playerbe a Ragadozó (Predator) című 1987-es filmtörténeti klasszikust. A főszerepben Arnold Schwarzenegger domborít, és itt kell megjegyeznem, hogy ahhoz képest, hogy manapság Kalifornia kormányzójaként elég sokat hisztizik az erőszakos játékok ellen, ebben a filmben elég sok embert öl meg változatos módszerekkel, és a vér is ömlik literszámra… Na sebaj, ezek szerint már mindenki elfelejtette a Nagy Vizen túl, hogy milyen filmekben osztotta a halált anno 15-20 éve ez az arc.

Visszatérve a filmre: sejtettem, hogy nem fog a kedvenc filmemmé válni, de mivel odavagyok az Aliens kvadrológiáért (mondjuk ez így nem teljesen igaz, a negyedik rész alapötlete, miszerint ‘hátizé, Ripley-t újraklónoztuk, hogy lehúzhassunk még egy bőrt a rókáról’ már nem volt túl szimpatikus), és van összefüggés a két univerzum között (tudtátok, hogy a tojásokkal teli űrhajó a Nyolcadik utas a halálban egy Predator járgány volt?), ezért gondoltam megnézem a sztorit a ragadozók szemszögéből is. Bár ne tettem volna…

Tudom, hogy a nyolcvanas években nem volt még ilyen szinten a filmtrükk-ipar mint most. Ennek megfelelően szegény Predatorunk is elég röhejesen néz ki (főleg amikor be van kapcsolva az álcázása, és csak torzítja a hátteret, na az priceless), de a film nem ezért késztetett hangos röhögésre (na jó, hazudtam, úgy fáj a torkom, hogy beszélni se nagyon tudok, ezt ne tessék szó szerint érteni). Amin először fennakadtam az az volt, hogy a nagy dzsungelben menekülés közben elkapják a szemüveges lúzert (az első képkocka után amelyiken feltűnt egyből levágós volt, hogy ő lesz az első áldozat, annyira geek feje volt), majd nem sokkal utána egy másik tagot is. Ezek után a kötelező ‘jaj mi lesz velünk’-beszélgetés közben a szemüveges nyomorékot már meg se említik, mintha elfelejtették volna, hogy ő is velük volt! Ezt nevezem a mellékszereplőség csúcsának! 🙂

Aztán: ha a forgatókönyíró már kínjában nem tudta hova rakni a sok mellékszereplőt (‘bazmeg, már unalmas, hogy mindegyiket csak megöli, találjunk ki valami mást’), akkor jöhetett a zseniális ötlet, ami a filmben így jelent meg:

Svarci, meg a csapat maradéka szokás szerint menekülnek a ragadozó elől, amikoris az egyik elitkatonája megáll, hátrafordul, leveszi a felsőjét, eldobja a bazinagy géppuskáját (!!), és egy atombrutál, másfél méter hosszú machetával vág egy csíkot a domború mellkasizomzatába (de hogy minek?!). Svarci persze – jó osztagvezetőhöz mérten – menekül tovább, majd egyszer csak egy velőtrázó visítás hallatszik, ami annak a jele, hogy nem sikerült megbicskázni az ET-t… Ennél röhejesebb mellékszereplő eltávolítási módot már rég láttam, komolyan 🙂

Még egy vicces dolog, aztán abbahagyom a hullagyalázást: amikor először látja a csapat egyik tagja a csáposfejű barátunkat, akkor egyből kilő rá egy tárat. Odarohannak a többiek is, és kb 5 percig lövik mindenféle lőfegyverekkel (köztük egy minigunnal) a nagy semmit, mivel addigra a rasztafári már régen elfutott halk vihorászás közepette… Amikor meg kifogynak a lőszerből meg néznek okosan. Leírva nem biztos hogy annyira üt a jelenet, de én röhögtem rajta sokat (megintcsak nem szó szerint :)). Megtekinthető itt!

 

Megemlíthetném még, hogy ebben a filmben láttam a legcsúnyább négert, akivel valaha összeakadtam, meg hogy a végén miért hagyta kinyiratni magát ez a precíz gyilkológép (ja igen, a happy end mindenek előtt), meg hogy miért csak a film utolsó egyharmadában jut szerephez csak a címszereplő Predator, de ezek eltörpülnek az alkotás többi baromsága mellett 🙂 Lehet hogy klasszikus, de a már emlegetett Alien-filmek a kor színvonalán sokkal jobban sikerültek mint mondjuk ez 🙂

Kategória: Régi post  Tag(ek)): , ,
Követheted a válaszokat az RSS 2.0 feed-en keresztül. Írhatsz hozzászólást, vagy trackback-elheted a saját oldaladról.
3 hozzászólás
  1. zurro szerint:

    A filmet valamikor a ’80-as évek vége felé láttam a balatonfenyvesi kertmoziban, tizenegy-két évesen, utolsó családi nyaralásunk alatt. (Fater kőműves vállalati üdülőjében, ami még kicsit árnyalja a képet a film befogadásával kapcsolatban. El lehet képzelni: a sok szaki ugyanazt csinálta, mint a melóban (sörözés, ulti, észosztás), azzal a különbséggel, hogy itt útban volt a család. Szóval örültek, hogy a hülyegyerekeik (a fiúk, persze) mind meg akarták nézni a filmet (a lányok meg a Dirty Dancingre mentek, amit ugyanazon az egy héten belül játszottak!!!); a jegyszedővel pedig sörben sikerült megegyezni a csoportos kedvezményt illetően.)

    Szóval nekem más volt az élmény, de mindenképpen meghatározó. Nyár, Balaton, akkor talán még fontosabb volt Svarci, mint a csajok – szóval egyszerűnek tűnt az élet. Azóta egyszer újranéztem, de az is volt vagy tíz éve, és akkor sem volt sokkal rosszabb véleményem a filmről. Az első két Terminátor és a Red Heat mellett a Predator az, amit utólag is bármikor bevállalok Arnold filmjei közül. Mert akkortájt a másolt videokazettáknak köszönhetően gyakorlatilag egy életre begeekeltük magunkat a szemétkultúrába.

    Szóval nekem ez a film tényleg valahol a bajtársiasságról, a “kemény férfimunkáról” szólt, illetve egy teljesen más dologról, amin akkortájt sokat gondolkodtam. Csak körülírni tudom. A természet és az ember viszonyáról, illetve az ember helyéről a világmindenségben. Arról, hogy mindig van, aki erősebb, ügyesebb, jobb nálunk. Még akkor is, ha éppenséggel most sikerült is legyűrni…

    Komolyan mondom, amikor az indián csávó szembeszállt a lénnyel, szerintem megkönnyeztem anno. Mindenki sejtette a moziban, hogy itt Svarci a hős, ergo a többiek taglózásra ítélt barmok, ezért tudtuk, hogy a csókának kapa. (A csaj most nem számít, a hős őt is megmenti.) Az indián vitte bele az irracionális misztikum-vonalat, aki mintha zsigerből kapcsolatban lenne a lénnyel.

    Na mindegy. Viszont most jön a legviccesebb: volt egy olyan üzenete a filmnek, ami látszólag mintha ellentmondana mindannak, amit a műfaj képvisel, de nálam mégis valahogy beütött. Nagyon zanzásítva: ahhoz, hogy megbirkózz az ismeretlen kihívással (legyen az bármi, bárki, egy problémától a baszakodó főnöködig), először meg/ki kell ismerned, tisztelned kell annyira, hogy nem erőből, hanem ésszel oldd meg a helyzetet. Nyilván ez egy ordas nagy közhely, de nekem a Predator volt az első olyan film, ami rádöbbentett erre. És úgy emlékszem, sokat beszéltünk a filmről a srácokkal ott az üdülőben, és valahogy mindenkinek volt egy ilyen furcsa élménye.

    “Megvívod a csatát, győzöl, de a győzelemmel együtt belédfészkeli magát a tudat, hogy nem vagy legyőzhetetlen.”

    Szóval Svarcink is komoly jellemfejlődésen ment keresztül a filmben, meg én is rajta keresztül. Innentől kezdve a gagyi effektusok nem számítanak, bár elárulom, hogy akkoriban mindannyian lenyűgözve bámultuk azt a bizonyos háttértorzító effektet. Aminek egyébként ugyancsak van mögöttes tartalma, de most ebbe nem mennék bele.

    Uff, én szóltam:)

  2. JonC szerint:

    @zurro: érdekes új nézőpontot mutattál be, megmondom őszintén, hogy én nem kerestem a filmben ilyen mélységeket. Sajnos nekem nem is egy balatoni üdülés fog megmaradni a filmmel kapcsolatban, hanem egy lázas fetrengés, de ahogy leírtad szinte már én is az orromban éreztem a SZOT-üdülő szagot 🙂
    Köszönöm a kommentedet, szerintem érdekes pluszot adott az én kicsit szarkasztikus stílusban megírt fércmunkámhoz!

  3. hzf szerint:

    “Odarohannak a többiek is, és kb 5 percig lövik mindenféle lőfegyverekkel” – ezt a részt én ‘dzsungelírtásként’ szoktam emlegetni, egy szakképzett brigádnak egy hétbe tellett volna ezt a leszállópályát kialakítani…
    de a greenpeace ezért miért nem tett semmit…

    egy másik szemszögből nézve, Schwarzi kihalásra ítéli ezt a fajt is(bár csak közvetve – véletlenül belenézet a külföldi látogatóval egy farönkbe aki erre szétrobban a röhögéstől…) és itt megint csak a greenpeace-re tudok hivatkozni…

    szerintem a történet jobban egyben van mint a “második részben”,egyébként azt is javaslom fogyasztásra, egy tümmedős délutánt megér szerintem(ez is dzsungel írtós csak beton)

Írj kommentárt!

XHTML: Használhatod ezeket a tag-okat: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

  • Tagfelhő

  • Musicbox

  • Még meleg...

  • Szavazás

    • Verárjúfrom?

    • Belépés...